Ehető tanösvény is nyert az idei Föld bajnokai pályázaton

2024. október 8. – 10:55

Ehető tanösvény is nyert az idei Föld bajnokai pályázaton
Kerekasztal beszélgetés Hogyan vonjuk be a szülőket és a közösségeket az általános iskolák zöld projektjeibe címmel. Fotó: E.ON

Másolás

Vágólapra másolva

Idén is fantasztikus projektekkel álltak elő a magyarországi óvodák és iskolák annak érdekében, hogy közelebb hozzák a gyerekeket a természetvédelemhez, a környezettudatos gondolkodáshoz. Több száz pályázat érkezett az E.ON Hungária Csoport által életre hívott Föld bajnokai programra, amelyből most a legjobbakat, legérdekesebbeket, leginnovatívabbakat díjazták egy nagyszabású szakmai konferencia keretein belül.

Összehozza a családokat, szomszédokat, segít a tanulásban, oldja a szorongást, jót tesz a testnek, léleknek, pénzt lehet vele megtakarítani, a közösséget is építi, és nem utolsó sorban élhetőbbé teszi a világunkat. Hogy mi ez? Hát a természetvédelem, aminek számos olyan pozitív hatása van, amire talán nem is gondolnánk. Emiatt rettenetesen fontos, hogy a gyerekek és tinédzserek már korán inspirációt kapjanak arra, hogy életük részévé váljon az állatok és növények szeretete, illetve úgy általában a környezettudatos gondolkodás.

Ebben a folyamatban kulcsszerepet játszanak az oktatási intézmények és a pedagógusok. Ők is tudják azonban, hogy több kell annál, minthogy egy tanórán ledarálják nekik, hogy milyen jó is a környezetvédelem. Kulcsszerepet játszanak a különleges projektek, amelyek valóságossá, életközelivé teszik a természet védelmét, az ökotudatos gondolkodást.

Ezzel tisztában vannak az E.ON Hungária Csoportnál, a cég tavaly indította útjára nagyszabású pályázatát, a Föld bajnokai programot. A Dunántúl, Pest vármegye és Budapest áramhálózatát üzemeltető energiacég által meghirdetett programnak köszönhetően az oktatási intézmények évről- évre pályázhatnak, hogy anyagi támogatást kaphassanak ötleteik megvalósításához. A kezdeményezés sikeres, több száz óvoda és iskola indult rajta tavalyhoz hasonlóan idén is.

Tapasztalatbörze

2024 tavaszán több mint négyszáz pályázati anyag futott be. Most eljött az ideje annak, hogy kihirdessék a nyerteseket, amelyek akár 2,5 millió forintot is kaphattak a projektjeikre.

Uszadékfából készültek a Föld Bajnokai díjak. Fotó: E.ON
Uszadékfából készültek a Föld Bajnokai díjak. Fotó: E.ON

A tavalyi évhez hasonlóan ezúttal is egy egész napos, kerekasztal beszélgetésekkel megtűzdelt konferencia fénypontjaként került sor a nyertes projektek bejelentésére. Ami továbbra is egy remek koncepció, hiszen ezen a rendezvényen a résztvevők megoszthatták egymással tapasztalataikat.

Kulcs: a gyerekek megszólítása

Egy jól hangzó öko kezdeményezés szép dolog, de valójában nincs értelme akkor, ha fiatalok nem nyitottak rá. A Föld bajnokai 2024 konferencián többen is felhívták arra a figyelmet, hogy kulcsfontosságú a gyerekek megszólítása. Köztük Bozókiné Szabó Ildikó, a hazai zöld oktatás kultikus figurája, akinek kezei alatt generációk nőttek fel, és projektjeiben sokszor több korosztály tagjai együtt tevékenykednek.

Az idei pályázatra az általa vezetett intézmény, a Hódmezővásárhelyi Szabadság téri óvoda egy komplex, közel negyven alkalomból álló programcsomagot tett le az asztalra. Ezek témakörei magukban foglalják az állatvilág gondozását, a tiszta levegő biztosítását, a biodiverzitás megőrzését, a hulladékkezelést, a tudatos fogyasztást és energiafelhasználást, valamint az átörökíthető hagyományokat. Kérdésünkre megerősítette, hogy a céljuk az, hogy a gyerekek mellett a családok és akár a város lakói is bekapcsolódhassanak a programokba.

Nem meglepő módon ez a kezdeményezés is a díjazottak közé került, így létrejöhet az óvodában egy minierdő, kerti tó, magaságyás komplexum, eső- és fűszerkert. Nyomon követhető a növények teljes életciklusa, a gyerekek belekóstolhatnak a zöldségnevelés, komposztálás, az esővíz- és hulladékgyűjtés rejtelmeibe. Ezen felül megismerik majd a tervek szerint az elfeledettnek hitt gyógymódokat, földművelési technológiákat és ízeket.

