Így ússzuk meg jó áron a húsvétot

2024. március 25. – 10:57

Így ússzuk meg jó áron a húsvétot

Másolás

Vágólapra másolva

Sonka, tojás, torma és kalács: a húsvéti alapmenü kialakulásának tradicionális és praktikus okai is vannak, ezek azok az összetevők, melyek máig az asztalra kerülnek. Megnéztük a Lidl segítségével, hogy körülbelül mit érdemes vásárolni az ünnepekre, hogy minőségi, de mégis kedvező árú ételeket fogyasszunk az ünnep alkalmából.

Kétségtelenül az év második legmeghatározóbb ünnepe a karácsony után a húsvét – bevásárlás tekintetében is. Idén március 29. (nagypéntek) és április 1. (húsvét hétfő) között négynapos ünneppel nézünk szembe, ami azt is jelenti, hogy mindenképpen egy nagyobb bevásárlást kell megejteni minimum csütörtökön. A szokásos termékek mellett tehát az ünnepi menüre, a gyerekek ajándékaira, vagy a beeső „locsolókra” is készülni érdemes.

Inkább többet, mint kevesebbet

Mivel a négynapos ünnep alatt minden nagyobb élelmiszerüzlet zárva lesz pénteken és hétfőn is, a fontosabb és nagyobb kiszerelésű termékeket már érdemes hamarabb beszerezni. Ezek közé tartoznak a csokitojások és nyuszik, a tojás és a csomagolt termékek, például bejgli és a sonka is.

Amivel nem érdemes spórolni, az a sonka, hiszen sokáig megtartja a minőségét ez a fajta füstölt és főtt hús, változatosan felhasználható mind szendvicsnek, mind meleg reggeliben, a maradék egy kiadós sonkástésztának, vagy az alábbi videón szereplő habart bablevesbe is.

A tojások esetében is inkább a nagyobb, 30 db-os kieszeléssel fogunk jobban járni – különösen, ha a tojásfestést is be kell iktatni a menetrendbe.

A friss termékek számára, mint a zöldségek vagy a pékárú – beleértve a helyben sütött kalácsot is – a korábbiakkal ellentétben jobb még egy utolsó körös beszerzési kört beiktatni. A kalács pirítósként is tökéletesen működik, morzsája süteményekbe vagy akár rántott hús panírjához, húsgombóchoz is felhasználható.

Sós vagy édes kalácsot?

A húsvéti kalács a keresztény hit szerint Jézus töviskoronáját szimbolizálta, hagyományos formája ezért fonott és kerek, azonban mára ebből is sokféle létezik. A Lidl kínálatában például a klasszikus 400 grammos mellett idén hatféle – édes és sós – kalács közül is választhatunk: gyümölcsös, háromágas fonott, húsvéti sós kalács, valamint idén két újdonságot is bevezetnek, a sós-tormás, illetve a Diawellness tönköly kalács is elérhető lesz a kínálatban. A kalács ára kiszereléstől és fajtától függően 299 Ft és 699 Ft között alakul.

Sertés és pulykasonka is kerülhet az asztalra

A sonka valamikor a praktikusság miatt került a menübe, hiszen a 40 napos böjt végére éppen megérett a füstölt vagy sóban pácolt húsínyencség a farsangi disznóvágásból. A hús szerepét a húsvéti menüben korábban, illetve más országokban a bárányhús is betöltötte, mint az „áldozati bárány” jelképe, de hazánkban már kevésbé jellemző a bárányhús az asztalon.

Egyébként már nem csak sertésből, de pulykából is kiváló minőségű sonkát lehet vásárolni, a választást inkább az döntheti el, hogy soványabb, vagy zsírosabb húst szeretnénk. A Lidl tizenhatféle sonkával készül az ünnepekre, és ezek között a konyhakész főtt, illetve a még egyéni ízesítésre váró pácoltak is helyet kaptak. Bár a választék meglehetősen széles (pulyka, füstölt-főtt lapocka és sertéscomb is kapható lesz), az egyik különlegesség a Pikok Pure, mely egyenesen a füstről érkezik, hosszú pácolással, nyersen – főzve vagy sütve pazar választás. A húsvéti sonkákat 1689 és 4599 Ft között lehet majd megvásárolni.

