Hogyan kapnak nevet a gyógyszerek?

A gyógyszerek és gyógykészítmények valójában szisztematikus módszerrel kapják meg a nevüket, ezt az eljárást gyógyszer-nómenklatúrának nevezik. Egy gyógyszernek alapesetben háromféle neve is lehet: a kémiai összetételből eredő név, a szabadalmi név és a kereskedelmi (márka)név. Vásárlóként általában már csak az utolsóval fogunk találkozni, míg vényköteles gyógyszerek esetében sokszor megtartják a komplikáltabb nevet, hiszen ezek amúgy sem reklámozhatóak.

Mivel az első gyógykészítmények alapja egy vagy több gyógynövény volt, a megnevezésük is az alapanyagból vagy egy önkényes megnevezésből eredt. A modern gyógyszerek, melyeket laborban állítanak elő, a kémiai összetevőik után kapják a nevüket, illetve további markerek is megjelenhetnek az elnevezésben, melyek arra utalnak, milyen problémára lehet hatásos a készítmény.

A mai gyógyszerek elődje, a gyógynövény

A Földön több tízezer gyógyhatású növény található, ezeknek körülbelül 10 százalékánál fedezett fel az emberiség fitoterápiás hasznot. A magyar gyógynövénynevek kifejezetten dallamosak és talányosak, és szép számmal vannak köztük hatásra utaló, vagy ha jobban tetszik, kereskedelmi elnevezésűek. Például a buglyos fátyolvirág latin neve Gypsophila paniculata, a népies, köznapi neve pedig szappanfű.

Ismert, hogy gyógyításra a nagy birodalmak, Egyiptom, Babilónia, az antik görögök, India és Kína is használtak már gyógynövényeket. Utóbbi két kultúra jelentős és kifinomult gyógyászattal rendelkezik, melyek egészen eltérőek a ma általánosan elismertektől, és ma már inkább az alternatív vagy természetgyógyászat körébe sorolhatóak, jellemzően a test és szellem egyensúlyára alapoznak.

Indiában az ajurvéda közel ötezer éves tudomány, mely 700 gyógynövényt ismer. Kínában komplex gyógyászati eljárásokat alkalmaznak, melyeknek szintén része a gyógynövények használata, így például a kenderé vagy a ginzengé. Az első gyógynövénykönyv szerzőjének Sen Nang császárt tartják, aki több mint 200 gyógynövényt írt le, művét azóta is bővítik.

A magyar hagyomány első írásos jegyzéke, amiben az erdélyi orvoslást foglalta össze Méliusz Juhász Péter 1578-ban íródott könyve, a Herbárium, mely 300 betegségnevet és 1500 javallatot tartalmaz.

Meghatározó a gyógynövények és azok használata témakörében Paracelsus Herbarius című írása. Ő volt az első tudós, aki a középkori hagyománytól elszakadva a betegségeket nem a lélek tisztátlanságából, hanem a test gyengeségéből eredeztette. Paracelsus érdeme az is, hogy az olyan, nagyobb dózisban mérgező vegyületek, mint az arzén, a higany vagy a kén, helyet kaptak az orvostudományban. Hitvallása szerint az adagolás és a mérték különbözteti meg a gyógyszert a méregtől.

A modern európai orvoslás gyakorlata ugyanakkor Hippokratésztól ered, aki az indiai és egyiptomi ismeretek ötvözésével jutott egyéni megközelítésre, tanai római közvetítéssel kerültek a kontinensre. Írásos összefoglalását Galénosznak köszönheti a tudomány; a 13. századtól számos egyetemen kezdték oktatni az orvoslással kapcsolatos ismereteket.

Claude Bernard, akit a modern farmakológia atyjának tekintenek, azzal írta be magát a történelembe, hogy a gyógykészítmények alkalmazása előtt állat- majd humán kísérleteket és kvantitatív méréseket végzett, majd pontosan kielemezte a kapott eredményeket. A gyógyszerészetben ma is ezt a szisztémát követik, bár természetesen részletesebb elemzéseket és hatékonyabb módszereket használnak.

Gyógynövénykészítményeket a mai napig használunk, de ezek nem kémiai besorolásuk szerint kapják a nevüket, hanem az alapanyaguk köznapi vagy latin neve alapján. Főleg teák, krémek, tinktúrák, illetve port vagy kivonatot tartalmazó kapszulák formájában találkozhatunk ezekkel.

Máig ismert szer: az ópium

Feltehetően évezredek óta használják a mákgubó nedvét: mértékkel leginkább fájdalomcsillapításra, mértéktelenül kábítószerként. Európában a késő reneszánszban a laudanum tinktúrával, egy alkoholos keverékkel kezelték az álmatlanságot, hasmenést, köhögést és a fájdalmat is, sőt, szinte mindent. Ez az alkoholból, gyógynövényekből és ópiumból készült szer, bár alapvetően hatásos volt számos nyavalyára, nagyon erős függőséget okozott.

