Október 13-án jön az új iPhone

2020. október 6. – 20:47

Másolás

Vágólapra másolva

Az Apple bejelentette, hogy október 13-án mutatják be a legújabb iPhone-okat. A várakozás fokozására az eseményre kiküldött meghívókon csak annyi szerepel: „Helló, Sebesség” – írja a Verge.

Az új iPhone-ok hagyományosan szeptemberben szoktak érkezni, de az Apple már júliusban bejelentette, hogy idén csúszni fog az esemény, feltehetően a koronavírus-járvány miatt. Ugyanakkor mégis csak tartottak szeptemberben is bemutatót: a hónap közepén ismerhettük meg az új Apple Watch és iPad modelleket.

Az új, 12-es iPhone-okról egyelőre csak pletykákat lehetett hallani. Ha ezeknek hinni lehet, az idei csúcsmobilok szögletesebb dizájnt kapnak, és az 5G hálózatokat is támogatni fogják. Négy különböző modell várható, köztük egy 6,7 hüvelykessel, amely minden idők legnagyobb kijelzőjű iPhone-ja lenne. Az egyes androidos telefonokból, például a Samsung Galaxy Z Fold 2-ből már ismerhető 120 hertzes képfrissítési arányra viszont valószínűleg még várniuk kell azoknak, akik ragaszkodnak az iPhone-hoz.

Korábban érkeztek hírek más termékekről is, érkezhet például egy új fejhallgató és egy kisebb-olcsóbb HomePod okoshangszóró is. Hogy tényleg érkezik-e, illetve hogy mi mindennel készül még az Apple, hamarosan kiderül.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!