Így pótolható, amikor nem tehetségből, hanem lehetőségből van hiány

Megyeri Krisztina: Az ötlet öt évvel ezelőtt jött: felsővezetői támogatással szerettünk volna az egyetemen egy olyan programot összerakni, ami hátrányos helyzetű diákokat segít az egyetemhez való hozzáféréshez. Magyarországon különösen erős a kapcsolat a diákok iskolai eredménye és családi háttere között. Ezért nem feltétlenül igaz, hogy azok a fiatalok, akik nem jutnak be az egyetemre, egyszerűen nem dolgoztak eleget érte. Sokan különböző társadalmi, anyagi vagy családi körülmények miatt nem kapnak valódi lehetőséget arra, hogy bekerüljenek a felsőoktatásba. Ebben szeretnénk támogatást nyújtani.

M. K.: Egy rendszerszintű problémáról van szó, amit mi soha nem gondoltunk, hogy meg tudunk oldani. Nem is ez volt a cél. Lehetőséget akarunk adni azoknak a diákoknak, akik a családi hátterük vagy anyagi okok miatt eddig nem tudták kihozni magukból a maximumot. Nekik biztosítunk erre egy évet. Ez nem érettségi felkészítő, nem is egyetemi előkészítő, ennél jóval több: a fejlődésről szól. Az egész program három nagy részből áll. Először is a résztvevők egyetemi közegben szerezhetnek tapasztalatot, mivel a nemzetközi diákok angol felkészítő programjához csatlakozhatnak. Ezenfelül anyagi támogatást kapnak, illetve a kortársaik segítségével készülhetnek fel az érettségire. A Studium Generale egy több mint ötven éve működő diákszervezet, ahol ingyenes korrepetálást biztosítanak a már bejutott corvinusos hallgatók az érettségi előtt állóknak, és itt tanulhatnak a mi diákjaink.

A kezdetektől fontos volt számunkra, hogy ne egy izoláltan működő programot hozzunk létre. Szerettük volna, ha az egyetem meglévő rendszerére építhetünk, azokba csatornázhatjuk be a projektet. Meg kellett találni az erre alkalmas szervezeteket, közösségeket, ami remekül sikerült.

M. K.: Nagyon különböző körülmények közül: úgy tudnám megfogalmazni, hogy kétféle diákkal találkozunk. Vannak, akik egyedül jönnek hozzánk – mint Gábor is –, akiknek nem volt olyan közege, akik segíthették volna őket a céljaik elérésében, és vannak olyanok, akik a közoktatás rosszabbik felét kapták. Kistelepülésekről érkeznek vagy olyan környezetben élnek, ahol az oktatási rendszer lemondott róluk. Ezek a diákok általában civil szervezeteken keresztül kerülnek kapcsolatba velünk.

Kurucz Gábor: Én már dolgoztam, amikor jelentkeztem, és nem tudtam pontosan, hogy merre induljak tovább. Böngésztem az interneten, és nézegettem, hogy milyen lehetőségeim vannak. Nagyon gondolkodtam rajta, barátkoztam vele, aztán végül csak oda jutottam, hogy jelentkezem.

K. G.: Igen. Utána dolgozni kezdtem, és nem is gondoltam, hogy nekem segítene a felsőoktatás. Nem is voltam olyan stabil helyzetben, hogy azt tudjam mondani, hogy egyetemre menjek. Bolti eladóként helyezkedtem el, sportoltam, és azt éreztem, hogy valami még hiányzik, jó lenne valahogy továbbjutni. De egyedül nem tudom, hogy sikerült-e volna.

K. G.: Annyi volt korábban az elképzelés, hogy pénzt keresek, esetleg majd valami vállalkozásba kezdek, de a tanulást nem folytatom. Miután bekerültem a programba, rádöbbentem, hogy mégiscsak egyetemen van a helyem. Rengeteg kapu nyílt meg előttem: nemcsak a tudás terén, hanem kaptam egy új közeget is. A későbbiekben a sport közelében szeretnék maradni – szeptembertől már a sportgazdaságtan a szakirányom is –, és egy sportszervezetnél helyezkednék el menedzsment oldalon. Ez a cél, amiért dolgozom.

K. G.: A mentorálás fantasztikus volt, de azon túl is egészen sokrétű tudást halmoztam fel. Maradandó élményt kaptunk az angol kurzuson, ami a középiskolához képest nagyon más volt. Szabadabb kezet kaptunk, magunk is alakíthattunk a programon, ami adott egy plusz felelősséget.

M. K.: Számomra fontos, hogy képesek legyünk lehetőséget teremteni, hogy helyzetbe hozzunk diákokat, hogy megmutassunk olyan opciókat, amik egy átlagos középosztálybeli családban adottak. Sokszor előfordul, hogy bejönnek a diákok, és nem igazán tudják, merre akarnak menni. Nem állítom, hogy bármilyen célt el tudunk érni a program végére, de azt biztosan tudom, hogy sokkal több lehetőség közül tudnak válogatni, több mindenre rálátnak.

