Sárkány csapott le Budapestre a Hyundai új reklámjában

2023. szeptember 14. – 10:55

Sárkány csapott le Budapestre a Hyundai új reklámjában
Fotó: Hyundai

Másolás

Vágólapra másolva

Egy gyerek képzeleténél nincs gazdagabb – legújabb modellje, az elektromos KONA kapcsán éppen ezt az üzenetet szeretné átadni a Hyundai. Budapest utcáit választották az akciójelenetek helyszínéül, így a magyar nézőknek plusz érdekességeket tartogat a reklámfilm. Felismered a főváros pontjait akkor is, ha egy sárkány repül felénk?

„Szerettük volna emlékeztetni az embereket, hogy soha ne felejtsék el, volt idő, amikor ők is elhitték, minden lehetséges” – fogalmazott Gabriel Mattar, annak az Innocean Berlinnek a kommunikációs igazgatója, aki a Hyundai Motor Group marketingfeladatairért felelős. A Hyundai a Budapesten forgatott kisfilmjében gyakorlatilag egy kisfiú álmát és képzeletét ültette át a valóságba, és minden aszerint történik, ahogy azt a főszereplő Noé a nappaliban elképzelte a játékaival.

A reklámban egy sárkány süvít az utcák felett, majd lovagok üldözik az autót, de szerepet kap egy versenyautó és egy monster truck is az óriási méretű kerekeivel. A leghajmeresztőbb jelenet pedig az, amikor a Hyundai a Budai Váralagútban pörög egyet, egyenesen a főhős kezébe.

Így készült

A reklámot egy dán sajtófotósból lett rendező, Nicolai Fuglsig jegyzi, aki rengeteg szakmai díjat nyert már. Elismerték a munkáját a Cannes Lions International Festival of Creativityn, első komolyabb játékfilmjét, a 12 katonát Chris Hemsworth-szel a főszerepben rendezte.

„A képzelet varázslatos, és mi azt akartuk érzékeltetni, mintha egy gyerek játszana a játékautójával. Meg kellett találnunk a módját, hogy az autó úgy mozogjon a reklámfilmben, mintha egy gyerek kezében lenne” – mondta az ötletről Fuglsig, aki mellett számos magyar dolgozott a stábban. Az Oscar-díjas Saul fiát fényképező Erdély Mátyás volt az operatőr és Hévizi Tamás felelt a drónfelvételekért, aki megannyi magyar produkció (például A besúgó, Jupiter holdja, Lajkó – Cigány az űrben) mellett sok itthon forgott külföldi sorozat és film drónképein is dolgozott (csak hogy néhányat említsünk: Blade Runner 2049, Vörös veréb, Spy/Master, Vaják).

A stáb hetven és kilencven fő között mozgott, a legtöbben azon a napon voltak jelen, amikor az autók az utcán és az alagutas jelenetben, a forgató berendezésen közlekedtek. Utóbbi igényelte a legkomolyabb előkészítést: teljesen a Hyundai KONA-ra szabták, és kizárólag ehhez a reklámfilmhez használták. Továbbá külön érdekesség, hogy a kisfilmben látható játékokat is külön legyártották, valamint a miniatűr Hyundai KONA szintén pontos mása az igazi kocsinak. A hatalmas buborékok és a város felett repkedő sárkány természetesen CGI segítségével készült, bár a reklám végén látható buborékokhoz már a stáb tagjainak tüdőkapacitása kellett.

Mit tud az új Hyundai KONA?

A vadonatúj KONA Electric a világ első teljesen elektromos meghajtású szubkompakt SUV-ja. Formavilágát a gyártó futurisztikusnak szánta, mint a hagyományos KONÁ-ét, miközben élvezetes vezetési élményt és alacsony környezeti hatást kínál.

Az autó egyik legfeltűnőbb dizájneleme a zárt hűtőrács, ami javítja az aerodinamikát is. Ennek is köszönhető, hogy a 65,4 kWh kapacitású akkumulátorral 514 kilométert is megtehetünk egy feltöltéssel.

Miért pont Budapest?

Amennyi hollywoodi produkció készül nálunk, egyáltalán nem meglepő, hogy egy ilyen – mind büdzsében, mind szakértelemben komoly – reklámfilmet is a magyar fővárosban vettek fel. Budapest nemcsak árban kedvező más nagyvárosokhoz képest, de rendkívül rugalmas és alkalmazkodó. Arról nem beszélve, hogy egy tapasztalt stábokkal, technikai know-how-val és rengeteg olyan erőforrással felszerelt helyszín, aminek köszönhetően jól néz ki a képernyőn.

A KONA-reklámhoz használt berendezéseket például magyar műszaki csapat építette a semmiből a Hyundai modelljének méretei és kialakítása szerint. „A KONA bevezetőkampány anyagainak hazai forgatása számunkra is meghatározó élmény volt. Mint a márka hazai importőre nemcsak a forgatáson használt Hyundai-modelleket, hanem a műszaki hátteret is biztosítottuk. Kollégáink végig jelen voltak a forgatás ideje alatt, hogy bármilyen esetlegesen előforduló műszaki kérdés, probléma esetén azonnal segíteni tudjanak.Beavatkozásra nem volt szükség, leginkább a speciális forgató eszköz telepítésekor volt igény a mérnöki tudásra. A forgatás mindvégig professzionális volt, a magyar stáb, a lovak, lovasok mind tökéletes összhangban dolgoztak együtt, élmény volt nézni is a folyamatot. Örülünk, hogy a részesei lehettünk a munkának” – ezt pedig már Ördög Ibolya, a Hyundai Holding Hungary marketing- és kommunikációs vezetője mondta, aki hozzátette, hogy tökéletes választásnak tartják, hogy a márka hazai nagykövete Lékai-Kiss Ramóna narrálta a kisfilmet.

Az ötnapos forgatáshoz a helyszíneket Budapesten belül a történethez való kapcsolódásuk és a Hyundai márkához való illeszkedésük alapján választották ki, az európai, városias, a modern és a klasszikus építészeti jellemzők alapján. Mielőtt lelőnénk minden lokációt, érdemes még egyszer végignézni a reklámot, hátha magunk is össze tudjuk szedni, merre járt a sárkány vagy a lovagok.

Aki viszont nem akar tippelni, annak eláruljuk, hogy a hetedik kerületi Madách Imre úton, a nyolcadik kerületi Gutenberg téren és Rökk Szilárd utcában, az ötödik kerületi Honvéd, az Aulich és Alkotmány utcában, a tizenegyedik kerületi Budapart téren, illetve a kilencedik kerületi Vágóhíd utcában forgott a reklám. Használtak lovakat, lovagokat, monster truckot, fagylaltos kocsit, rendőrautót, Formula 3-as versenyautót, egy régi taxit, na meg a vadonatúj KONA-tt, úgyhogy igazi látványosság volt a járókelőknek is a munka. Pont olyan volt, mint egy hollywoodi filmforgatás.

A cikk megjelenését a Hyundai támogatta

Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!