Szia Uram! Őrült tudóst, Szent Andrást? – egy kis kraftsör-kalauz a sörfesztivál előtt

2023. augusztus 29. – 10:57

Szia Uram! Őrült tudóst, Szent Andrást? – egy kis kraftsör-kalauz a sörfesztivál előtt
Fotó: SPAR Magyarország Kereskedelmi Kft.

Másolás

Vágólapra másolva

Az elmúlt tíz évben – amióta a hazai kisebb sörüzemek igazán beindultak – megdőlt az a jellemző sztereotípia, hogy mi, magyarok inkább boros nemzet vagyunk. Manapság már rengeteg komoly kisüzemi főzde kínálja kreatív sörkreációit és alapsöreit. Tudod, hogy melyek a jelentősebb főzdék és milyen magasságokba emelkedett tíz év alatt a klasszikus sör-virslis fesztiválozás? Akár igen, akár nem, sörkedvelőként ott a helyed a Belvárosi Sörfesztiválon augusztus 29-e és szeptember 3-a között Budapesten, a Szabadság téren!

Kevésbé köztudott, hogy a sernevelés egykor ősi magyar mesterség lehetett, így manapság szigorúan véve inkább sörreneszánszról beszélhetünk. Szathmáry László A magyar sörfőzés múltjából című írásában kifejti, hogy a sernevelés egy olyan eljárás, mely a germán árpalé és a kelta mézbor ellenpárjaként bukkant fel Európában, és a 16. század végéig virágzott is a komlózós sörkészítés a Kárpát-medencében. Napjainkban a kisüzemi sörfőzdék és a különlegesebb, minőségi sörökre vágyó fogyasztók egymásra találása indította el az egyre kifinomultabb produktumok sörreneszánszát. Mára már odáig jutottunk, hogy nem is egyszerű válogatni a számos márka, készítési technológia és sörtípus közül, annyit találunk az egyre bővülő kínálatban.

Idén is lesz sörszemle

A sör és virsli párosítása régóta a szabadtéri rendezvények fő vonzereje, de persze komoly a fejlődés mind a sör, mind az ételek terén. A sörrajongó tábor számára nem hat újdonságként, hogy a hazai főzdék és a virslitől jócskán eltávolodott streetfood-variációk legteljesebb felhozatalát idén augusztusban is végigkóstolhatjuk a Szabadság téren. A program tökéletes terepet biztosít ahhoz, hogy bárki megismerkedjen a magyar sörök legjavával – legyen teljesen kezdő vagy haladó a témában.

2023-ban a 7. Belvárosi Sörfesztivált rendezik meg augusztus 29. és szeptember 3. között, ahol több mint kétszázötven féle sört vernek csapra a legjobb hazai főzdék és nemzetközi, többek között cseh, német, illetve belga készítők. Az már csak hab a tortán, vagyis korsón, hogy neves angol sörfőzdék választékából ugyancsak válogathatunk az eseményen.

Fotó: SPAR Magyarország Kereskedelmi Kft.
Fotó: SPAR Magyarország Kereskedelmi Kft.

Ezeken felül ismét lesz fesztiválsör a SPAR Magyarország jóvoltából, hiszen a vállalat második éve a rendezvény főtámogatója és a hazai sörfőzdék lelkes hírvivője. Kínálatukban – a SPAR Sörház standon – vásárolható meg például a közösségi szavazáson kiválasztott trópusi gyümölcsöket idéző Festival Hippie India Pale Ale. A győztes a sabro-mosaic-amarillo komlókombinációra épül és a fesztiválon kívül a SPAR és INTESPAR üzletekből szintén hazavihetjük dobozos kiszerelésben. A sörökhöz passzoló foodtruck ételkínálatban megjelenik majd a klasszikusnak számító pizza és hamburger, de mellettük akár a fish and chipsből, szarvaskolbászból vagy mexikói ételekből is lehet sörkorcsolya.

Jó tudni!

Bár a rendezvény ingyenes, a söröket csak előre megvásárolt üvegpoharakban szolgálják fel, és kétféle fesztiválpohárból lehet választani (a prémium 3499 forintba kerül majd, az exkluzív 4999 forintba), melyek a fenntarthatósági szempontok mellett szavatolják, hogy a műanyag pohár ne torzítsa el a sörök ízét.

Főzdeiránytű

Azok kedvéért, akik kevésbé megalapozott tudással vágnak bele a hazai sörkultúra felfedezésébe, jó, ha átnézzük, mely hazai főzdék és termékeik vonulnak fel az augusztus végén induló eseményen. A kiállítók kiválasztásakor a korábbi évek tapasztalatait, a fogyasztói visszajelzéseket és a piaci trendeket veszik alapul – nyilatkozta Kurucz Dániel, a Belvárosi Sörfesztivál főszervezője. A típusok közül népszerűek az IPA-k és töretlenül hasítanak a gyümölcsös sörök, ezekből jócskán lesz kínálat. A laza Hippi IPA fesztiválsör mellett a teljesség igénye nélkül lássuk, mely hazai főzdék termékeivel fogunk találkozni a SPAR Sörház standján:

Pannonhalmi Főapátság Sörfőzde

A főapátság sörreceptjeit már a 11. század óta őrző főzdét 2020-ban alapították, és belga stílusú, igazi tradicionális söröket készítenek. A Blonde 5 százalékos alkoholtartalmú, illatában a fűszeres komló és a gyümölcsös élesztő keveredik, ízében egyszerre felfedezhető az édeskés maláta, a kesernyés komló, a citrusosság és a száraz testesség. Witbier búzasörük korianderes-narancshéjas frissessége a komló keserűségével és a kamillás virágillattal társul, egyszerre krémes és száraz testességet rejt magában.