Felfalható tanösvény

Ha már az ízek szóba kerültek, akkor muszáj megemlíteni az egyik különlegesen érdekes projektet. A tatabányai Da Vinci Tehetséggondozó Általános Iskola tervei között szerepel sünodúk, madáretetők telepítése mellett egy megkóstolható tanösvény létrehozása is. Darabos Dóra igazgatónőtől megtudtuk, hogy itt természetesen nem magát a földet harapdálhatnák a látogatók, hanem célzottan olyan növényeket ültetnének az ösvény mentén, amelynek gyümölcseit, terméseit meg is lehet enni. Azt is elárulta, hogy a gyerekek szuper izgatottak, teljesen be vannak zsongva attól, hogy hamarosan egy minden jóval megtűzdelt iskolakertjük születik, ahol a tervek szerint a madarak is tanyát vernek majd.

Ehető tanösvényt hoz létre a Da Vinci Tehetséggondozó Általános Iskola. Fotó: E.ON
Ehető tanösvényt hoz létre a Da Vinci Tehetséggondozó Általános Iskola. Fotó: E.ON

Az eseményen felbukkantak néhányan a tavalyi nyertesek közül is. Így például a józsefvárosi Százszorszép Óvoda munkatársai, akiket épp arról faggattunk, hogy az ifjak vajon lelkesek maradnak-e hosszabb távon is. Elmondásuk szerint ettől nem kell tartani egyáltalán, sőt, egyre több a példa arra, hogy a szülők is csatlakoznak hozzájuk. És látva az intézményben zajló tevékenységet, kóstolva az onnan szüretelt termést, maguk is úgy döntenek, hogy megpróbálkoznak paradicsomot, paprikát termeszteni a gangon vagy az ablakpárkányon. Jól mutatja ez, hogy akár a nagyváros közepén is el lehet vetni a zöld gondolkodás alapjait.

A Terézvárosi Mesevilág Óvoda vezetése is hisz ebben. Ez az intézmény kiemelt hangsúlyt fektet a komposztálásra, hulladékcsökkentésre és az újrahasznosításra. Az akciókba bevonják a szülőket, például közösen készítenek ilyen anyagokból játékokat, farsangi jelmezeket. Ezzel egyrészt konkrét példákat mutatnak a gyerekeknek arra, hogy kidobásra ítélt dolgokból is lehet értéket teremteni, nem utolsó sorban pedig ezek közösségerősítő alkalmak is. Hiszen a felnőttek észrevétlenül, a közös munka során jobban megismerhetik egymást.

Slow Fashion

Szembeötlő volt, hogy 2024-ben hangsúlyt kaptak az ökotudatos gondolkodást a ruhaiparral ötvöző ötletek. A rákospalotai Meixner Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola intézményvezető-helyettesétől, Kőházi Máriától azt tudtuk meg, hogy ők a növényekből nemcsak komposztot vagy permetlét készítenek, hanem festékanyagokat is. A gyerekeknek azt is megtanítják többek között, hogy ezeket hogyan lehet használni például a batikolás során, aminek segítségével egyedi ruhadarabokat hozhatnak létre környezetbarát módon. Azért is indultak a Föld bajnokai pályázaton, hogy bővíthessék a kertjüket, csepegtető rendszert és üvegházat építsenek.

A Föld bajnokai 2024-es pályázat nyertesei. Fotó: E.ON
A Föld bajnokai 2024-es pályázat nyertesei. Fotó: E.ON

A Jelky András Iparművészeti Szakgimnázium a beszédes, Lassíts! nevű pályázatával is erre erősítene rá. Ennek keretein belül a diákok aktívan részt vesznek a természetes festéshez szükséges növények begyűjtésében, feldolgozásában. De itt az alternatív megoldásoknak még nincs vége, hiszen elsajátítják a kézi fonalkészítés technológiáját, és mivel szőni is megtanulnak, így végül saját ruhákat teremthetnek.

Fenntartható textilipari alternatívákkal dolgoznak a diákok a Jelky András Iparművészeti Szakgimnáziumban. Fotó: E.ON
Fenntartható textilipari alternatívákkal dolgoznak a diákok a Jelky András Iparművészeti Szakgimnáziumban. Fotó: E.ON

A díjátadón a diákok közül is megjelentek néhányan, akik elárulták, hogy totálisan nyitottak az ilyen kezdeményezések iránt. A z-generációnál divat a környezettudatosság, ami nem csak szavakban nyilvánul meg. Ráadásul a nagyipari minőségű, de kézműves módon készülő ruhák az önkifejezésben is segíthetnek, ami rengeteg tinédzser számára nagy jelentőséggel bír.

Jövőre ugyanitt!

A Föld bajnokai egy fontos kezdeményezés, mely sokoldalúan támogatja azokat, akik nyitottak a zöld gondolatok beemelésére az oktatásba. Nem csak anyagi segítséget nyújt, hanem egyfajta szellemi műhely, ami segít a kapcsolatépítésben is.

Itt található információ egy-egy rövid videóval az összes idén nyertes projektről

Mindenkinek javaslom, hogy nézze meg a tavalyi győztesek megvalósult projektjeiből készült videókat is, remek szórakozás.

A Föld bajnokai oldal ide kattintva érhető el.

A cikk megjelenését az E.ON Hungária támogatta

Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!