Az ópium tudományos vizsgálatára csak 1804-ben került sor, amit a német tudós, Friedrich Sertürner végzett. Alkaloidáira bontotta az ópiumot és kivonta belőle a fő alkotóelemet, a morfint. Névadása szubjektív volt, az álmok görög istene, Morpheus után kapta nevét az alkotóanyag. A morfinból származó további anyagok, mint hidromorfon vagy az etilmorfin is tartalmazzák az eredeti nevet, illetve egy kémiai tulajdonságot. A Tiszavasvári Kabay János – az Alkaloida Vegyészeti Gyár alapítója – volt, aki 1931-ben kifejlesztette mákszalmából a morfingyártás gazdaságos, az opiumfázist elkerülő előállítását. Napjainkban is ezt a módszert használják.

Szintén növényi alapanyagból származik a kinin, a malária ellenszere, amit 1820-ban azonosítottak. A dél-amerikai cichona fa kérgéből nyert természetes alkaloida – a malária mellett láz- és fájdalomcsillapító, valamint gyulladáscsökkentő – nevét az indián megnevezéséből honosították. A quina vagy quina-quina szóból ered, jelentése körülbelül az, hogy a „szent fa kérge”. Hivatalos gyógyszerkönyvi megnevezése is innen származik: Chinini.

Jelentős felfedezés volt a nyírfakéregből származó acetilszalicilsav is. Vegytiszta formájában Dr. Felix Hoffmann tudta kinyerni az anyagot. Neve a kémiai összetétel egyszerűsített formája, azután kapta, hogy az USA-ban előbb por, majd tabletta formájában kezdték árulni. Így készült az első tabletta formájú gyógyszer, valamint az első fantázianévvel rendelkező bejegyzett gyógyszer egyaránt.

IUPAC és INN – avagy a hivatalos gyógyszernevek

A laborban előállított hatóanyagokból kreált gyógyszerek jellemzően bonyolult eljárással készülnek, és egy sor kémiai összetevőből állnak. Sok esetben – akár csak minimális eltéréssel – többféle készítmény is létezik. Ahhoz viszont, hogy a gyógyszerek pontosan kategorizálva legyenek, megfelelően lehessen kezelni a szabadalmi jogokat és beazonosíthatók legyenek az alkotóelemek, egységes rendszert kellett létrehozni.

Az első fontos szervezet az 1919-ben alapított IUPAC (International Union of Pure and Applied Chemistry), ami nem csak a gyógyszernevek, de több kémiai tudomány nómenklatúra (nevezéktan) egységesítését tűzte ki célul. Észrevételeiket színes könyvekben adják ki, a fő dosszié az „arany könyv”. A gyógyszerek legelső neve ennek alapján jön létre, és ez a legfontosabb is, az IUPAC szerinti kémiai összetételt leíró vegyületnév.

A gyógyszerek rendelkeznek általános, vagy nem védett nevekkel, amelyek közül a legfontosabbak a nemzetközi szabadnevek, más néven az INN nevek (International nonproprietary name). A névadásban több szabályt is követni kell, például a végződések, előtagok utalhatnak egy már régóta ismert hatóanyagra, illetve gyógymódra. Ilyen például a -cillin, amit csak penicillin származékok kaphatnak, vagy a -vir, ami vírusölő hatású készítményekre vonatkozhat. Az INN nevet a WHO-tól kell kérvényezni, amennyiben minden szabálynak megfelel, a gyógyszer megkaphatja.

A szabadalommal védett, vagy originális gyógyszerek neveit nem lehet másolni, még a fő hatóanyagra vonatkozóan sem. Nem engedélyezik az olyan gyógyszerneveket sem, melyek összecsenghetnek egy szabadalom alatt álló gyógyszer nevével. A mai gyógyszereket körülbelül 12-24 évig védi a szabadalom.

A szabadalom lejárta után azonban ez a státusz változik, az új termékek viszont már nem originális, hanem generikus gyógyszernek minősülnek, azaz az eredeti gyógyszer azonos hatóanyagú másolatai, melyet a névben is jelezni kell.

A harmadik név, amit egy gyógyszer kaphat, az a fantázianév. Azonban ennek is vannak szabályai: fantázianévnek minimum 3 betűből álló egy szótagú nevet lehet választani, ami nem ütközhet sem szabadalommal védett, sem pedig INN gyógyszer már bejegyzett nevével. Ugyanakkor a fantázianevekben is törekednek arra, hogy beszédes neveket adjanak, mint például a duo – ez két összetevőből áll, vagy a kombi, ami több összetevőt tartalmazó készítmény.

Hogyan születnek a vakcinák nevei?

A védőoltások esetében szintén van egy IUPAC név, egy szabadnév, illetve egy fantázianév is. Általában tartalmazzák a betegség, vagy a betegséget kiváltó kórokozó nevét, illetve esetenként a gyógyszergyártó megnevezését is.

A felhasználók emlékezete sokszor másképp működik. A régebbi oltások esetében a rövidített név terjedt el, vagy a kiváltó betegség nevén emlegetik, mint az influenza, vagy a bárányhimlő oltás esetén. A koronavírus esetében leginkább a gyógyszergyár neve alapján különbözteti meg a köznyelv az egyes védőoltásokat.