Tényleg olcsóbb és egyszerűbb az elektromos autó fenntartása?

2021. december 15. – 10:56

Tényleg olcsóbb és egyszerűbb az elektromos autó fenntartása?
A digitális tudásnak egyre nagyobb a szerepe – fotó: Porsche Hungária

Másolás

Vágólapra másolva

Az autó átnézetése olyan, mint a fogorvoshoz járás – évente legalább egyszer el kéne menni – mégis, ha lehet, addig húzzuk, míg tudjuk, fájni fog. Mivel számoljunk egy elektromos autó esetében, melyben nagyjából harmadannyi alkatrész van, mint egy hagyományos, belső égésű motorral rendelkező kocsiban? Megszabadulhatunk az időigényes és jellemzően fizetős kötelezettségtől? Igen is meg nem is.

Az elektromos autózás kapcsán a viták többnyire a könnyen megfogható témákról szólnak, pro és kontra: a tankolásról, a hatótávról, a töltőhálózatról, az autó áráról. Azt is tudni véljük, hogy az elektromos autó egyszerű felépítése miatt megbízhatóbb, de lényegesen kevesebb szó esik az egyik leginkább eltérő alapfeladatról, hogy milyen a karbantartási procedúra jellege és költsége.

Viszlát jól megszokott feladatok!

Az egyértelmű, hogy a kötelező szervizelés is jelentős változásban van mostanság – és pont az elektromos autók miatt. A Tesla például ebben is forradalmár, náluk nincs ugyanis kötelező szerviz, csak ajánlott, aminek be nem tartása esetén sem vész el a garancia. Ugyanakkor a Tesla sem mondja, hogy nincs szükség az időszakos átnézésre, az autó ugyanis nyilván könnyebben elromolhat, ha nincs karbantartva. Arról nem is beszélve, hogy olyan mechanikus alkatrészek állapota, mint például a kerékfelfüggesztés, fékek, a kormányzás elemei vagy az energia-menedzsment szempontjából kulcsfontosságú hűtőradiátorok állapota, mind a menetkészséget, mind a közlekedésbiztonságot befolyásolhatja.

A többi gyártó ennél azért még konzervatívabb. A hagyományos autókhoz hasonlóan van karbantartási terv, és ehhez kötődik a garancia is. Ugyanakkor összességében mégis egyszerűbb az élet, mint egy hagyományos, robbanómotoros autónál.

A jól megszokott, leginkább tipikus szervizigény, az olaj, a lég- üzemanyag- és olajszűrő cseréje evidens módon kiesik. Hasonlóan megszabadulhatunk az olyan, a motortérben igénybevett, kopó, elfáradó alkatrészek költséges karbantartásától (és veszélyétől), mint a vezérműszíj, vagy ne adj isten a vezérműlánc tervezett vagy váratlan cseréje.

Egy hagyományos hajtású autó előírt ellenőrzése egy Volkswagen szervizben például több mint 30 tételt foglal magában, a motortól kezdve, a hajtási egységeken át, a kormányzás és karosszéria elemeiig. Egy elektromos autókban lényegében három fő folyadék van, amelyeket rendszeresen kell ellenőrizni, cserélni: hűtőfolyadék, fékfolyadék, ablakmosó folyadék.

Az egyik legfontosabb karbantartási elem a fékfolyadék ellenőrzése. Esetében nem számít – a közhiedelemmel ellentétben –, hogy mennyit használta ténylegesen az üzemi féket az elektromos autó. A fékezéskor keletkező energiát valóban egyre nagyobb hatásfokkal használják a mai villanyautók rekuperációs rendszerei, ami nem csak legenda szintjén eredményezni, hogy szinte soha nem kellene fékbetétet cserélni.

Sokat változnak a szervízben használt szerszámok is – fotó: Porsche Hungária
Sokat változnak a szervízben használt szerszámok is – fotó: Porsche Hungária

A fékfolyadékra viszont mindez korántsem igaz: új autók esetében három évente előírás a csere, de szakértők inkább azt ajánlják, hogy tartsuk a 2-2-2 éves ciklust ebben is az autó élete folyamán. Ezek a speciális folyadékok idővel ugyanis megkötik a levegő nedvességét és így romlanak az előírt technikai tulajdonságaik.

A korai idők elektromos autóira még volt jellemző, de mára igaz, hogy akár futásuk 80-90 százalékában nem is használják az üzemi féküket (!). Ennek nyomán a fékbetétek, féktárcsák cseréje – ami korábban a legtöbb autószerviz alaptevékenységei közé tartozott – kétségtelenül megritkul. Ugyanakkor ennek a fontos és összetett biztonsági rendszernek természetesen mindig tökéletesen működnie kell, ezért évente nem árt átnézetni.

