Amikor kézbe veszed az ikonikus üdítőt, figyelj a palackjára is!

2022. december 1. – 10:57

Amikor kézbe veszed az ikonikus üdítőt, figyelj a palackjára is!

Másolás

Vágólapra másolva

Kevés olyan meghatározó csomagolás létezik, mint a legendás Coca-Cola kontúr palack. Az évek során azonban több megfontolásból is kellett változtatnia rajta a cégnek – kiszerelési, kezelhetőségi vagy épp fenntarthatósági okokból. Összefoglaltuk a kólásüveg történetét, és arra is kitértünk, hogy mihez kezd a vállalat a PET palackok problémájával.

A világ első számú üdítőitalgyártója, a The Coca-Cola Company az 1800-as évek végén egy atlantai patikus gyógyitalaként kezdte pályafutását. A cégtörténet szerint Dr. John S. Pemberton, a termék atyja soha nem ismerte fel a benne lévő lehetőségeket, és nem sokkal a halála előtt minden részvényét eladta Asa Griggs Candler-nek, aki megalapította a vállalatot, majd 1919-ben Ernest Woodruff lett a tulajdonos. A Coca-Cola népszerűségét többek között a II. Világháborúból hazatérő katonák lelkesedése alapozta meg, nekik a vállalat ingyen üdítőket küldött a frontra.

A patikus csodaszere és a nem is kokacserje alakú üveg

Dr. Pemberton találmányának két fő alkotóeleme eredetileg a bor és a kokacserje levelének kivonata volt, és mint gyógykészítmény került forgalomba. Az alkoholtilalom bevezetése után vált alkoholmentes üdítőitallá, ami jelentősen növelte népszerűségét.

Az első palackozott Coca-Cola 1899-ben jelent meg, és a formája még a gyógyászati üvegekére emlékeztetett. Candler ekkortájt 1 dollárért eladta az üdítő palackozási jogait, ekkor indult el a Coca-Cola modern csomagolási rendszerének megteremtése.

A kétdecis üvegek következő generációjánál már formálódott a jelenlegi kialakítás, megjelent a nyakrész, a jellegzetes térbeli minta pedig 1915-ben került az üvegekre – ennek adták a kontúrpalack nevet. A terv a Coca-Cola megbízásából készült, és az elképzelés az volt, hogy egy olyan meghatározó üveget tervezzenek a dizájnerek, amit már fogásra is meg lehet különböztetni bármilyen más palacktól. A tervező, Earl R. Dean nem talált egyetlen hiteles forrást sem a kóla alapját képező növényről, és amikor a helyi könyvtárban kutatott, meglátta a különleges formájú kakaóbabot -ez ihlette a palackot.

Coca-Cola palackok – Forrás: Wikipedia
Coca-Cola palackok – Forrás: Wikipedia

Eltérő mértékben, de ez a mintázottság megmaradt a későbbi csomagolásokon is, a ma is ismert forma az ötvenes évek terméke.

A dobozos változat 1960-ban került forgalomba és inkább egy konzervdobozra hasonlított, a félliteres PET palackokat 1993-ban vezették be. Limitált kiadások, mint a 2005-ös színes figurás és a 2009-es alumíniumból készült, de üvegforma csomagolás is megjelent a kólásüvegek univerzumában.

A fenntarthatóság miatt választották a PET palackot

Bár manapság a környezettudatossá válás és a vállalati felelősségvállalás szempontjából kevésbé előnyös a műanyag palack megítélése, ugyanakkor bevezetésekor, 1978-ban a Coca-Cola éppen ezért tért át a 2 literes kiszerelések esetében a PET csomagolásra. Azok ugyanis nem törékenyek, újratölthetők, könnyűek, visszazárhatók és újrahasznosíthatók.

A PET palackok a fenntarthatóság jegyében többször is megújultak, például 2015-ben a világ első, teljes egészében növényi alapanyagokból készült PET-palack prototípusát is megalkották.

