Filmek és sorozatok, amik a szakmára és a nézőkre is hatnak

2022. november 24. – 10:56

Filmek és sorozatok, amik a szakmára és a nézőkre is hatnak
Fehér Lótusz – kép: HBO Max

Másolás

Vágólapra másolva

Játszódjon a fantázia birodalmában, a távoli jövőben vagy a hétköznapi jelenben, a jó film és sorozat akkor bilincsel a fotelhez, ha megérint minket. A díjak és nézettségi adatok alapján a legjobbak közül ajánlunk, melyek bármikor és bárhonnan elérhetők az HBO Max-on keresztül. Senki ne maradjon utazás közben vagy az év végi nyugiban néznivaló nélkül!

Az évszázadok során rengeteg minden változott az emberi kultúrában, világnézetben, de amióta az emberek először a tűz köré gyűltek, a történetmesélésnek központi szerepe maradt. Míg régebben a történetek közvetlenül, szájról-szájra terjedtek, később a könyvek, majd a filmek lettek a közvetítők. Az utóbbi két évtizedben az egyre meghatározóbbá, karakteresebbé és nagyobb költségvetésűvé váló sorozatok is egyenrangú partnerek lettek a látványos sztorimesélésben. Példa erre, hogy míg a Westworld, az eddigi csúcstartó 9 millió dollárból készült részenként, addig az anyacsatorna valódi áttörést hozó idei újonca, a Sárkányok háza epizódonként 20 millió dollárba került.

Az HBO MAX abban különleges, hogy itt egyaránt megtalálhatjuk az újdonságokat és régi kedvenc Warner, DC és HBO saját gyártású filmjeinket, sorozatainkat, melyek között számos Emmy-díjas (ez a legnagyobb presztízsű díj, melyet tévés és streaming produkció kaphat) vagy jelölést kapott alkotás is bőséggel fellelhető.

Mindenkinek van egy kedvenc története, forgatókönyve, válasszon akár műfaj, téma, látvány alapján, szóljon akár a szerelemről, a mindennapi életről, vagy egy elképzelt jövőről. Ezekből válogattunk.

Mitikus lények és összeesküvés

Nem csak manapság népszerűek azok a történetek, melyek egy elképzelt fantasy világban játszódnak, ahol a legkeményebb politikai intrikák, ködös jóslatok, világszintű fenyegetés, halál és mindenféle váratlan esemény bontakozik ki. Hatalmas sikert aratott mind a Középföldén játszódó Gyűrűk ura trilógia, mind a varázslótanoncok mindennapjait követő Harry Potter is.

Sárkányok háza – kép: Hbo Max
Sárkányok háza – kép: Hbo Max

A sorozatrajongó között a Trónok harca is mindent elsöprő népszerűségre tett szert, de előzménysorozata, az itthon idén augusztusban debütáltSárkányok háza szinte azonnal óriási rajongótábort gyűjtött össze, és mind Európában, mind az amerikai kontinensen a legmagasabb nézőszámot elérő évadpremiert produkálta az HBO MAX történelmében.

George R. R. Martin A jég és tűz dala, valamint a Tűz és vér regények elemeit felhasználó sorozata a Trónok harca előtt 200 évvel játszódik, és válaszokat ad arra, hogy milyen szerepük volt hajdanán a sárkányoknak és a Targaryen háznak Westeros történelmében. Jelenleg az első évad érhető el a streaming platform kínálatában.

Kinek ajánljuk? Aki szereti a csavaros történeteket, az állandóan változó szereplőgárdát és a fantasyt, annak vétek lenne kihagyni ezt a hihetetlenül látványos, a nézőt rögtön magába szippantó lenyűgöző világot.

Disztópikus világok

A lehetséges jövőben játszódó és sötét világképet megjelenítő történetek meglepő módon reagálnak a jelenkor látható és láthatatlan problémáira.

