Okostelefon és biztonság – mind felett

2020. december 18. – 08:09

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Hol tartanak a bankkártyások, a mobiltárcások? Mi lesz januártól, pontosan mit jelent a bonyolultan hangzó erős ügyfélhitelesítés? Ezekre adott érthető választ Szetnics László, a Mastercard regionális üzletfejlesztési igazgatója, aki elárulta azt is, hogy mi a különbség az otthon hagyott pénztárca és okostelefon között.

Az tiszta sor, hogy a bankkártyás forgalom, a mobilos tranzakciók erős növekedésben vannak, de mit jelent ez számszerűsítve?

A Mastercard adatai szerint tavaly szeptember óta megháromszorozódott a mobiltárcás fizetések száma. A mobilfizetés hasonlóan működik a bankkártyás fizetéshez, ennek során során odaérintjük a telefonunkat a terminálhoz, és jellemzően ujjlenyomattal vagy arcfelismeréssel jóváhagyjuk a fizetést.

Majd jött a pandémia…

A koronavírus-járvány tragikus eseményeket hozott a világon mindenhol, komoly megterhelés ró az egészségügyre, sokkoló hatással volt a gazdaság szinte minden területére. Szomorú, hogy ilyen események miatt történt, de a kártyás forgalomnak és az online fizetésnek viszont lökést adott. Azt mondhatjuk, hogy a digitális fizetések területén két hónap alatt másfél éves előrelépés történt. Érdemes megnézni a hivatalos adatok alapján az online kiskereskedelmi forgalom alakulását. A KSH által mért, úgynevezett internetes és csomagküldő forgalom évek óta óriási lendülettel bővül. 2011 óta minden esztendőben 30-42 százalékkal nőtt az üzemanyag-kereskedelem nélkül számolt volumen. A másik beszédes adat, hogy tavaly az üzemanyagok nélküli komplett kiskereskedelmi forgalom 7,5 százalékát adta az internetes és csomagküldő kereskedelem, míg 2011-ben mindössze 1 százalékos volt ez az arány. A koronavírus-járvány negatív hatásai, részben az óvatosabbá váló háztartások, a bolt-, éttermebezárások miatt megtorpant a kiskereskedelmi forgalom növekedése, de az internetes és csomagküldő forgalom továbbra is szárnyal, az év első tíz hónapjában 42 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit.

Ezek a számok önmagukért beszélnek. A gyakorlatban az történt, hogy nagyon sokan, köztük akik korábban ódkozdtak az online vagy kártyás fizetéstől, egészségügyi okokból váltottak készpénzről kártyára. Az online vásárlásoknál is többen szavaztak a kártyás vagy mobilos fizetésre.

Melyik a nyerő? A kártyás vagy a mobilos?

Mindkettőnél komoly növekedés látható. A magyarok egyre nyitottabbak a mobiltelefonos fizetésre. 2020 szeptemberére félmillió kártyát digitalizáltak, azaz „költöztették” az okostelefonjukba. Éves összevetésben a okostelefonos kártyás fizetések összege megtriplázódott.

Fotó: Szetnics László, a Mastercard regionális üzletfejlesztési igazgatója
Fotó: Szetnics László, a Mastercard regionális üzletfejlesztési igazgatója

Sokszor emlegetnek forradalmat a fizikai kártyás fizetéseknél, valamint az online tranzakcióknál, ahogy a mobilos fizetéseknél is, de ez évek óta tart. Tehát nem annyira forradalomról, hanem egy látványosan emelkedő trendről van szó, nem?

Eddig folyamatos volt a növekedés, az idén a pandémiához köthetően inkább áttörésről beszélhetünk. Az elektronikus fizetések térnyerését, ezen belül mobilapplikációs tranzakciók elterjedését segíti, hogy ma már hét magyarországi banknál érhető el az Apple Pay fizetési alkalmazás. Emellett hét banknak van saját tárcája, amely általában a mobilbanki alkalmazások egyik funkciójaként, vagy akár önálló alkalmazásként a digitális óriások megoldásaihoz hasonlóan, érintésmentes fizetésre lehet használni. Pár hete pedig a Google Pay is megérkezett Magyarországra.

