Elkészült az egymillió cellás aknakereső

2020. október 16. – 17:32

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Az Aknakereső, eredeti nevén Minesweeper valószínűleg az egyik legnépszerűbb számítógépes játék a világon, szigorúan csak a Passziánsz után.

A már a hatvanas években is létező játék akkor lett igazán népszerű, amikor 1992-ben a Windows 3.1-es változatának alapszoftvere lett, onnantól valószínűleg az is elkezdte nyomogatni, akit addig soha nem érdekelt, hogy egy nézetrácsos felszínen keresgéljen aknákat, és zászlókkal jelölje, ahol azokat sejti.

A Minesweeper lényege az, hogy különböző mezőkre kattintva vagy egy nagy semmit kapunk, vagy egy számot, vagy egy aknát, az utóbbival pedig vége a játéknak. A szám azt jelzi, hogy hány szomszédos mezőn lehet akna, az üres pedig értelemszerűen azt, hogy ott nincs veszély a közelben.

A játékot különböző nehézségi fokokon lehetett játszani, de most elkészült egy különösen kegyetlen változata, Andrew Stein programozó ugyanis elkészítette az egymillió cellából álló változatot, amit ezen a linken lehet kipróbálni. Nekem negyedik kattintásra már sikerült egy aknába belefutni.

A pálya 1000 x 1000 cellából áll, összesen 130 ezer aknával. Jó játékot!

(Vice)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!