A ma futó sorozatok közül mindenképpen meg kell említenünk a Szolgálólány meséjét. Az egykori Egyesült Államok, a fundamentalista Gileád területén játszódó sorozatban az ágyasságra kényszerített főszereplő, June szemszögéből tárja fel, hogy milyen következményei lehetnek annak, hogyha egyik napról a másikra jogfosztottá válnak a nők egy országban. A sorozat számos rangos díjat zsebelt be, többek között 2017-ben nyert Emmyt, 2018-ban pedig Golden Globe-díjat a Legjobb drámasorozat kategóriában, de a legjobb női főszereplő és a legjobb forgatókönyv kategóriákban is aratott az évek során. Idén az 5. évaddal tér vissza az HBO MAX-ra.

Csak a jövő év elején merülhetünk el az Unchartedot is jegyző Neil Druckmann kultikus videójátékából készült The Last of Us kőkeménynek ígérkező sorozatában. A történet szerint egy gombás fertőzés söpör végig a világon, ami primitív gyilkológépekké változtatja a betegeket. A sorozat egy végtelen kalandokkal teli rohanás Amerikán keresztül, melyben a két főszereplőért izgulhatunk, hiszen Joel azt a feladatot kapja, hogy egy kislányt, Ellie-t juttasson el a Fireflies nevű szervezethez, akik talán képesek a segítségével előállítani a fertőzés ellenszerét.

Nem feledkezhetünk meg a legújabbBatman filmről sem, mely a köpenyes igazságosztó friss epizódját meséli el, sokak szerint ugyanis ez lett a legjobb Batman film. A sztori szerint Batman – akit Robert Pattison alakít – egy sorozatgyilkos után nyomoz az elképzelt és elátkozott város, Gotham világában.

Kinek ajánljuk? A disztópikus történetek nem könnyedek, de rengeteg fordulatra, akcióra és csavarra számíthatunk. Azoknak fog tetszeni, akik szeretnek eljátszani az elvont és sötét világkép lehetőségével.

Hétköznapi élet kicsit másképp

Bár talán azt gondoljuk, már nem érhet minket meglepetés a világ dolgaival kapcsolatban, az egyedi történetek, a zárt közösségek vagy egy-egy speciális élethelyzet is lehet annyira érdekes és rabul ejtő, hogy képtelenek vagyunk megválni a karakterek életének fordulataitól és sokszor extrém élethelyzetétől.

Jó példa erre a Hacks – A pénz beszél, ami 15 Emmy jelölést és a Legjobb női főszereplőért járó díjat, két Golden Globe-díjat és számos továbbit zsebelt be az első évadot követően -jövőre pedig jön a folytatás. Ebben a sötét humorú vígjátékban egy kiállhatatlan stand up comedy díva és a kezdő író lány rettenetes (munka)kapcsolatát követhetjük figyelemmel.

A 2023-ban négy évadosra bővülőUtódlásban egy dúsgazdag család négy gyermeke versenyez visszavonulását tervező apjuk kegyeiért. Ahogy azt sejteni lehet, nem minden fenékig tejfel a felső körökben sem. A sorozat többek között 3 Emmy és 2 Golden Globe díjat söpört be a legjobb dráma kategóriájában, ami nem meglepő, hiszen fordulatokban, emberi sorsokban gazdag történetet tár elénk.

Szintén számtalan díjjal jutalmazták – többek között Emmyt kapott Zendaya a Legjobb női főszereplő kategóriában 2020-ben és 2022-ben – a középiskolások drogokkal, szexszel és drámával felfűtött életét bemutató Eufóriát.A sorozat magyar érintettsége, hogy 13 epizódot Rév Marcel operatőr vett filmre, aki többek között a Fehér istent és a Feleségem történetét is jegyzi. A The Theater And Its Double című epizódért pedig idén őt is Emmy-díjjal jutalmazták.

