Miért épültek a középkorban házak a hidakon?

Erfurt: egy teljes pompájában megmaradt reneszánsz város titkai

Szerző: Zubreczki Dávid

Elképesztően ritka, hogy egy ősi városmag szinte érintetlenül maradjon fenn mind a mai napig. Ehhez ugyanis rendkívül sok mindennek kell összejönnie. Először is kell egy virágzó középkori és reneszánsz múlt, amely létrehozza azt. Aztán néhány eseménytelen évszázadra van szükség, amikor picit veszít a település a jelentőségéből, így elkerülik a nagy fejlesztések és az épp divatos építészeti irányzatok. Persze az sem árt, ha ez idő alatt nem gyújtja fel és fosztja ki őket egy szomszédos ország arra portyázó serege. Ezután már csak a világháborús bombázások, ágyúzások jelentenek kihívást, és az autóközpontú modern településtervezés. Ha mindezeket túlélte a város, egyetlen feladata maradt, hogy okosan kezelje a turizmust: ne engedjen az ingatlanfejlesztők és a silány színvonalat képviselő befektetők szirénhangjainak.

Erfurt azon kevés városok egyike, amelyik kiállta ezeket a próbákat, így most Európa egyik legszebb történelmi magjával büszkélkedhet. Idehaza egy megmaradt középkori ablakkerettől is lázba jövök, ott viszont tele van a város reneszánsz lakóházakkal. Húsz történelmi templommal és kolostorral büszkélkedhet, melyek többsége gótikus stílusú. Az utóbbiak közül a két leghíresebb a lenyűgöző Szűz Mária-katedrális és mellette a Szent Szeverin-templom. Egyedülálló a világon, hogy két ilyen hatalmas gótikus templomot ennyire közel építsenek egymáshoz: alig néhány lépésnyire magasodnak egymástól a Domplatzon, a templomdomb tetején. Hihetetlen látvány, de a város valódi szenzációja mégis a Krämerbrücke, a világ leghosszabb és legrégebb óta lakott középkori lakóhídja.

Hogy megértsük ennek a hídnak a fontosságát a település életében, érdemes a város nevére gondolnunk. Erfurtot már a 700-as években is említik Erphesfurt alakban. A kifejezés első fele (erphes) állítólag barna vizet jelent, de a második tagja (furt) az a mai németben is gázlót. Vagyis azért jött éppen itt létre ez a város, mert itt lehetett legkényelmesebben átkelni a Gera folyón. Hasonló eredetre utal amúgy az angliai Oxford elnevezés is, hiszen az ox ökröt, a ford – akár csak a német furt – gázlót jelent. Vagy Németországban maradva, ott van Frankfurt, a „frankok gázlója”. Elképesztő belegondolni, hogy Európa pénzügyi és kereskedelmi központja azért van ott, ahol van, mert ezen a helyen volt a víz elég sekély ahhoz, hogy át lehessen kelni a Majnán. Azután egyszer csak egy élelmes kereskedő felállított egy bódét a forgalmas átkelőhelyen a folyó partján, amiből mára hipp-hopp, egy két és fél milliós metropolisz magja született meg. Na de vissza Erfurtba és a középkorba!

Erfurt abban az időben épp úgy fontos kereskedelmi és közlekedési gócpont volt, mint manapság Frankfurt. Ebben a régióban metszette egymást ugyanis Európa két legfontosabb, ősi kereskedelmi útvonala, az Oroszországot Nyugat-Európával összekötő Via Regia – mely épp a Krämerbrückén vezetett keresztül –, és az Itáliát Észak-Európával összekapcsoló Via Imperii. Emellett Erfurt tagja volt a legendás Hanza-szövetségnek, mely a Balti-tenger régiójának legerősebb kereskedővárosait tömörítette. S ha mindez nem lett volna elég: a középkori város Magyarországnak is jelentős kereskedelmi partnere volt. A török hódoltság előtt évente akár kétszázezer szürkemarhát exportáltunk nyugatra, amelyeket természetesen lábon hajtottak Németországba – többek közt Erfurtba.

