Már lehet fellebbezni a Facebook legfelsőbb bíróságához
2020. október 22. – 21:17
frissítve
Csütörtökön jelentette be a Facebook idén májusban felállított tartalom-ellenőrző szerve, az Oversight Board, vagy magyarul Felügyelőtanács, hogy már lehet hozzá fordulni a vitás ügyekben. A független tagokból álló szervezet létrehozását két éve jelentették be, a feladata pedig az lesz, hogy pártatlanul bírálja felül a moderációval jó ideje bajlódó cég Instagramon illetve Facebookon meghozott kérdőjeles döntéseit – írja a The Verge.
A cég egészen pontosan 2018 novemberében döntött úgy, hogy független vizsgálóbizottságba szervezik ki a vitás döntések kezelését, tavaly év elején pedig a szervezet működését meghatározó irányelveket is lefektették. A Felügyelőtanács végül idén májusban állt fel, benne tagokkal a világ minden tájáról – köztük a magyar Sajó Andrással, aki a szólásszabadság és az alkotmányjog szakértője –, akik mindannyian a cégtől teljesen függetlenül dolgozhatnak majd a három évig tartó mandátumuk alatt. A tanács egyelőre csak a Facebookkal foglalkozik majd, de a jövőben az Instagramon hozott tartalmi döntésekkel is lehet majd hozzájuk fordulni, ha valaki úgy érzi, hogy azok sértették a szólásszabadságát, vagy az emberi jogait.
A tanácshoz a felhasználók mellett a Facebook is küldhet hozzájuk ügyeket, ha úgy érzi, hogy azoknak rövidtávon komoly következményei lehetnek a való életben, de az is kiderült, hogy ilyesmire a november 3-án esedékes amerikai elnökválasztás előtt biztosan nem lesz példa. A felügyelőszerv ezekben az esetekben is maga döntheti majd el, hogy kíván-e foglalkozni az adott problémával. A szervezet által kiválasztott ügyekről a tagok közül véletlenszerűen kiválasztott ötfős bizottság fog dönteni, ezt azonban a közzététel előtt a teljes tanácsnak jóvá kell hagynia. Ha nincs egyetértés, egy újabb ötfős bizottság állhat fel. Arra egyelőre nem lesz lehetőség, hogy olyan tartalmakat jelentsenek feléjük, amiket a Facebook valamiért nem törölt le, de a következő hónapokban ez a lehetőség is érkezik majd.
A tanács minden üggyel természetesen nem fog tudni foglalkozni, ezért a döntéseik során azokat az eseteket fogják majd előtérbe helyezni, amelyeknek saját magukon kívül is lehet majd hatása. A meghozott döntéseket, illetve azok indoklását a tanács honlapján teszik majd közzé, ahol bárki elérheti majd őket, a Facebooknak pedig ugyancsak nyilvánosan kell eleget tennie a tanács javaslatának, kivéve akkor, ha jogi okokból kell letiltaniuk valamilyen tartalmat. A tanács határozata alapján a tárgyalások megkezdése előtt lesz egy időszak, amikor kommentálni is lehet az egyes ügyeket, így mindenki elmondhatja a véleményét a kérdéses esettel kapcsolatban. Ahhoz, hogy a szerv megvizsgálja valakinek az esetét, a felhasználónak első körben fellebbeznie kell a döntés ellen a Facebooknál, és meg kell várnia a végleges döntést, és ettől számítva 15 napon belül meg kell keresniük a Felügyelőtanácsot. Ha úgy döntenek, hogy foglalkoznak a dologgal, akkor legfeljebb 90 nap után fog döntés születni az ügyben.
A Facebook az utóbbi években egyre több kritikát kapott azért, mert nem megfelelően moderálja a saját platformjait, és bár a cég láthatóan igyekszik javulni ezen a téren, még mindig bőven lenne hova fejlődni. A döntésekre ritkán érkezik magyarázat, és sokszor nem is következetesek: a konteós oldalakat és az egyértelmű álhíreket gyakran nem törlik, és pont ugyanennyiszer távolítanak el teljesen ártalmatlan tartalmakat.