Minden idők legdrágább férfiparfüm-együttműködését kötötte Johnny Depp a Diorral

2023. május 13. – 08:46

Másolás

Vágólapra másolva

Az Amber Hearddel való világra szóló pereskedése idején kevés olyan cég volt, ami nem hátrált ki Johnny Depp mögül. A kevesek egyike volt a francia Dior, amely most még szorosabbra fűzte kapcsolatát a színésszel: a Variey forrásai szerint három évre szóló, közel 20 millió dolláros együttműködést kötöttek. Ez minden idők legdrágább férfiparfümmel kapcsolatos szponzorációja lehet.

A 20 millió dolláros összeg azért is elképesztő, mert Depp sajtója enyhén szólva nem volt a legjobb az elmúlt években, ráadásul lassan egy évtizede nem volt jó filmje sem. Ez a 20 millió dollár ráadásul annyira magas, hogy 20-30 millió között szoktak a legeslegnagyobb hollywoodi színészek pénzt kapni egy-egy blockbusterért.

Az eddigi rekordot Robert Pattison tartotta, akivel anno 12 millióért szerződött a Dior, előtte pedig Brad Pitt 7 milliós szerződése a Chanellel volt a rekord. A Variety forrásai szerint az A listás hollywoodi sztárok jellemzően évi 2-4 millió dollárt kapnak a parfümcégektől, Chris Pine is évi 4 milliót kap három évre az Armanitól.

A Dior és Depp 2015 óta dolgoznak együtt, és kifejezetten a színész rocksztárimidzsére építik a márkát, ami a cég vezérigazgatója szerint pont ezért sikeres máig, és ezért nem rontott a megítélésén a Hearddel való pereskedés.

Depp egyébként nemrég Budapesten járt, de épp nem kapott asztalt egy étteremben. Hamarosan ráadásul visszatér ide a Hollywood Vampires nevű zenekarával, miközben a cannes-i filmfesztiválon a nagy visszatérésére készül.

Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!