A klíma és a szoftver még fontosabb lett

A szervizeknek egyébként a fékellenőrzésen túl is bőven marad feladata. Az karosszériára a legtöbb cég 12 év átrozsdásodási garanciát vállal, de csak abban az esetben, ha megtörténtek az előírt átvizsgálások, jellemzően kétévente. Ugyancsak fontos szerepet kap a villanyautókban a klímaberendezés, amely nem csak az utasteret hűti sok esetben, hanem a hűtőkör részt vesz az akkumulátor temperálásában is. Manapság pedig a klímák, amelyekben szén-dioxid kering, érzékenyek arra, ha csökken a rendszerben a nyomás, veszít a hatékonyságából a rendszer, aminek az elektromos autók legfontosabb egysége, az akkumulátor láthatná kárát.

Az elektromos motor és a nagyfeszültségű rendszer, beleértve a meghajtó akkumulátor karbantartása, szerelése, természetesen tabu a laikusok számára. Sőt, megfelelő végzettség nélkül egy szerelő sem nagyon nyúlhat egy ilyen autóhoz.

Jellemzően háromlépcsős a képzési szint a szervizekben: az alapvető dolgokkal tisztában kell lenni mindenkinek, szerelés előtt még a kocsi alaposabb tisztítását is szakszerűen szabad csak csinálni. A második szinten már kiterjedtebb munka a megengedett, de csak a harmadik szintű tudással dolgozhat valaki a nagyfeszültségű rendszeren. Ezek a képzések sem evidensek, miközben az összes gyártó, aki belevágott az elektromos hajtásokba, a háttérben folyamatosan képzi a szakembereket is a javításhoz.

Ami a motortérben egyszerűsödik az elektromos meghajtás révén, az azon kívül jellemzően egyre bonyolultabb – de ez általános jellemző az autóiparban. Az autók, mint egyre okosabb rendszerek egyre inkább számítástechnikai problémahordozók is. Ma még igencsak idő – és eszközigényes frissíteni a legtöbb autó saját elektronikai szoftverét, ebben hoz áttörést az úgynevezett OTA (over-the-air) lényegében internen keresztüli frissítések, javítások lehetősége.

Egyre több az elektromos eszköz az autóban és a műhelyben is – fotó: Porsche Hungária
Egyre több az elektromos eszköz az autóban és a műhelyben is – fotó: Porsche Hungária

Ehhez kapcsolódik némileg a mai autók és jellemzően az igen jól felszerelt elektromos autók fejlett világítási rendszere is, amelyeket nem lehet ma már egyszerű műhelyekben beállítatni. Egy lézeres LED-mátrixos fényszóró komoly technológiai hátteret követel. Az új technológiák és opciók általában a prémium járművek piacán jelennek meg, ami azt jelenti, hogy ezek javítása vagy elemeik cseréje jellemzően költségesebb.

Egyszerűbb szerkezet, de megéri vigyázni rá

A váltakozó árammal – pl. a háztartási csatlakozóaljzatról – történő töltés előnyösebb, mint az egyenárammal való feltöltés a gyorstöltő állomásokon. Mivel az akkumulátor a jármű legdrágább alkatrésze, megéri az áramtárolóval minden alkalommal gondosan bánni. Manapság szinte minden e-autóban lítium-ion akkumulátorok vannak, amelyekre jellemzően nyolc év a garancia.

Az összességben biztosan kijelenthető, hogy az elektromos járművek kevesebb mechanikai alkatrészt tartalmaznak, mint a benzines és dízel járművek. Ennek az előnynek a karbantartási költségek terén is tükröződnie kell, különben veszítene helyzeti előnyéből a villanyautó.

Az, hogy egy elektromos autóval mennyit spórolhatunk meg a karbantartási költségeken, természetesen gyártóként és modellenként eltérő. Ahogy a belsőégésű motorok esetében már jól megtanulhattuk a leckét, az egyik gyártó alkatrészei sokkal drágábbak lehetnek, mint a többié, ahogy az egyes modellek megbízhatósága is jelentősen eltérhet. Azt fontos kiemelni, hogy a gyártó saját maga tervezte és minősítette az eredeti alkatrészek összehangolt együttműködését, igy ezek használata nem csak 8 éves akkumulátor garancia miatt fontos.

A kisebb szervízigény és olcsóbb üzemetetés nem kérdés tehát, ennek mértékével azonban hosszabb távon tudunk majd csak számolni.

A cikk megjelenését a Porsche Hungária támogatta

Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!