Nürnbergben 1596-ban egy szobor is megörökítette az egyik állatot, egy tréfás latin felirattal. Erfurt esetében azért is voltak érdekesek a magyar marhák, mert a tőzsérek – vagyis a marhakereskedők – még a huszadik században is gázlókon hajtották át a hatalmas csordákat, ha folyókat kellett keresztezniük. Egyrészt mert nehéz lett volna a szilaj állatokat hidakra vagy kompokra terelni, másrészt meg így meg lehetett takarítani a híd- vagy révpénzt.

Szóval Erfurt igencsak fontos város volt a középkorban. Itt esett meg például 1184-ben a világtörténelem egyik legbizarrabb tömegszerencsétlensége, amikor IV. Henrik király (későbbi császár) egy régóta húzódó vitás ügy elintézésére a városba látogatott és összehívta a birodalom valamennyi nemesét. A fellegvárban zajló tárgyalás közben azonban beszakadt alattuk a padló, és a vendégek zöme a terem alatt húzódó latrinába esett. Mintegy hatvanan lelték halálukat a folyékony székletben, a latrina gőzeiben és a rájuk omló törmelék alatt. A király viszont szerencsésen megmenekült.

A Petersberg Citadelt ma is érdemes felkeresni, bár az egykori tanácsteremnek már a helye sincs meg. Gyönyörködhetünk viszont a páratlan panorámában, megnézhetünk egy rekonstruált román kori bazilikát és kipróbálhatjuk, milyen is egy akadálymentesített fellegvár – amivel azért ritkán találkozni. A feljutást egy merész rámparendszerrel és egy még merészebb panorámalifttel oldották meg. Na de vissza a folyóhoz!

Bármilyen fontosak is voltak a gázlók, hosszú távon nem jelenthettek megoldást, ugyanis csak bizonyos időszakokban lehetett használni azokat. Egy fontos kereskedelmi útvonal ellátására hidat kellett építeni. A városba érkező kereskedő pedig garantáltan átment rajtuk, hiszen csak ott tudta keresztezni a folyót. Vagyis üzleti szempontból ez volt a legértékesebb hely az egész városban. Természetesen folyton tele volt árusokkal, akik a portékájukat kínálták. Az egész olyan volt, mint egy piac a víz felett.

A középkori piacok szélén pedig idővel megjelentek a többszintes kereskedőházak. Ezek aljában működött a bolt vagy a műhely, az emeletükön pedig raktár volt, illetve a kereskedő vagy a mester szállása. Tulajdonképpen ugyanez történt a „piachidakon” is, melyek idővel „lakóhidakká” váltak.

Ehhez hozzájárult egyesek szerint az is, hogy a középkori városokat fallal kerítették, vagyis nem lehetett kifelé terjeszkedni. Az utolsó négyzetmétert is ki kellett használni – a hídon is. A szűkös hely miatt figyelhető meg az is Erfurtban, hogy a Gera partjára épült középkori házak sok helyen a víz fölé nyúlnak. Ebben állítólag az adóelkerülés is szerepet játszhatott: adózni ugyanis csak az elfoglalt földterület után kellett, a levegőben már adómentesen lehetett terjeszkedni.

Egykor szinte minden jelentős európai városnak volt épületekkel teli hídja. Firenzéé máig megvan, a London bridge emlékét pedig egy híres gyermekdal őrzi. A párizsi Pont Notre-Dame-on pedig annyi ház volt, hogy 1512-ben meg kellett számozni azokat: ez volt a világ első házszámozott „utcája”. (Bár Buda is jelentős település volt a középkorban, a Duna túl széles és túl változékony folyam volt ahhoz, hogy kőhidat építsenek rá.)

Azután fordult a világ kereke: a földrajzi felfedezések nyomán új kereskedelmi utak nyíltak, más városok indultak fejlődésnek. Az újkori településeknek új igényeik voltak. Nagy áteresztő képességű, biztonságos, jól karban tartható, látványos hidakra volt szükségük. A régi világ emlékei a legtöbb helyen eltűntek. Az új világban Erfurt is elveszítette jelentőségét, csipkerózsikaálomba szenderült. Épp ezért maradhattak meg középkori emlékei.

