Vállalkozó akarsz lenni? A Corvinus Egyetem segít belökni a szekeret!
2024. december 9. – 10:55
Alkalmazottból vállalkozó címmel indított villámképzést a Budapesti Corvinus Egyetem azoknak, akik a saját lábukra állnának, és saját bizniszt indítanának. Részt vettünk rajta, hogy megnézzük, miért és kinek lehet jó, és kinek nem.
Sokan ábrándoznak arról, hogy kiszállnak a mókuskerékből és saját lábra állnak. Azaz úgy döntenek, hogy álmaikat megvalósítva vállalkozást indítanak, vagy átvesznek egy már létező céget. Őket célozza meg a Budapesti Corvinus Egyetem egy speciális, szuperintenzív, 8 darab 90 perces tanórából álló felnőttképzési programmal. A cikk szerzője úgy ült be a kurzusra, hogy a saját életében már végigment az alkalmazottból vállalkozóvá válás rögös útján.
A beszédes nevű Alkalmazottból vállalkozó kurzus célja, hogy átfogó ismereteket kínálva, minden fontos területet érintve segítsen megtenni az első kulcsfontosságú lépéseket azoknak, akiknek elegük lett abból, hogy más szekerét tolják, hogy más földjét műveljék. Olyan, mint egy edzőtábor a nagy verseny előtt, amely óriási pluszt jelenthet, amikor a valódi megmérettetésre kerül sor. Fontos megjegyezni, hogy bárki részt vehet rajta, nincs felvételi, nem kell semmi más, csak elhivatottság és tettrekészség.
Elmélet, gyakorlat és interaktivitás
A képzés szerencsére nem olyan, mint egy hagyományos iskola, száraz tananyagot ledaráló oktatókkal, bemagolásra váró definíciókkal. Ugyanis rengeteg gyakorlati, való életből vett példával támogatják meg az elméletet. Ez egy nagyon jó módszer, hiszen ezekkel mindenki könnyen tud azonosulni, összekapcsolni a saját élményeivel.
Ráadásul sok esetben a tanfolyam résztvevőit is bevonják – interaktívvá téve a képzést. Ez az egész kurzus egyik legjobb része, hiszen a résztvevők konkrét kérdéseire, problémáira reflektálnak a tanárok. Tehát tulajdonképpen személyre szabott tanácsadást is tartalmaz a képzés, ami komoly extrát jelent. Emellett a többiek felvetései, illetve az azokra adott válaszok is igen hasznosak lehetnek. Akár olyan szempontok is felmerülhetnek, amikre nem is gondoltunk volna, így rávilágítva arra, hogy milyen más területekkel is kell foglalkoznunk.
A képzést a Corvinus Egyetem oktatói tartják, ami garancia a magas színvonalra. Minden egyes fontos témát folyamatosan vetítéssel is illusztrálnak, a tartalmak nagy kivetítőkön jelennek meg, az összes segédanyag a tanfolyam után is szabadon elérhetővé válik a résztvevőknek.
Az adózástól a vállalkozástervezésig
A 8 órában próbálnak minél szélesebb területet lefedni, így a képzés érinti az adózást, könyvelést, motivációt, HR-t, tőkét, befektetőkeresést, értékesítést, valamint a termék- és vállalkozástervezést. Ennyi idő alatt mélyrehatóan egyik témával sem lehet ugyan foglalkozni, de a legfontosabb alapokon végigmegy a képzés.
Olyan kulcsfontosságú pillérek ezek, amelyek elengedhetetlenek egy saját vállalkozás beindításához. Ezután már a résztvevők dolga lesz, hogy végigjárják az utat, de itt az irányt megmutatják nekik a profik, és igazából ez az, amire az induláshoz leginkább szükség van.
A tanfolyam arra is alkalmas, hogy rávilágítson a résztvevők esetleges hiányosságaira. Hogy szembesítse őket azzal, hogy mi az, ami nem erősségük, mely területen kell fejlődniük, esetleg külső segítséget igénybe venniük.
A vállalkozói lét nehézségeire, buktatóira óriási hangsúlyt fektetnek, ami az egész képzés egyik nagy pozitívuma. Az is lehet, hogy ez valakit eltántorít, de még mindig jobban jár, mintha később jönne rá, hogy nem neki való a saját biznisz. Ez az őszinteség jelzi a hitelességet, és ad súlyt az oktatók szavainak más témákban is.
