Az ágy lett az új pláza? Imádnak a hálószobában vásárolni a magyarok!

2022. november 21. – 10:56

Az ágy lett az új pláza? Imádnak a hálószobában vásárolni a magyarok!

Másolás

Vágólapra másolva

Korábban sosem látott, és sokáig elképzelhetetlennek tartott szintre jutott az e-kereskedelmi piac Magyarországon 2021-re. A forgalom elérte az 1200 milliárd forintot úgy, hogy közel 24 000 kereskedés kínálja portékáit online úton hazánkban. Legalábbis ez derül ki a Mastercard által idén harmadik alkalommal elkészített Fizetési Élmény Riport nevű reprezentatív kutatásból, amely még számos egyéb érdekességet is tartalmaz.

Nagyon úgy fest, hogy normális esetben ilyen eredmények eléréséhez még akár egy évtizedet is kellett volna várni, azonban a pandémia jött és átírta a szabályokat. A járvány, és úgy általában az elmúlt két év a kereskedelem területén is elhozta az extremitások korát: a kényszerű lezárások, korlátozások és boltbezárások miatt olyan magyarok tömegei fordultak az online megoldások irányába, akik korábban nem voltak túlságosan nyitottak e lehetőségek iránt.

A vécén vásárlás vége

A Fizetési Élmény Riport egyik legérdekesebb következtetése, hogy a honfitársaink igen lelkesen vetették bele magukat az online piacterek kavalkádjába. És ez nem csak azt jelenti, hogy rengeteg webáruház kínálatát vizsgálták meg, hanem azt is, hogy a vásárlók keresték az online vásárlás helyét a mindennapokban, azt, hogy hogyan tudnák beilleszteni a mindennapok megszokott tevékenységei közé.

A magyarok kísérletezőkedvét kiválóan mutatja, hogy tavaly durván kétszer annyian e-shoppingoltak sportolás, illetve háromszor annyian bolti bevásárlás közben, mint 2022-ben. Tehát változnak maguk az e-vásárlási szokások is, amit az is jelez, hogy 2021-hez képest már kevesebben rendelnek a netről munka (2021: 45%, 2022: 40%), tévézés (2021: 52%, 2022: 45%) vagy a vécén ücsörgés (2021: 17%, 2022: 12%) közben. A hálószoba népszerűsége viszont töretlen, hiszen tízből hat magyar az ágyból vásárolgat.

Az online vásárlást is egyre inkább tervezzük

Az is azt mutatja, hogy a magyarok kezdenek belerázódni a netes vásárlásba, hogy változnak az online boltba járási szokások is. Idén ugyanis kevesebben vásároltak minimum hetente egyszer (2021: 14%, 2022: 12%), viszont éves szinten nem csökken a megvásárolt termékek száma, sőt, a hazai e-kereskedelmi forgalom rekord mértékben, 32 százalékponttal nőtt egyetlen év alatt.

Ez pedig azt jelenti, hogy egyre többen vannak, akik nem impulzusok alapján vesznek dolgokat, hanem előre megtervezik az online vásárlásokat. Ritkábban lépnek be egy-egy webshopba, de akkor nagyobb értékben, több mindent szereznek be, mint korábban. Ahogy a Mastercard marketing menedzsere, Mondovics Péter fogalmazott, egyre többen tekintenek úgy az online bevásárlásra, mint egy „plázalátogatásra”: egy körben meg tudjuk ejteni a napi bevásárlást, a születésnapi ajándékok beszerzését és a postai csekkek feladását. Úgy tűnik, egyre inkább tömbösítve végezzük az online ügyeinket, ami kezd egy „digitális bevásárlókörúthoz” hasonlítani, amit akár az ágyból el tudunk intézni pár perc alatt.

Szeretünk kártyázni

Az ma már különösebb meglepetést nem okozhat, hogy a bankkártyás fizetés népszerűsége megállás nélkül nő. A hazai vásárlók 70 százaléka élt már ezzel a lehetőséggel, és a lakosság több, mint fele mentette már el kártyaadatait valamely szolgáltatónál. Ez utóbbi szolgáltatás népszerűsége a kényelmében rejlik, hiszen ennek használatával akkor is tudunk a netről rendelni, ha a kártya nincs nálunk, vagy macerás lenne elővenni. Tipikusan ilyen szituáció az, amikor a tömegközlekedésen utazunk, hiszen a buszon vagy vonaton nem szívesen vacakol senki a bankkártyával, pláne ha óriási a tülekedés. Ezt alátámasztja az is, hogy a kutatás szerint minden ötödik honfitársunk rendelt már valamit a netről utazás közben.

Tömegek sorsa

Ami igazán meglepő adat, hogy mostanra már rengeteg ember megélhetése nyugszik az e-kereskedelmen. A Mastercard tanulmánya rámutat, hogy bár a magyarországi e-kereskedelmi forgalom túlnyomó részét, mintegy 95 százalékát mindössze 20 óriási cég hozza össze, azonban rajtuk kívül még van hozzávetőleg 24 000 kisebb webshop is, amelyek közel 60 000 embernek adnak munkát, és ezáltal mintegy 130 000 ember megélhetése múlik ezek működésén.

Épp ezért sokkoló, hogy a Fizetési Élmény Riport szerint az ilyen vállalkozások jó része kifejezetten elmaradott technológiai háttérrel rendelkezik. Pedig itt sokkal kiélezettebb a fogyasztókért folyó verseny, könnyebb lemaradni, ahogy előnybe is lehet kerülni viszonylag hamar és egyszerűen. Mindenesetre a mikrovállalkozások csupán egytizede teszi lehetővé a kártyás fizetést.

Ez pedig azért is óriási hiányosság, mert az ilyen típusú fizetési opció a bizalomépítés egyik legfontosabb alapköve. A felmérésben megkérdezettek majdnem fele nyilatkozott úgy, hogy egy webáruház megbízhatóságát jelzi, ha van mód a kártyás fizetésre. Ha pedig valaki nem bízik egy online boltban, akkor értelemszerűen nem fog ott vásárolni.

A cikk megjelenését a Mastercard támogatta

Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!