Jelenleg a A Fehér Lótusz második évada az egyik legnézettebb tartalom az HBO MAXona sorozatok között, aminek első évada egy Hawaii-i luxusüdülőbe kalauzolja nézőit, hogy a vendégek különös titkait és egy haláleset körülményeit kövessék. Köztük Stifler mamájáét, hiszen a sorozatban Jennifer Coolidge játssza a szószátyár Tanya szerepét. A lassan építkező és kiváló színészeket felvonultató sorozat méltán népszerű a nézők körében, az első évad összesen 10 Emmy-díjat nyert, többek között a forgatókönyvért és a rendezésért is. A most futó második, Olaszországban játszódó évad is bővelkedik izgalomban.

Kinek ajánljuk? Akik a dolgokat bennfentes szemszögből és kissé más perspektívából szeretik látni, biztosan szeretni fogják ezeket a többszörösen díjnyertes alkotásokat.

A történelem és a multiverzum fenegyerekei

Világháborúba és egy multiverzumba a lehető legkisebb eséllyel csöppenhetünk, különösen olyan furcsa módokon, hogy az egyszerre legyen szürreális, szatirikus és magával ragadó is. A kíváncsiság, a veszély és minden sarkon lesben álló Murphy törvények sorozatos káoszt okozva vezetik hőseinket egy cél felé.

A HBO MAX kínálatában újoncként felbukkanó Engedetlen hősök első öt perce is maga a szürrealitás – holott a sorozat megtörtént eseményeken alapul, a SAS egység megalakulását mutatja be. A II. világháború afrikai színterén egy hosszú konvoj kénytelen megtorpanni, mert mérföld helyett kilométerre kiszámolt benzinnel megrekednek a sivatagban. A történet szerint a csalódott katonák egy veszélyes tervet kovácsolnak, a frontvonal mögött, ejtőernyővel akarnak az ellenség hátába kerülni.

Rick és Morty – kép: HBO Max
Rick és Morty – kép: HBO Max

Felnőtt animációs film kategóriában ikonikus státuszú a Rick és Morty, mely már a 6. évaddal jelentkezett idén, egy szuperintelligens, de őrült tudós, valamint a kevésbé agyas unokája kalandjait mutatja be a multiverzumok, bolygók között. A zseniális megoldásokat, őrült fordulatokat és abszurd humort kínáló munka 2018-ban nyerte el a Kiemelkedő animációs sorozatoknak kijáró Emmy-díjat.

Kinek ajánljuk? Akinek van affinitása a szatírákhoz és az agyament gondolatmenetekhez, már bele is kezdhet bármelyikbe, nem fog csalódni.

Életrajzi ihletésű filmek

Az utóbbi években egyre több zenész életrajzát vitték filmre, ami egy hálás feladat, hiszen a hírnévig vezető út általában meglehetősen mozgalmas, és akkor is számos meglepetést ígér, ha egyébként tisztában vagyunk a végkifejlettel.

A sorban most a Király, azaz Elvis következett. Az életét bemutató alkotás meglehetősen szuggesztív, igazi hullámvasút látványos vágásokkal, szimbólumokkal és egy nem szokványos narratívával, hiszen Presley menedzsere, Tom Parker ezredes szemszögéből ismerjük meg az életét. A menedzser karaktere – melyet zseniálisan alakít Tom Hanks – egyébként Bulgakov Mesterét juttathatja eszünkbe, aki szintén egyszerre nyájas, gonosz és számító. Abszolút ínyencség, hogy a szokásos Elvis slágereken túl belepillanthatunk az ötvenes évek fekete blues felhozatalába is.

Kinek ajánljuk? Aki szereti a zenés filmeket, már félúton jár a sikerhez, de az életrajzi filmek esetében talán sokkal fontosabb a karakterfejlődés és a nem feltétlenül pozitív végkifejlett.

Az HBO MAX-on még rengeteg ínyencséget találunk a múltból és a jelenből. Érdemes az appban a nekünk ajánlott alkotások mellett a kategóriákban és az újdonságok között is körülnézni, vagy épp stúdiók szerint keresni.

És persze minden érdekesnek tűnő filmet és sorit érdemes a saját listánkba elmenteni, nehogy a közeledő ünnepek, vagy egy utazás alatt néznivaló nélkül maradjunk!

A cikk megjelenését az HBO Max támogatta

Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!