Ezen az úton haladva a vállalat 2018-ban hirdette meg a Hulladékmentes Világ programját, amelynek keretében többek között vállalták, hogy 2025-ig italcsomagolásaik 100 százalékban újrahasznosíthatók lesznek – ez a célkitűzés Magyarországon már meg is valósult. A The Coca-Cola Company víziója, hogy „egy olyan világot teremtsünk, ahol közös erővel minden csomagolást összegyűjtünk, újrafeldolgozunk és újrahasznosítunk. Globális és lokális szinten egyaránt a fenntartható működésre és kibocsátásaink minimalizálására törekszünk, valamint a különböző csomagolóanyagok optimális használatára.”

„A Coca-Colánál tisztában vagyunk azzal, hogy a műanyag hulladék világszerte problémát okoz, és mi is részesei vagyunk ennek, hiszen üdítőket gyártó és forgalmazó vállalatként elkerülhetetlen a megfelelő csomagolás alkalmazása, amely garancia a fogyasztók számára a termék minőségét illetően. Ezzel együtt a megoldásból is szeretnénk kivenni a részünket, hogy italcsomagolásaink, köztük a PET palackok is visszakerülhessenek a körforgásba” – mondta el Varga-Nagy Eszter, a The Coca-Cola Company magyarországi kommunikációs vezetője.

Törekvés a körforgásos gazdaságra

A vállalat szemléletmódja szerint az üdítős palackok esetében nem kell elvetni a PET-csomagolást, amennyiben azokat szelektíven gyűjtik és újrahasznosítják, így visszakerülhetnek a körforgásba.

Ennek jegyében a Coca-Cola tavaly 166 szelektív hulladékgyűjtő szettet osztott szét a Magyarországon működő vállalkozások, intézmények, szervezetek és közösségek részére egy pályázat keretében. Megközelítőleg 150 ezer embert értek el a szelektív hulladékgyűjtési akcióval, többek között munkahelyeket, egy mentőállomást és egy tűzoltóságot is.

A kampány célja az volt, hogy még több embert motiváljanak a szelektív hulladékgyűjtésre és felhívják a figyelmet a körforgásos gazdaság fontosságára.

„Minden italcsomagolásnak, így a PET-palacknak is van létjogosultsága, és megfelelő kezelés esetén értékes erőforrásokká alakíthatók újrahasznosítás céljából. Más és más italcsomagolás a jó megoldás, ha kirándulni megyünk, ha családi ebédre készülünk, vagy ha utazás közben megszomjazunk. A környezeti hatás, az ökológiai lábnyom csökkentéséhez azonban nem elég, ha maga a vállalat tesz erőfeszítéseket, fontos a vásárlói közösség együttműködése is. Mi szeretnénk szemléletformáló kampányainkkal is hozzájárulni a vásárlói tudatosság növeléséhez, és a szelektív hulladékgyűjtés népszerűsítéséhez” – tette hozzá Varga-Nagy Eszter.

Idén a Coca-Cola a hazai lakosság körében végzett felmérést a magyarok környezetvédelemhez, szelektív hulladékgyűjtéshez fűződő attitűdjéről, néhány megállapítás:

  • A kitöltők több, mint fele (66%) vélekedik úgy, hogy nagyon fontos a környezetvédelem, 27 százalék számára nem a legfontosabb probléma, 7 százalék nem aggódik a kérdés miatt.
  • A három legaggasztóbb jelenség a megkérdezettek számára a globális felmelegedés (76%), vizek szennyezése (60%) és a levegőszennyezés (53%). Azok a jelenségek, amelyek nem jelentenek napi problémát, nem észlelik a saját életükben, a lista végén vannak, mint az állat-és növényfajok kihalása (30%), túlnépesedés (31%), ózonréteg csökkentése (32%).
  • Leginkább a gyártókat/vállalatokat teszik felelősség a környezetszennyezés miatt (81%), ezt követik maguk a fogyasztók (77%), illetve a politikusok/döntéshozók (72%).
  • A megkérdezettek majdnem fele (47%) mindenhol szelektíven gyűjti a szemetet (nemcsak otthon), 19 százaléka csak otthon, 32 százaléka csak akkor, ha lát a környezetében szelektív kukát – ez azt is jelenti, hogy ha nincs elérhető szelektív konténer, akkor a PET palack nagy valószínűséggel végzi a kommunális hulladék között vagy egyéb helyen landol.

A cikk megjelenését a Coca-Cola Magyarország támogatta

Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!