Így is lehet: nemzetközi és hazai zöld törekvések

2021. november 26. – 11:07

Így is lehet: nemzetközi és hazai zöld törekvések
Fotó: Mastercard/ Getty Images

Másolás

Vágólapra másolva

Lezajlott a legfrissebb klímacsúcs, ahol a szokásoknak megfelelően rengeteg fellengzős ígéret, ködös meglátás, viszont minimális mértékű konkrétum hangzott el arról, hogy hogyan is lehetne megmenteni a bolygónkat. Már ott tartunk, hogy azok az egyébként teljesen más profilú, nagy multinacionális cégek több gyakorlati lépést tesznek a környezet megóvása és a káros folyamatok visszafordítása érdekében, mint azok, akik ezt zászlajukra tűzték.

A Mastercard például elindította a Priceless Planet Koalíciót, amely egy globális kezdeményezés, és célja, hogy öt év alatt 100 millió fát ültessenek az éghajlatváltozás elleni küzdelem jegyében. Ráadásul nem is hűbelebalázs módjára, hiszen profi segítséget kértek, egészen pontosan a Conservation Internation és World Resources Institute (WRI) szakembereivel működnek együtt. Az erdők kulcsszerepet játszanak a szén-dioxid légkörből történő kivonásában az óceánok és a talaj mellett. Ha pedig nő a fák száma a bolygón, akkor növekszik a lekötött szén mennyisége is, amivel közelebb kerülünk a Föld megóvásához. A program során eddig már kétmillió fát ültettek Amazóniában, másfél milliót az afrikai Makuli-Nzaui övezetben, illetve félmilliót Ausztrália különféle régióiban. Tehát nem az íróasztalok mellett, meetingeken és prezentációkban történik a környezetvédelem, hanem kinn a terepen.

Brazíliától kezdve Izlandon, Kenyán és Japánon át Ausztráliáig számtalan ország vállalatai, így például a Citi, az American Airlines vagy a Barclays, csatlakoztak a kezdeményezéshez. Magyarország sem lóg ki a sorból, hiszen például a hazai bankok közül elsőként az OTP Bank is részt vesz már a projektben.

Az OTP is segít fákat ültetni

A partnerek, köztük már az OTP is, többek között kampányok segítségével mozgósítják a fogyasztókat a környezetvédelem érdekében, valamint innovatív adományozási megoldásokkal támogatják az erdőfelújítási törekvéseket. Emellett konkrét pénzügyi segítséget is nyújtanak. Kérdésünkre az OTP Bank elárulta, hogy ők például 100 000 euróval járultak hozzá a Mastercard Priceless Planet Koalíció program sikeréhez. Az is kiderült, hogy egyre növekszik az elvárás a befektetők, az ügyfelek és a munkatársak részéről, hogy egy pénzintézet is szerepet vállaljon a zöld ügyekben, valamint a saját működését is környezetbarátabbá tegye.

Ez jól hangzik elméletben, ugyanakkor az is világossá vált, hogy az OTP Bank tesz ez ügyben konkrét lépéseket is: prioritásként kezelik például a zöld célok és a megújuló energiaforrások használatára építő projektek megvalósítását. A bank a közelmúltban megalapította a Zöld Program Igazgatóságot, amely kifejezetten a zöldfinanszírozások, ESG befektetések terén nyújt szakértői segítséget a gazdasági szereplőknek. ESG programjuk a szabályozók felé történő megfelelőségen felül a fenntarthatósági szempontok érvényesítését is célul tűzte. Ennek részeként az OTP Bank 2022-től vállalja a karbonsemleges működést – egyrészt zöld energiaforrásokból, másrészt pedig a működéséből fakadó szén-dioxid kibocsátás ellensúlyozásával.

A fenntarthatóság olyan banki üzletágakat is érint, mint például a jelzáloghitelek. Az OTP Bank is csatlakozott az Energiahatékony Jelzálog Kezdeményezés kísérleti programjába, melynek célja az energiahatékony lakásállomány kiépülését támogató jelzáloghitelezés, illetve a zöld jelzáloglevél kibocsátás feltételeinek kialakítása.

Fotó: Mastercard/ Shutterstock
Fotó: Mastercard/ Shutterstock

Szintén fontos lépés, hogy a hazai bankszektorban az OTP az első hitelintézet, amely digitális aláírópadokat vetett be, amelyeken elolvashatóak és hitelesíthetőek az egyes dokumentumok, így csökkentve a felhasznált papír mennyiségét. Tehát látszik, hogy az ügyfeleket is bevonják a környezettudatosabb működésbe, sőt, azt is megtudtuk, hogy konkrét cél a pénzügyi kultúra fejlesztése ebbe az irányba is. Ennek lényeges eleme az öngondoskodás fontosságára, a tudatos pénzkezelésre, a túlköltekezés elkerülésére, a készpénzmentességére való figyelemfelhívás.

Digitális környezettudatosség

A Mastercard egyébként a Priceless Planet Koalíción kívül más konkrét, környezetvédelemmel kapcsolatos lépéseket is tett: a vállalat létrehozott idén egy olyan laboratóriumot Stockholmban, amelyben kifejezetten a konszern környezettudatos digitális termékeinek fejlesztését koordinálják. Ezen új kutatási központ azt vizsgálja például, hogy az olyan modern eljárások, mint az 5G mobilkommunikációs szabvány, a kvantumszámítógépek, a blokklánc és mesterséges intelligencia technológiák hogyan alkalmazhatóak a környezeti problémák kezelésében. Emellett a cég arra is törekszik, hogy gyakorlati segítséget nyújtson a piaci szereplőknek abban, hogy zöldebbé tegyék termékeik és szolgáltatásaik előállításának, forgalmazásának és beszerzésének folyamatait.

A cégnek vannak olyan projektjei, amelyek kifejezetten Magyarországra fókuszálnak. A Környezetvédelmi Szolgáltatók és Gyártók Szövetségével közösen létrehoztak egy úgynevezett Zöld Kézikönyvet, amely azzal kapcsolatban tartalmaz hasznos tippeket és tanácsokat, hogy a munkavállalók és cégvezetők home office-ban vagy irodai környezetben hogyan tudnak fenntarthatóbb döntéseket hozni.

A cikk megjelenését a Mastercard támogatta.

Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!