Mi a Mastercard szerepe? Hogyan működik például a bankkártya mobilba költöztetése?

Maga a mobilba költöztetés rendkívül egyszerű, pár perces folyamat: a felhasználó letölti a szükséges alkalmazást, megadja a használni kívánt kártya adatait, vagy egyszerűen csak kiválasztja azt a mobilbanki alkalmazásban, és már fizethet is. Persze a pontos folyamatban lehetnek apró különsbégek, ezért is érdemes mindig a kártyakibocsátónál érdeklődni annak pontos menetéről.

Általában azt mondhatjuk, hogy a Mastercard fizetéstechniológiai cégként a háttérrendszert, például a tranzakciók biztonságát biztosítja. Például a magyar piacon elérhető mobiltárcák használata során a Mastercard MDES technológiájának köszönhetően nem közvetlenül a kártyaadatok, hanem egy virtuális kártya kerül a felhasználó mobiljába.

Ez mit jelent?

Lényegében azt, hogy egy fizikai bankkártyák adatait úgynevezett tokenekre cseréli a rendszer, majd ezeken keresztül történik a tranzakció. Ennek a tokenizációnak köszönhetően válhatnak a mobiltárcák az egyik legbiztonságosabb fizetési megoldásokká.

Sokan nem szeretik kiadni az adataikat, tartanak a csalóktól. Azaz biztonságos?

Igen, teljesen. Mind a kártyatársaság, mind a bankok masszív informatikai rendszerrel védik a vásárlókat. A mobilfizetéssel összefüggésben említett virtuális kártya csakis az adott telefonban működik, másikban még akkor sem, ha az úgynevezett tokenek átkerülnének abba a készülékbe. A visszaélés gyakorlatilag kizárt. Szerencsére Magyarország amúgy is jól áll ezen a téren, a hivatalos jegybanki adatok szerint a visszaélések száma és az általuk okozott kár értéke továbbra is elenyésző a teljes fizetési kártyás forgalomhoz viszonyítva.

Bár beszédesek az adatok a kártyahasználatnál, az online forgalomban is, mégis a Mastercard egy friss kutatása szerint sokan, tízből kilencen hagytak már abba online vásárlást. Ez elég nagy arány, mi az oka és mit lehet tenni?

Fontos látni, hogy egy fizetési evolúció zajlik éppen. Tehát sokan nyitottak a kényelmes és gyors új digitális megoldásokra, de vannak, akik még nem. Ezért a legfontosabb, hogy a kártyakibocsátók, a bankok és persze a kereskedők is meggyőzzék az embereket az elektronikus fizetések, ezen belül a mobiltárcás fizetések biztonságosságáról. A kereskedők szerepe azért is kulcsfontosságú, hiszen, ha nem biztosítják az ügyfélélményt, akkor elveszítik a vásárlót.

Ez mit takar?

Az ügyfélélmény itt azt jelenti, hogy kényelmesen, gyorsan lebonyolítható legyen a teljes vásárlási folyamat egy webáruházban. Legyen átlátható az oldal, világos, hogy felhasználóként mit kell tennünk, és persze ne legyen macerás a fizetés. Az egész folyamat során érezzük, hogy fontosak vagyunk az adott kereskedőnek. Például a vásárló bizalmának elnyerése és megtartása érdekében a tranzakció megtörténtéről, a kiszállítás állapotáról érdemes azonnal tájékoztatni az ügyfelet. Mindezek fontos jelzések a vásárló felé, aki így nagyobb eséllyel tér vissza a jövőben is.