A húsvéti tojás korábbi maradvány

A tojást, mint szimbólum a születéssel és a termékenységgel azonosították. A tojásfestés hagyománya sokkal régebbi, mint a keresztény ünnep, már Mezopotámiában, az ókori Kínában, sőt Afrikában is felbukkant. Az ókori Rómában és a germán népeknél a tavaszünnephez kapcsolódott a tojás adományozása és festése, ezeket a szokásokat a kereszténység felvétele után is megtartották. Eredetileg csak piros tojásokat készítettek, elajándékozták és meg is ették azokat. A tojás egy nagyon tápláló étel, úgyhogy a hosszú böjt után vagy a tavaszi fáradtság leküzdésére abszolút jó választás, tökéletes kiegészítője a sonkás szendvicseknek, üdítő salátaalap friss zöldségekkel kombinálva. A 30 darabos A minőségű M-es tojás tálcája március 25-től 1079 Ft lesz a Lidl üzletekben, ami praktikus kiszerelés, hiszen egy ünnep alkalmával legalább 1-2 tálcányi el fog fogyni belőle még akkor is, ha nem állunk neki süteményt sütni.

Viszont, ha süteményt sütünk, akkor érdemes körülnézni a sütési kellékek és alapanyagok között, melyek szintén akciósak lesznek.

Zöldségek és friss torma a tavasz tiszteletére

Nem feledkezhetünk meg a tavaszi friss zöldekről sem. A húsvét elmaradhatatlan zöldségei a hónapos retek és az újhagyma, amik vitaminban gazdagok, valódi tavaszi ízekkel bővítik az ünnepi menüt. Az egészségtudatos táplálkozásban is fontos szerepet töltenek be a friss nyers zöldségek, úgyhogy bátran bővítsük a repertoárt zöldpaprikával, fürtös paradicsommal, fejes salátával és kígyóuborkával. Ha a Lidlben vásároljuk meg az ünnepi hozzávalókat, érdemes tenni egy kört a zöldség- és gyümölcspultok felé is, mert naponta friss szállítmány érkezik minden üzletbe. Kiemelten figyelnek az áru frissességére és minőségére, valamint arra is, hogy bőséges hazai termékkínálat legyen a polcokon. Az élelmiszerláncban frissességfelelősök dolgoznak, akik naponta többször ellenőrzik és átválogatják a zöldség- és gyümölcskínálatot.

Néhány alapvető húsvéti összetevő – Fotó: Lidl
Néhány alapvető húsvéti összetevő – Fotó: Lidl

A babona szerint a torma csípős és könnyfakasztó erejével távol tartja a rossz szellemeket, és egyúttal emlékeztet a húsvét alapvető szenvedéseire is. Mindemellett tisztítja a légutakat, magas rost- és vitamintartalma miatt is érdemes gyakran fogyasztani. Az eredeti forma, a frissen reszelt torma valóban embert próbálóan erős és a hagymához hasonlóan megkönnyeztet, azonban szolidabb, amolyan pórázra kötött kivitelben igazán kellemes és üdítő kiegészítője a tojásnak és a sonkának is.

A Hazánk Kincsei magyaros és népmesei motívumokkal díszített termékcsaládja lefedi ezeket a „torma-fokozatokat”. Háromféle érhető el a Lidl kínálatában: a visszafogottabb reszelt torma, az erős reszelt torma, valamint az egészen szelíd és krémes Csupros tejszínes. A Hazánk Kincsei reszelt tormák most csütörtöktől 60%-os kedvezménnyel, 169 forintért érhető el. Inyenceknek pedig a birasalmás torma tökéletes választás lehet.

A Lidl saját alkalmazásával még többet spórolhatunk, mert egy felületen találjuk meg az akciós újságot, a heti kuponokat, a boltkeresőt is, valamint hűségpontokat is gyűjthetünk. A Lidl nyilatkozata szerint „A hétről-hétre megújuló akciók rendkívül népszerűek és keresettek, csak úgy, mint a ”Többet adunk„ akciók, amelynek keretében a vállalat a kötelezően előírt 15% helyett akár 50%-os kedvezményt kínál.”

A cikk megjelenését a Lidl Magyarország támogatta

Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!