Eredetileg a Krämerbrücke (vagyis a Kereskedők hídja) is fából volt, és már nagyon korán, talán már a 700-as években működött. A kezdeti időkben is piachídként hivatkoztak rá, hiszen tele volt elárusítóhelyekkel. Miután 1175 és 1293 között hétszer (!) lett a lángok martaléka, 1325-ben úgy döntöttek, hogy kőből építik újjá. Ezután már csak a vásáros bódék égtek le rajta folyton, míg végül az 1472-es tűzvész után elhatározták, hogy a piacot is rendezni kell: ezután építették ki a többé-kevésbé tervezett házsorokat.

A híd teljes hossza 125 méter, ma összesen 32 ház áll rajta. Eredetileg majdnem kétszer ennyi ház szegélyezte a hidat, de az aprócska boltokat és lakásokat idővel összenyitották. Persze azért így sem lettek túl nagyok ezek az ingatlanok. A híd 26 méter széles, a közepén 5 és fél métert foglal el az út, vagyis a házak „mélysége” durván tíz méter – attól függően, mennyire nyúlnak túl a Gera fölé. A magasságuk viszont egész tekintélyes ehhez képest: 14-15 méterre magasodnak.

A Krämerbrücke nem csak a már említett „legek” miatt különleges. A folyót keresztező kereskedelmi út ugyanis mindkét hídfőn egy templomon vezetett keresztül. Ezek közül az egyik ma is megvan. A középkori Szent Egyed-templom egészen egyedülálló épület. A templomhajó és a szentély ugyanis az első emeleten vannak. A földszintet egy hatalmas kapu foglalja el, ahol valaha szintén üzletek voltak, ezen keresztül lehet belépni a hídra. Ma egyébként a metodista egyház használja az épületet, ez a világ legöregebb metodista temploma.

A híd mellett nem csak templomokat találunk, hanem Európa legrégebbi, 1094 körül épült zsinagógáját is. A régóta világi célokra használt épületet csak a 20. század végén fedezték fel újra, a híres erfurti zsidó kincslelettel együtt. A közelmúltban gótikus formában rekonstruált műemlék, a híd lábánál feltárt középkori mikvével – vagyis rituális fürdőhellyel – együtt az UNESCO világörökség várományosa. Ha megkapja a címet, ez lesz Németország 52. világörökségi helyszíne.

Aki áthalad a hídon, talán észre sem veszi, hogy egy folyón kel át. Olyan mintha egy szűk középkori utcán sétálnánk végig. A gyönyörű fachwerk épületeken számos helyen találunk különböző cégéreket, emblémákat, állatokat. Ez nem csak a hídon, hanem Erfurt szerte jellemző a régi épületekre. Ezek voltak a házak „nevei”. Mielőtt – a már említett párizsi híd nyomán – az egész világon bevezették volna a házszámozást, ezek alapján lehetett beazonosítani az egyes lakóingatlanokat.

Magyarországról nézve irigylésre méltó a híd kezelése is. 1996 óta egy önkormányzati alapítvány, a Stiftung Krämerbrücke ügyeli a műemléket. Szigorú szabályozással tartják meg a kényes egyensúlyt, hogy a híd ne váljon se az önös üzleti érdekek martalékává, de ne üresedjék ki lélektelen múzeummá se. A lakásokban ma is laknak, a boltok pedig mind a mai napig boltokként üzemelnek. Ugyanakkor arra ügyelnek, hogy csak valódi értéket jelentő, helyi vállalkozások kaphatnak helyet a hídon.

Legalább ilyen érdekes a híd egy másik szempontból is. Erfurtban ugyanis Nagy Bendegúz építész, a „kerekesszékes világjáró” volt az egyik útitársam. Neki az akadálymentesítés a szakterülete, és külön figyelmet fordít a műemlékekre. Ezeket ugyanis nem egyszerű a kerekekhez igazítani. Erfurtban nem volt nehéz dolga: a gótikus zsinagógába épp úgy be tudtunk menni, mint a már említett fellegvárba. Viszont bringásként azért nem hagyott nyugodni a kérdés: mit szól az apró macskakövekhez, amelyekkel nem csak a híd, de az egész történelmi városmag le van rakva.

Nos, mint mondta: „A kis kő nem probléma. Csak pontosan kell lerakni.”

Ahogy azt a Krämerbrückén is láthatjuk.