Persze nem csak az online térben mozgó kereskedőknek van faladata, ki kell térni a fizikai boltokra is. Ma már egyre több helyen érhető el a kártyás fizetés, az elfogadóhelyek száma jelentősen emelkedett ez elmúlt években. Ma a jegybanki adatok szerint több mint 180 ezer érintéses fizetést lehetővé tevő POS-terminál van országszerte, vagyis a számuk 2015 harmadik negyedévéhez képest a triplájára nőtt. Ráadásul jövőre pedig minden online kasszával rendelkező szolgáltatónak, kereskedőnek kötelező lesz biztosítania az elektronikus fizetést. Ezt többféleképpen történhet, amelyben a Mastercard Doppio programja is kézenfekvő segítséget nyújt. Ez a program elsősorban azért jött létre, hogy segítse az elfogadókat, és a kereskedőket abban, hogy minél többféle, testre szabható megoldás közül választhassanak. Így akár hagyományos terminálhoz juthatnak, de a palettán már szerepel olyan softPOS megoldás, amelynél a kereskedő egy megfelelő androidos okostelefonnal is fogadhat fizetéseket.

Fotó: AFP
Fotó: AFP

Januártól nem csak több helyen lehet elektronikusan fizetni, hanem jön az erős ügyfélhitelesítés, vagyis szigorúbb előírások vonatkoznak majd az online fizetésre. Ez mit jelent az átlagos vásárló szempontjából?

Belép az eddigi fizetési menetbe egy új hitelesítési lépés: a vásárló például sms-ben kapott kóddal vagy a mobilbanki alkalmazások keresztül biometrikusan, például ujjlenyomattal igazolja, hogy az övé a bankkártya, azaz jogosult a használatára, végső soron jóváhagyja a tranzakciót. Lényeges, hogy az új előírás amellett, hogy még biztonságosabbá teszi az elektronikus fizetést, valamint a fizetési szolgáltatók által kínált szolgáltatások bővülését eredményezheti, az online kereskedők között is nagyobb versenyre késztetheti. A kereskedők szempontjából kiemelt kérdés lesz, hogy nyitottak lesznek-e az új elektronikus megoldásokra és tudnak-e többféle megoldást nyújtani.

Persze érdemes azt is megemlíteni, hogy mindkét térfélen, a kereskedők, valamint a vásárló oldalán is van tér a bővülésre az elektronikus, mobiltárcás fizetéseket tekintve. Az online kereskedőknek például érdemes olyan rendszert létrehozniuk, amely biztosítja, hogy náluk gyakran vásárló emberek mentett kártyával fizethessenek nem csak alkalmanként, hanem minden egyes vásárlásnál. Ezt egyre több kereskedőnél elérhető már, és így biztonságosan, kényelmesen működik a fizetés.

Mi a távolabbi jövő? Okostelefon vagy mobiltárca mindenek felett?

Majdnem. Tény, hogy abba az irányba haladunk, hogy az okostelefon a legfontosabb eszköz, amit fizetésre is tudunk biztonságosan és kényelmesen használni. Ez annyira így van, hogy egy konferencián ismertetett példa szerint, ha az ember véletlenül otthon felejti a pénztárcáját, azt órák múlva veszi észre és nem is biztos, hogy visszamegy érte. Az okostelefon hiányát azonban pár percen belül észrevesszük és vissza is fordulunk érte. A mostani irány alapján az biztos, hogy az okostelefon kell majd szinte mindenhez, így a fizetésekhez is, legyen szó online vagy éppen bolti vásárlásról, így azt javasoljuk, hogy a vásárlók mielőbb töltsék le saját bankjuk alkalmazását, mert így még kényelmesebbé tehetik a mindennapi fizetéseket

(Ez a cikk egy fizetett promóció, úgynevezett támogatott tartalom, megrendelője a Mastercard.)

A téma érzékenysége miatt ebben a cikkben nem jelenítünk meg reklámokat.

Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!