Networking
Az Alkalmazottból vállalkozó kurzus a networkingre, tehát a kapcsolatépítésre kiemelten fókuszál már a legelső pillanattól. Ezt szó szerint kell érteni, hiszen egy félórás, irányított ismerkedéssel kezdődik, ami egyrészt remek hatással van az általános hangulatra, másrészt pedig közelebb hozza egymáshoz a résztvevőket. Ugyanis a program egyik kimondott-kimondatlan célja, hogy ők próbálják a későbbiekben is támogatni egymást vagy akár közösen vállalkozni.
Emellett pedig konkrét tanácsokkal, tippekkel, trükkökkel is szolgálnak, hogy hogyan lehet és kell üzleti kapcsolatokat építeni, felkelteni az esetleges befektetők bizalmát vagy eljutni hozzájuk. Valójában már magukkal az oktatókkal való megismerkedés is része a networkingnek, például mert a legfontosabb ismeretek átadásán túl a képzés után lehetőséget biztosítanak egyéni konzultációra és mentorálásra. Tanácsaik, kapcsolatrendszerük pedig önmagában sokat jelenthet egy-egy induló vállalkozásnak.
Mi lesz utána?
A tanfolyam után a résztvevőknek számot kell adni a tudásukról, amiről hivatalos dokumentumot kapnak. Az intézmény egyébként rendszerben gondolkodik, hiszen indít olyan kurzusokat is, különböző mélységben, amelyek már a működő vállalkozások ügyes-bajos dolgaival foglalkoznak. Azaz, aki akar, léphet még többet előre az egyetem segítségével.
Hasznos? És ha igen, kinek?
Belülről látva ezt a folyamatot nyugodtan ki lehet jelenteni, hogy ez a tanfolyam korábban komoly segítséget jelentett volna. Fontos tudást és mentális löketet jelenthet abban, hogy az ember tényleg rá merjen lépni egy ilyen kockázatosnak tűnő útra. Tudatosítja, hogy nincs egyedül, hogy a szorongásai teljesen természetesek, a tépelődéseken a legtöbben átesnek, és az esetleges kudarc ennek az útnak a velejárója, amivel a legtöbben találkoznak is munkájukban.
Talán ennél is fontosabb, hogy a képzésen szerzett ismeretek felhívják a figyelmet számos buktatóra, és még tanácsot is kapnak a hallgatók azzal kapcsolatban, hogy ezeket hogyan lehet kikerülni. Illetve a tanfolyam megmutat olyan „gyorsítósávokat”, amelyek segítségével gyorsabban sínre állítható, működőképessé tehető egy saját kezdeményezés. Ez pedig értelemszerűen konkrét számokban, tehát a jelentkező sikerességében, bevételei nagyságában is jelentkezik.
A képzésnek tehát egyértelműen van értelme, ha nem is mindenki számára. Aki megerősítést keres, vagy billegő állásponton van azzal kapcsolatban, hogy bele merjen-e vágni, annak nem biztos, hogy erre van szüksége. Aki viszont már komolyan eldöntötte, hogy vállalkozni szeretne, vannak ötletei, de nem tudja, hogy hogyan induljon neki ennek a kalandnak, annak olyan segítséget nyújthat, ami örökre megváltoztathatja az életét. A kurzust legközelebb jövő április 11-12-én tartják meg, jelenleg, az early bird időszakban kedvezményesen lehet jelentkezni itt.
A Budapesti Corvinus Egyetem jelenleg is több olyan rövidképzést kínál, amely a kis- és középvállalkozások számára kifejezetten hasznosak lehetnek, többek között a márkaépítésről (öt kedd este január közepétől), a családi vállalkozások professzionalizációjáról (január végén egy hétvége) és a kkv-k üzletfejlesztésére ható trendekről (három vasárnap délután januárban). Még több információ az egyetem honlapján itt: https://www.uni-corvinus.hu/post/landing-page/executive-kepzesek-a-corvinuson/.
A cikk megjelenését a Budapesti Corvinus Egyetem támogatta