Fotó: SPAR Magyarország Kereskedelmi Kft.
Fotó: SPAR Magyarország Kereskedelmi Kft.

Fehér Nyúl

Gerillafőzdeként, saját konyhájukból indult a 2017-től már a 9. kerületi Soroksári úton üzemelő Fehér Nyúl: az alapítókat a sör iránti szenvedély és a kíváncsiság hajtotta a minél jobb minőség elérésére. Turbid sörük egy New England IPA, melynek különlegessége, hogy erőteljes komlóssága ellenére sem keserű, inkább gyümölcsösbe hajló, zamatos, selymes érzetű, ízei kissé barackosak.

A Fehér Nyúl zászlóshajója a Rafa, ami 2018-ban elnyerte az Ország Söre díjat a különleges sörök kategóriájában. A tejsavbaktériummal savanyított, laktózzal selymessé alakított, citromhéjjal ízesített sör nemcsak a fekete öves sörivók kedvence, hanem igazi fesztiválital.

Szent András

A békésszentandrási főzde kisüzemi manufaktúraként már a kilencvenes évek derekán elstartolt, nagyot szóló termékük a magas alkoholtartalmú, fekete Black Rose volt, ezt is kóstolhatjuk. Továbbá csapoltathatjuk náluk a Napkincs névre keresztelt fűszeres búzasört is, mely enyhe, kissé banános, élesztős, szegfűszeges karakterű.

Érdemes megemlíteni a 1993-at is, ami az első Szent András sör, egy bajor láger reprodukciója, és a harminc éves jubileum alkalmával limitált kiadásban ismét elérhető. Könnyed, malátás, krémesnek ható „asztali” sör.

Frootie

A Frootie az első kifejezetten gyümölcsös sörökre specializálódott sörfőzde itthon, és különösen fontosnak tartják a valódi gyümölcsök használatát. Hosszú érlelési eljárást alkalmaznak az ízek kirobbanó üdeségéért: Mangó IPA sörük egy trópusi gyümölcsös, laza, frissítő főzet valódi mangóval, így édeskés és könnyű miközben természetesen prémium minőségű sörről van szó.

Monyo

A Monyo Brewing nem választható el a Kálvin téri szórakozóhelytől, hiszen a tulajdonos, Pein Ádám és üzlettársa, a főzőmester Németh Anti nyitotta 2014-ben azzal a szándékkal, hogy kompromisszummentes sört készítsenek. Egyik termékük, a Maracuja Sour Ale egy gyümölcsös sörkülönlegesség, mely egyaránt savas és frissítően gyümölcsös. Intenzív maracuja íze fanyar, összességében könnyed gasztronómiai élmény. Jellegzetes a Grumpy Octopus sörük is, ami gluténmentes, de teljes íz- és élményértékű west coast IPA intenzív komlóssággal, a SPAR Sörház standjánál pedig a Double Sour Rise-t lehet majd kipróbálni a Monyótól.

Fotó: SPAR Magyarország Kereskedelmi Kft.
Fotó: SPAR Magyarország Kereskedelmi Kft.

Mad Scientist

A 2016-ban indult fővárosi sörfőzde extravagáns grafikái felkeltik az ember figyelmét, és abszolút beváltják a hozzá felcsillanó reményeket: a kisüzem hosszú érlelésű, kreatív eljárásokkal készülő sörei szinte minden típust lefednek az IPA-tól a stoutig. A JAM27 egy west coast IPA, mely bődületes mennyiségű amerikai komlóval készül, ezért rendkívül illatos, aromás, lendületes, ízében trópusi gyümölcsös, grapefruitos, borsos és fenyős jegyekkel.

Aki odavan a különlegességekért, ne hagyja ki a Neipa – DDH Madhouse duplán hidegkomlózott, krémes és édes New England típusú Pale Ale-jét. A sör klasszikus Galaxy, Mosaic, illetve Simcoe komlózással készül, és halványan őszibarackos, dinnyés, valamint mandarinos ízeket fedezhetünk fel benne.

Szia Uram!

A Szia Uram! egy népszerű mémről kapta a nevét, és ebben a budapesti kisüzemben limitált szériás, a minőségre összpontosító, hosszú, valamint tradicionális erjesztési eljárást egyaránt használnak. Meggy Ale-jük burgundivörös, könnyű, gyümölcsös, édesebb és malátásan fanyar ízeket egyaránt rejt magában, a Pilsnerük pedig klasszikus, könnyű, frissítő.

SPAR Beer Cool

Végül, de nem utolsósorban ejtsünk néhány szót a SPAR saját alkoholmentes sörkreációjáról, a Be(er) Cool Radlerről, melyet félliteres kiszerelésben is meg lehet vásárolni. Ez a világos, alkoholmentes kisüzemi sört és citromos üdítőt házasító termék minden ízében hozza a klasszikus Radlert, de alkohol nélkül, így bárhol és bármikor élvezhető.

A fesztiválra készülőknek hasznos tudni, hogy a fenti sörök a SPAR Sörház standjánál és az egyes kiállítóknál is megtalálhatók a SPAR saját alkoholmentes italán kívül.

A cikk megjelenését a SPAR Magyarország Kereskedelmi Kft. támogatta.

Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!