A mentorálás pedig személyre szabott, attól függ, kinek mire van éppen szüksége. Gábor például nagyon precíz és összeszedett, de nem minden diáknak vannak ennyire kiforrott tervei. Ilyenkor bevonunk kortárs segítőket, hogy meséljék el, milyen pl. az emelt érettségi, milyen szakra járnak. De volt olyan is, amikor az egyetem kommunikációs csapata ugrott be egy-egy interjúhelyzetet gyakorolni.

M. K.: Nehéz megmondani, mi az eredmény, mert néha szeptemberben nem tudjuk, hogy honnan indulunk. A résztvevők kapnak egy évet, amikor nincs egy feszített tempó, hogy hány kreditet kell elvégezni, feltétlenül le kell érettségizni. De persze, ha valakinek az a célja, hogy érettségizzen, akkor arra készülünk, ha más a fókusz, akkor abban segítünk. Azt látjuk, hogy a fiatalok konkrétan magukra találnak, sokszor tapasztaljuk, hogy olyan skilleket fejlesztenek, amikről nem tudták, hogy szükségük lenne rá.

Abban különbözik a program az egyetemi közegtől, hogy ott van egy kurzus eleje meg vége, mindenkinek ugyanazt kell teljesítenie. Nálunk adott egy diák, aki megy a maga útján, mi meg terelgetjük. Fontos, hogy hagyjuk, hogy hibázzanak.

Egy középosztálybeli fiatalnál nincs feltétlenül akkora teher, hogy mindenképpen élnie kell egy egyszeri lehetőséggel. Próbálkozhat újra meg újra. Egy biztonságos, feszültségmentes közeget igyekszünk teremteni a program keretein belül, ahol elindulunk egy úton, ha működik, megyünk tovább, ha nem, akkor kezdünk valami újat.

M. K.: Örülök neki, hogy ez így van, hogy megengedhetjük magunknak, hogy olyan diákokat is felvegyünk, akiknél tudjuk, hogy nem reális a Corvinus a rendkívül magas ponthatárok miatt. Abban, hogy ezt Gábor megcsinálta, iszonyatos munka van.

Azt szintén hozzá kell tenni, hogy az egyetem egy hatalmas vállalás anyagilag, komoly kockázatot jelent. Vannak azonban olyan korábbi diákjaim, akik például másik egyetemre mentek, megcsinálták ott az alapszakot, majd visszajöttek a Corvinusra mesterre, és fantasztikusan teljesítettek.

K. G.: Sokat vacilláltam kezdetben. Emelt matematika érettségit kellett tennem, nem volt olyan egyszerű folyamat. Először a szakot határoztam meg, hogy hova szeretnék menni, és utána azt néztem meg, hogy milyen egyetemeken lehetne tanulni. A gazdálkodási és menedzsment szak volt a cél, ami a Corvinuson a legnívósabb. Végül megjelöltem ezt, és bíztam benne, hogy felvesznek.

K. G.: Egy évig tart a felkészítő, ami elég ijesztőnek tűnt, hogy ennyi időt csak így hirtelen „elveszítsek”, ha esetleg nem sikerül. Nem volt egyszerű döntés. Másrészt tényleg keményen kellett tanulni, más tekintetben ugyan, de vetekszik a tempó az egyetemi évek követelményeivel.

K. G.: Azelőtt semmilyen ismerősöm nem volt ebből a közegből, aztán szerencsére a kollégiumból, egyetemről több társaságot megismertem. Lettek barátaim és egy barátnőm is, aki azóta már a menyasszonyom. Mindez hozzájárul ahhoz, hogy otthonosabban érezzem itt magam. Nemcsak a tanáromhoz tudok fordulni, más kapcsolatok is kialakultak az életemben.

M. K.: Nagyon lényeges, amit Gábor mond. Mi nem csupán egy felvételi előkészítő vagyunk. Ma már ha valakinek minimális pontja van, akkor valahova be lehet jutni. Nem feltétlenül ez a cél, hanem hogy arra is felkészítsük a diákokat, mi történik, amikor bekerülnek az egyetemre. Sokszor ebből adódik a probléma, itt szembesülnek azzal, hogy kell szervezni az életüket. Hirtelen a fiatalokra szakad egy hatalmas szabadság, senki nem mondja meg, mikor mit kell csinálnia, hogy kell az idejét beosztania.

M. K.: A struktúrán nem szeretnénk változtatni. A három pillért szigorúan meg akarjuk tartani, viszont szeretnénk további szakembereket bevonni, akik már aktívan dolgoznak, és tudnak mesélni a tapasztalataikról a diákoknak. Szeretnénk erősíteni a civil szervezetekkel való kapcsolatainkat és szorosabbá tenni a közös munkát. Ráadásul ettől az évtől Gábor hivatalosan ugyancsak segíti a programot, lesz egy olyan csapattag, aki fiatalként támogathatja a diákokat, tarthatja velük a kapcsolatot.