A lakossági befektetők is részvényesi lehetnek Oszkó Péter cégének
Az O3 Partners tőzsdén jegyzett befektetői holding, a kockázati tőke és a magántőke iparágba fektet be. Most készülnek az első nyilvános részvénykibocsátásra, november 9-től az, aki szeretne, magánbefektetőként jegyezhet a cég részvényei közül. Oszkó Péter, az O3 Partners alapító tulajdonosa, egyben vezérigazgatója volt a vendégünk.
Oszkó Péter régóta hirdeti, hogy a részvénypiac izgalmas terület, amivel érdemes sokaknak megismerkednie – akár kisbefektetőként, magánemberként is. Nagyot nőttek ugyanis a lakossági megtakarítások, már meghaladják az éves GDP értékét is, ennek 20-25 százaléka azonban készpénzben és bankszámlán van. Ez a hatalmas összeg az inflációval veszít az értékéből, miközben a BUX indexből látható, hogy a magyar részvények komoly hozamot kínáltak az elmúlt években.
A hazai lakossági megtakarítások alig több mint három százaléka van a Budapesti Értéktőzsdén jegyzett papírokban. Ez a nyugat-európai vagy az amerikai adatokkal összehasonlítva nagyon alacsony arány. A magántőke iparág rendkívül fontos a cégek életében, ugyanakkor tőkeigényes terület, ahol a nagy intézményi befektetők mellett kisbefektetőknek is helye van.
Az elérhető hozamok magasak ezen a területen, az O3 Partners pedig csökkenti a kockázatokat, a korábbi években mintegy 10 százalékos éves hozamot értek euro alapon. Nagyságrendileg kicsit több mint másfél millió részvényt bocsátanak most piacra, melyeket első körben a kisbefektetők jegyezhetnek a Concorde értékpapírnál, akár online is.
Oszkó Péter 2014 óta foglalkozik befektetésekkel, már befektető cégekbe, alapokba és alapkezelőkbe is beszállnak, vásárolnak is ilyeneket. A nagy portfólió biztonságot jelent a kisbefektetők számára is – ez az üzleti modell egyébként a nyugati országokban már régóta ismert.
A cikk megjelenését az O3 Partners támogatta