Nagy Adri menüje: gyerekkori ízek a Madhouse Bistróban

Nagy Adri menüje: gyerekkori ízek a Madhouse Bistróban
Nagy Adri énekesnő a Madhouse előtt – Fotó: Balogh Péter

Nagy Adri énekesnőként és televíziós műsorok visszatérő szereplőjeként régóta jelen van a nyilvánosság előtt, most azonban egy személyes állomáshoz érkezett. A Madhouse Bistro & Barban mutatkozott be első saját menüje, ami a kecskeméti gyerekkor ízeitől indulva, a vidékről a városba vezető életútját meséli el, tányérról tányérra.

A Madhouse eredeti koncepciója egyértelmű volt: sörbisztró, hangsúlyos kraftkínálattal, komlóra és malátára rímelő ételpárosításokkal, a sör mint alapanyag gasztronómiai használatával. Csakhogy idővel kiderült: a Covid-korszakkal a vendégigények nem ebbe az irányba tolódtak el.

Az énekesnő és a séf – Fotó: Balogh Péter
Az énekesnő és a séf – Fotó: Balogh Péter

A lockdownt követően jelentősen megváltozott nemcsak a Budapestre érkező turisták összetétele, de a kínálat is. Hamburgerek, könnyebben érthető ételek kerültek az előtérbe – nem gasztronómiai meggyőződésből, hanem túlélési okokból. Piszkor Norbert séf szerint most ismét jobb kulináris időszakot élünk: „A hamburgereladások visszaesnek, a vendégek ismét a bisztrósabb, összetettebb ételek felé mennek.”

A Mad Scientist sörfőzdével való együttműködés lazítása nem könnyebbé tette az életet, inkább szabadabbá. Nincs kötelező irány, nincs elvárás, hogy minden a sörről szóljon. Ma már sokkal inkább borral, koktéllal párosítanak ételeket – mert a fókusz már nem a poháron, hanem a tányéron van. „A cél most az, hogy az étel legyen az első. Ehhez igazodjon minden más: bor, sör, koktél. Ez a sorrend” – vázolta a séf.

Csárdából a színpadra

Bár ma már sikeres énekesnőként ismerjük, Nagy Adri életútja könnyen alakulhatott volna más irányba is. A vendéglátás ugyanis gyerekkora óta szerves része az életének: Kecskeméten nőtt fel édesapja csárdájában, ahol már egészen fiatalon közelről látta, mit jelent valóban vendéget fogadni. Ott tanulta meg, hogy a felszolgálás nem puszta kiszolgálás, hanem a jól működő étterem egyik legfontosabb pillére, és azt is, hogy a vendéglátás olyan hivatás, amely teljes figyelmet, időt és elköteleződést követel.

Amikor már Budapesten élve felmerült, hogy esetleg tovább vigye a családi csárdát, végül nem vállalta el a feladatot. Tudatos döntést hozott: minden energiáját az énekesi pályára fordította. Ma már egyértelmű, hogy ez volt a helyes választás – ugyanakkor a kecskeméti gyökerek és az ott szerzett tapasztalatok meghatározó részei maradtak az életének és gondolkodásának.

Adri számára különösen meghatónak bizonyult, hogy egy menüsoron keresztül is megmutathatta, hogyan jutott el a vidéktől a városig. A leves és sült zöldségek már Budapestet és a családanyát képviselik, míg a cordon bleu számára a csárda régi hangulatát hozza vissza, persze sokkal kifinomultabb köntösben.

Az Anker köz kedvenc nappalija – Fotó: Balogh Péter
Az Anker köz kedvenc nappalija – Fotó: Balogh Péter

Az énekesnőnek a tejpite az abszolút kedvence, ami egy kecskeméti klasszikus – a gasztronómiai ívet ezúttal is Piszkor Norbert séf zárta le, aki korábban már számos ismert emberrel készített közös menüt a Madhouse-ban. „Tél végi, rusztikus, mégis elegáns fogásokat álmodtunk meg, amik egyúttal Adrit is bemutatják. Törekedünk arra, hogy az egyszerűség, a hagyományos fogások megmaradjanak, de ezúttal is kihasználtuk a konyhatechnológia adta lehetőségeket, hogy a friss, szezonális, hazai alapanyagok a lehető legjobban érvényesüljenek.”

Menüben az életút

Erős indítás a céklaleves – Fotó: Puskás Nóra
Erős indítás a céklaleves – Fotó: Puskás Nóra

Ugyan tormás céklaleves kifejezetten télies fogás, ebben a megközelítésben már ötletesen kötődik át a lassan megérkező tavaszba is: a vérnarancs aromája és élénk savai igazán frissé tették a bámulatos színű, fermentált zöldségekkel gazdagított fogást.

