Ha találsz egy olcsóbbat ugyanabból, kifizetik a különbséget!

2021. október 07. – 11:01

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Az ma régóta alap, hogy a nagy fizetéstechnológiai cégek különféle ajándékokat is adnak azoknak, akik a termékeiket választják. A Mastercardnál például eddig is ingyen falatozhattak a kártyabirtokosok a reptéri luxi váróteremben, ráadásul még külön gyorsítósávot is kaptak, hogy ne kelljen annyit vacakolni a sorban állással. A PressReader szolgáltatás révén pedig hozzáférnek több, mint 7000 nemzetközi magazin és napilap tartalmához ingyen.

De úgy látszik, hogy ez még nem elég, hiszen a cég most azt jelentette be, hogy egy totál más irányba terjeszkedve újabb extrákkal rukkol elő, hogy így tegye még vonzóbbá prémium kártyáit. Ez pedig az Online Vásárlási Biztosítás nevű pakk, amely három nagyobb részből áll.

  • Kiterjesztett garancia: Ha valaki ilyen kártyával vásárol elektronikai terméket, akkor kap 12 hónap extra jótállást. Azaz, ha bedöglik a motyó, akkor a gyári garancián felül még egy éven át ingyen javítják, cserélik. Ismerve a mai tervezett avulási és élettartam trendeket ez a feature igen hasznos lehet!
  • Legjobb ár garancia: Ha ugyanis a vásárlást követő 30 napon belül a vásárló ugyanazt a terméket megtalálja egy másik webáruházban, akkor a két ár közti különbözetet kicsengetik neki.
  • Termékbiztosítás: Ha harminc napon belül ellopják a terméket, vagy az egy otthoni baleset közben megsérül, akkor fedezik a javítás, esetleg a csere költségeit, és még az is benne van a pakliban, hogy visszautalják az eredeti árat a kártya birtokosának.

Azt viszont fontos megjegyezni, hogy ezek az extrák csak akkor érvényesek, ha a felhasználó online, azaz interneten keresztül vásárol egy uniós (plusz Egyesült Királyság, Norvégia, Svájc) webáruházból. Szóval ha egy Dél-kínai-tengeren ringatózó dzsunkára bejegyzett netes boltból vesz valaki három iPhone-t, és azok nem fognak szuperálni, akkor sajnos a Mastercard is széttárja majd a karját. És értelemszerűen a Legjobb ár garancia is csak ilyen, európai áruházban vett termékre vonatkozik.

Fotó: Mastercard
Fotó: Mastercard

A Mastercard tehát egyértelműen az online vásárlókat célozza meg az új prémium extrákkal. Ez persze nem véletlen, hiszen a cég végzett korábban egy alapos felmérést (Fizetési Élmény Riport), amelyben a hazai vásárlási szokásokat, illetve azok változásait kutatták. Ebből pedig az derült ki, hogy az e-kereskedelem már itthon is a mindennapok része lett. A magyarok fele például a bankkártyás fizetést tartja a legbiztonságosabbnak, és harmaduk vásárol rendszeresen a hálón. Emellett az is világossá vált, hogy a trendek maradnak ilyennek a jövőben is. A Mastercard részben azért is dolgozta ki az új csomagját, hogy az extra szolgáltatások egy része akkor is használható maradjon, ha megint lezárják a fél világot egy esetleges járvány miatt, és nem utazhatunk, illetve nem járhatunk koncertekre meg sporteseményekre.

A Mastercard Online Vásárlási Biztosítás csomagja a következő kártyákkal vehető igénybe:

∙ Mastercard Platinum betéti- és hitelkártya

∙ Mastercard World Elite betéti- és hitelkártya

∙ Mastercard Üzleti és Vállalati prémium betéti- és hitelkártya

Az fontos, hogy a szolgáltatást a Mastercard partnerén, az AXA biztosítón keresztül nyújtja a kártyabirtokosok számára, akik egyébként nem kapják ezt meg automatikusan, hanem végig kell menniük egy viszonylag egyszerű és rövid regisztrációs folyamaton.

Még több információ és pontos részletek a hivatalos weboldalon.

A cikket a Mastercard támogatta.

Kövess minket Facebookon is!