Új korszak, régi kérdés: hogyan gyorsítsuk fel Magyarország gazdasági növekedését?
Az Egyensúly Intézet április 28-án, a G7 Paradigma konferencián mutatja be új szakpolitikai javaslatcsomagját amelynek témája: hogyan állíthatnánk hosszú távú növekedési pályára a magyar növekedést? A növekedés eddigi modellje ugyanis minden jel szerint kifulladt. Ha nem sikerül érdemben növelnünk a termelékenységünket, tartós gazdasági pangásra ítéljük magunkat, és esélyünk sem marad kievickélni a legszegényebb uniós országok köréből.
Bár az elmúlt húsz évben csökkent a lemaradásunk a leggazdagabb nyugat-európai országok gazdasági teljesítményéhez képest, növekedésünk összességében elmaradt a 2004-ben velünk együtt csatlakozott többi visegrádi ország átlagától, és a balti államokétól is.
Eközben a kelet-közép-európai országok korábbi növekedési modelljének fő hajtóerői mára kimerültek. A 2015 utáni növekedés a munkaerőpiac tömeges kiszélesedésére, a beáramló külföldi működő tőkére és az uniós források beáramlására épült. A termelékenységünk ugyanakkor alig növekedett az elmúlt két évtizedben. Márpedig a foglalkoztatás bővítésének tartalékai gyorsan apadnak, a munkaképes korú népesség csökken, a külső környezet pedig bizonytalanabbá válik.
A valódi kérdés így ma már nem az, hogyan hozzunk még több beruházást vagy támogatást az országba, hanem az, hogy miképpen tudunk több értéket előállítani abból, amink van.
Az Egyensúly Intézet javaslatcsomagjának központi állítása az, hogy az extenzív bővülésre építő modell helyett olyan növekedési pályára van szükség, amelyet a nagyobb termelékenység, a magasabb hozzáadott érték, illetve általánosságban az emberi erőforrások jobb minősége hajt.
Ehhez mindenekelőtt az állam szerepét kell újragondolni. Ma a gazdaság hosszú távú versenyképességét visszafogó egyik fő tényező az, hogy az állam túl sokat költ önmagára és egyes kiválasztott piaci szereplők támogatására: ahelyett, hogy kiszámítható, növekedésbarát piaci környezetet alakítana ki, megpróbálja kiváltani a piacot, és eközben túl keveset fordít azokra a területekre, amelyek a jövőbeli növekedést alapozhatnák meg.
Az Egyensúly Intézet ezért azt javasolja, hogy konjunktúra idején a vállalati támogatások mértéke ne haladhassa meg a GDP 1,5 százalékát, a megmaradó támogatásokat pedig az állam kösse objektív, mérhető teljesítményhez.
Emellett szakítanunk kell a forint trendszerű leértékelésének gyakorlatával: a tartósan gyenge forint hosszabb távon nem a versenyképességet szolgálja, hanem növeli a bizonytalanságot, és alacsonyan tartja a hazai béreket.
Kulcsfontosságú feladat a magyar vállalatok hatékonyságának javítása. Ma túl sok az alacsony termelékenységű, kis méretben ragadt vállalkozás, miközben túl kevés a valóban erős, növekedésre és akár a nemzetközi piacra való kilépésre képes közepes és nagyvállalat.
Ezért az Egyensúly Intézet javaslatcsomagja szerint a gazdaságpolitikát a magyar tulajdonú közepes és nagyvállalatok megerősítésére kell hangolni, a kkv-k körében pedig ösztönözni kell a fúziókat és felvásárlásokat is.
A cél nem több apró, túlélésre berendezkedett cég, hanem kevesebb, de nagyobb, nemzetközileg is versenyképes magyar vállalat létrejötte.
A magyar cégek egy része ma nemcsak tőke- vagy technológiahiány, hanem vezetési és szervezeti korlátok miatt sem tud nagyobbra nőni. Épp ezért elengedhetetlen a hazai menedzsmenttudás fejlesztése.
Nemzetközi tapasztalatok alapján a vezetői tudás és a professzionális szervezetirányítás fejlesztése általában tartósabban képes javítani a vállalati teljesítményt, mint az egyszerű technológiai transzfer.
A következő években annak is el kell dőlnie, hogy Magyarország milyen ágazatokra akarja építeni a jövőjét. Egy biztos: az alacsony hozzáadott értékű termelés önmagában többé nem lesz elegendő a felzárkózáshoz, ezért a külföldi működőtőke-beruházások idevonzása során sem ilyen területekre érdemes fókuszálni. A feldolgozóipari dominancia helyett nagyobb szerepet kell kapniuk a tudásintenzív szolgáltatásoknak, az innovációnak és azoknak az iparágaknak, amelyek egyszerre növelik a hazai hozzáadott értéket és javítják az energia- és anyagfelhasználás hatékonyságát.
Mindez végső soron ugyanoda vezet vissza: az emberi erőforrások fejlesztésének fontosságához.
Egy kicsi, természeti kincsekben szegény ország hosszú távú sikerének kulcsa a tudás. Ehhez képest az Európai Unió 27 tagállama közül ma Magyarországon az egyik legalacsonyabb a diplomások aránya.
Az elmúlt évtizedben a felsőfokú végzettségűek aránya a 25–34 évesek körében 30 százalék körül stagnált, szemben az emelkedő régiós és európai trenddel – ebben a korcsoportban ez a harmadik legalacsonyabb arány az EU-ban. Ha nem növeljük a magyarok általános képzettségi szintjét, vagyis nem javítjuk a közoktatás teljesítményét, nem emeljük a diplomások arányát és nem erősítjük meg a felnőttképzést, akkor a magyar gazdaság hosszú távon a kitörés helyett a lassú lecsúszás pályájára állhat.
Az Egyensúly Intézet új szakpolitikai javaslatcsomagja a G7 Paradigma konferencián mutatkozik be konkrét javaslatokkal.
A cikk megjelenését az Egyensúly Intézet támogatta.
