Ki mondta, hogy télen nem lehet fesztiválozni? Vár a Winterfest!

2024. december 17. – 11:11

Ki mondta, hogy télen nem lehet fesztiválozni? Vár a Winterfest!
Margaret Island. Fotó: sinco

Másolás

Vágólapra másolva

Bár télen üres a Budapest Park, a valóságot elengedni vágyó fesztiválozókról ekkor sem feledkeznek meg az egyik legkedveltebb nyári koncerthelyszín szervezői: december 20-án és 21-én a Budapest Park Winterfesttel, egy itthon teljesen újszerű többnapos téli fesztivállal lepik meg a közönséget az MVM Dome-ban.

A 2025-ös évad csak április végén indul a Budapest Parknál, de a koncertszervezők télen sem állnak le. Idén közvetlenül karácsony előtti hétvégén, pénteken és szombaton egy kicsit elhozzák a nyári fesztiválok hangulatát a téli zimankóba: a Budapest Park Winterfesten nyolc olyan nagykoncertre plusz pop-up koncertekre és afterekre tombolhat a közönség, amelyek önállóan is sokezer embert vonzanak nyaranta.

„A Mastercard számára fontos, hogy támogassuk azokat az eseményeket, amelyek valódi közösségi élményt nyújtanak. A Winterfest nemcsak hiánypótló új platform, hanem a hazai könnyűzene ünnepe is. Büszkék vagyunk, hogy részesei lehetünk ennek a különleges eseménynek” – mondta Rácz Anna Flóra, a Winterfestet támogató Mastercard szenior marketing szakértője.

Hogyan álmodnak meg egy téli fesztivált?

Fontos volt a koncepció kialakításánál, hogy a Budapest Parkban megszokott hangulatot – a nyári, fesztiválos légkört – idézzék meg télen is, amelyhez ideális helyszín a Népligetnél található MVM Dome.

A látványos színpadkép is a forró nyári parkos estéket idézi majd, és lesz egy titkos bulihelyszín is – árulták el. A szervezőket emellett az is motiválta a decemberi fesztivál szervezésére, hogy a téli időszakban is fellépési lehetőséget biztosítsanak az egyébként a Parkban rendszeresen megforduló zenekaroknak. Ráadásul a Winterfest fellépői közül többen még nem „arénáztak” önállóan, ami tovább fokozza a várakozásokat a koncertek körül.

A Budapest Parkos hagyományoknak megfelelően a koncertek után következnek az afterek, mindkét nap két-két helyszínen folytatódik az este az MVM Dome-on belül.

Az biztos, hogy a péntek és a szombat is nagyon mozgalmasnak ígérkezik. A napi négy-négy nagykoncerten és a két-két afteren kívül, az átszerelési időben – amíg két headliner váltja egymást a nagyszínpadon – rövid pop-up produkciókkal hangolódhat a közönség a következő tombolásra. Két napig egy helyen minden adott lesz ahhoz, hogy a közönség élvezze a pillanatot és átélje a nyári fesztiválok gondtalanságát.

De kik a fellépők?

Péntek

Az első napon, december 20-án a nagykoncertek 18 órakor kezdődnek a Blahalouisianával, majd a Vad Fruttik érkeznek a nagyszínpadra. Ezután Bérczesi Robi minikoncerttel vezeti át a közönséget a Punnany Massif nagykoncertjére, amit egy rövidebb Lil Frakk & Friends fellépés követ, a sort pedig az Elefánt zárja.

Az éjszakába nyúló afterpartykon a C*NZÚRA elektronikus bulija vár Hundred Sins, JumoDaddy és a StadiumX közreműködésével, az előtérben pedig a koncertek után igazi Pure Lust parti veszi kezdetét Daniel Bannel és Daniel Santiagoval.

Szombat

December 21-én az Aurevoir. indítja az estét, majd az Ivan & The Parazol nagykoncertje következik. Ezután érkezik Sisi pop-up mini showműsora, majd a Margaret Island ad nagykoncertet, ami után Járai Márk veszi át a színpadot. A zenekarok sorát ByeAlex és a Slepp zárja.

Szombaton is két színpadon lesz afterparty: a nagyszínpadon felváltva zenél majd DJ Izil és DJ Titusz, az előtérben pedig az ország egyik legrégebbi underground bulisorozata, a LavaLava várja a látogatókat Tolo és Falcao szettjeivel.

Jegyek a Budapest Park oldalán kaphatók.

További infókért keresd fel a Budapest Park Winterfest Facebook-esemény oldalát!

A cikk megjelenését a Mastercard támogatta.

Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!