Csúcsteljesítmény kompromisszumok nélkül – itt a Lenovo Yoga 7i
2021. július 13. – 10:58
A Lenovo igazán nagyot (bizonyos szempontból persze éppen ellenkezőleg, tökéletesen „kicsit” alkotott az új Yoga 7i-vel, ami 14 colos méretével tökéletes megoldás lehet mindenkinek, aki valóban folyamatosan mozgásban van, és ehhez keres kellően kompakt, ám nagytudású társat a laptopok piacán. A gyártó pedig mindezt praktikus funkciókkal, és olyan megjelenéssel fejelte meg, amelyet bármilyen szituációban büszkén villanthatunk meg!
Kezdjük is rögtön a megjelenéssel, hiszen ezen a részen gyorsan túl is léphetünk, méghozzá teljes elégedettséggel; a lekerekített szélekkel, homokszórt, eloxált fémből készült Yoga 7i stílusos palaszürke színben, magyar billentyűzettel kapható, ráadásul színben passzoló háttérvilágítással. Ezek után pedig rögtön rátérhetünk a készülék belső értékeire – erre kell is időt szánnunk, ugyanis jelentősen hosszabb lesz a lista.
Az Intellel közösen fejlesztett gép hihetetlenül gyors válaszidejéről az Intel 11. generációs processzorai gondoskodnak, ehhez társul a szintén Intel Iris XE videokártya, ami igazán élénk képélményt biztosít a 14 colos, tükröződésmentes FHD érintőkijelzőn – amit a 360 fokos csuklópántok segítségével akár tabletnek is használhatunk, miközben a stabilitásból sem kell engednünk. Ha pedig nem csak néznénk, hanem hallgatnánk is, akkor a 2x2 W szembefordított Dolby Atmos hangszóró rendszernek is örülhetünk, hiszen így a hangzásra sem lehet majd panaszunk.
Ha már szóba került a válaszidő, akkor érdemes megemlíteni néhány egyéb olyan tényezőt, amelynél szintén nyugodtan használhatunk szuperlatívuszokat a sebesség vonatkozásában, a Lenovo legújabb masinája ugyanis a mesterséges intelligencia innovációjára építve optimalizálja az idő- és munkaigényt – és hogy mit is jelent ez a gyakorlatban? A fedél felnyitása után a gép azonnal bekapcsol, a bejelentkezéshez pedig elegendő az ujjlenyomatunk, amit a fokozottan biztonságos ujjlenyomat-olvasón keresztül azonosít a rendszer. Ha pedig már bent vagyunk, akkor is élvezhetjük a kiemelkedő sebességet az Intel WiFi 6-nak köszönhetően.
Mindezt egészen sokáig, hiszen az Intelligent Cooling okoshűtés funkció a tevékenységek alapján optimalizálja a teljesítményt annak érdekében, hogy az akkumulátor üzemideje akár a 18 órát is elérje – bár ez nyilván függ attól, hogy ténylegesen mire használjuk a gépet, és milyen körülmények között, de ezzel együtt is kifejezetten jól hangzik az elérhető maximum. Emellett a hazai piacon is elérhető a továbbfejlesztett felhasználói felülettel és kibővített funkcionalitással működő Alexa – igaz, a használatához nem árt tudni angolul, hiszen ezen a nyelven kérhetünk segítséget a hangvezérelt asszisztenstől.
A további hasznos funkciók sorába tartozik a Trueblock adatvédelmi webkamerafedél, amivel teljesen blokkolhatjuk a kamera képét, így akkor sem kerülünk kellemetlen helyzetbe, ha véletlenül bekapcsolva felejtjük, vagy figyelmetlenségből olyankor kapcsoljuk be, amikor igazából nem szerettük volna, de nagyon hasznos funkció az is, hogy a két Thunderbolt 4 aljzat egyikével megoldhatjuk az áramellátást, míg a másikat használva egyetlen kábellel oldható meg a tartozékok bekötésére is. Ez utóbbiak mellett természetesen egy folyamatos működésű USB 3.1 portot és egy kombinált fejhallgató/mikrofoncsatlakozót is találunk a gépen, így anélkül lesz mindenhez elegendő csatlakozási lehetőségünk, hogy lyukak sokasága tarkítaná az oldalsó részeket – ahol amúgy a bekapcsoló gomb is helyet kapott.
A Lenovo a Yoga 7i-vel ezúttal is egy igazán kifinomult készüléket hozott, amely átgondolt részleteivel, kifinomult stílusával és hihetetlen tudásával igazán megbízható társa lesz azoknak, akik a tökéletes gépet keresve nem szeretnének kompromisszumot kötni.
A cikk a Lenovo támogatásával készült.