A sült téli zöldségek főételként is megállják a helyüket – Fotó: Puskás Nóra
A sült téli zöldségek főételként is megállják a helyüket – Fotó: Puskás Nóra

A sült téli zöldségek akár főételként is tökéletesek – a keleties ízvilágú, tahinivel és csípős-füstölt harisszával feldobott étel azon túl, hogy a szemet is vonzza, pompás harmóniát mutat. Színek, ízek, illatok és állagok kavarognak – nemcsak a vegák kedvenc lehet Adri és Norbi közös ötletelése.

Cordon Bleu, ahogy annak értelme van – Fotó: Puskás Nóra
Cordon Bleu, ahogy annak értelme van – Fotó: Puskás Nóra

Ha fel kéne sorolni, hány rossz cordon bleu-t ettünk már mindannyian, kevés lenne az ujjunk. Annak ellenére, hogy a rizibizivel tálalt főfogás magával hozta a csárdahangulatot, tökéletes bisztróétellé vált az Anker közben. A roládként elkészített húson ropogós a panír, de a rizs meg a borsó állaga is hibátlan; jó látni, hogy a sokat szidott töltött hús ennyire finom és szerethető is lehet.

Tejpite savas baracklekvárral – Fotó: Puskás Nóra
Tejpite savas baracklekvárral – Fotó: Puskás Nóra

Számunkra az egyik csúcspont Adri kedvence, az ikonikus alföldi desszert, a magyaros tejpite lett. Az édes-savas baracklekvárral tálalt csemege legnagyobb erénye, hogy nincs túlcukrozva, érvényesülnek az ízek, miközben a rezgős állag felidézi a gyerekkori élményeket.

Folyamatos fejlődésben

Az Anker köz ívelt nyomvonalát lekövető beltér is megváltozik hamarosan, amit lekövet majd a technológia: látványkonyha, bővített kapacitás, átalakított pult készül az étterembe. A Madhouse nem egyetlen napszakra tervez, hiszen a cél egy olyan hely, ahol reggel brunch, délben ebéd, délután kávé, este vacsora és koktél is vendégekre vár. Ritka modell Budapesten, de a belső izgalmas adottságai mindezt lehetővé teszik. „Szeretjük az élettér szót használni. Egy hely, ahová bárki jöhet a nap bármely szakában, egyedül, párban, családdal” – vázolta Takács György a Madhouse üzletvezetője.

Anker köz: átjáró a város szívében

Az Anker köz Budapest VI. kerületében húzódik, a Bajcsy-Zsilinszky út és a Király utca között. A rövid, de karakteres terület eredetileg az Anker Élet- és Járadékbiztosító 1910-ben felépült, Deák Ferenc téri palotájának üzletsora alkotta.

A tervek szerint az udvar üvegtetővel fedett, olasz mintájú passzázs lett volna, ám az épület tervezője, Alpár Ignác végül a nyitott megoldását javasolta. Többszöri áttervezés után ez a koncepció valósult meg, létrehozva azt az átmeneti teret, ami ma is egyszerre utca és udvar.

Itt állt az úgynevezett Gyertyánffy-ház is, ami várostörténeti érdekességeiről ismert: itt szedtek először Budapesten kapupénzt, és itt jelent meg először a kapualjban a lakók névsora. Az Anker köz egykori lakói között pedig ott találjuk Hofi Géza humorista, előadóművész nevét is.

Nagy Adri és Piszkor Norbert mutatta be a menüt – Fotó: Balogh Péter
Nagy Adri és Piszkor Norbert mutatta be a menüt – Fotó: Balogh Péter

Az étterem az utóbbi időszakban híressé vált együttműködéseiről, amiket mindig személyes kapcsolódások, közös értékek határoznak meg. „Olyan emberekkel dolgozunk együtt, akik minket is inspirálnak, akiknek a jelenléte hozzáad a helyhez” – mondta Takács György. Akik nyomon követik munkájukat, megismerhették akár Ónodi Eszter, Nagy Zsolt, Beton.Hofi, Jane Goodall, Borbás Róbert, Brasch Bence, Turai Barna és Miller Dávid ízlését és kedvenceit is. Az üzletvezető hozzátette: „Nem azt szeretnénk, hogy a vendégek meglepődjenek azon, hogy itt jó az étel.” Gondolatát Piszkor Norbert séf fejezte be: „Az a cél, hogy azért jöjjenek ide, mert tudják, hogy jó.”

A cikk megjelenését a Madhouse támogatta.

Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!