Majka még egyet koncertezik, aztán márciusig kártyázni fog, és olyan lesz, mint egy rendes apuka

2022. október 5. – 12:28

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Idén október 8-án lép fel utoljára Majka, jövő márciusig viszont nem vállal koncerteket, televíziós teendői mellett kártyázni fog, és olyan lesz, mint egy rendes apuka – írja a rapper közleményében.

„Október 8-ára felkértek még egy nagy bulira, a budapesti Szabadság téren lesz egy ingyenes koncert, ahol többedmagammal fellépek, de aztán a jövő márciusi SWING bulinkig visszavonulok egy kis időre.”

Majka az egyik legfoglalkoztatottabb magyar zenész, 2022-ben a Forbes éves ranglistáján a legértékesebb celeb lett, ami azt jelenti, hogy ő tudta a leginkább az ismertségét valós üzleti sikerré alakítani. Majka 2021-ben még négy hellyel hátrébb volt, mostanra viszont selfmade énmárkájával a csúcsra tört, Swing-turnéjára hamar elfogytak a jegyek, és nincs olyan a magyar celebek közül, aki ennyire része lenne a közbeszédnek még akkor is, ha a reprezentatív kutatás alapján nagyon megosztó személyiség.

A rapper nyáron azzal került a hírekbe, hogy bejelentette: ismét különváltak az útjaik állandó zenésztársával, Curtisszel. Augusztus közepén pedig abból lett kisebb botrány, hogy a fehérgyarmati koncertjét az utolsó pillanatban mondta le azért, mert „a helyszíni technika és a szerződésben foglalt feltételek semmiben nem feleltek meg annak”, amire szükségük lett volna. Majka a Telexnek akkor részletesen is elmondta, mi történt, és miért nem valósult meg a koncert. A fehérgyarmati polgármester pedig a Blikknek azt nyilatkozta, fontolgatják, hogy beperelik a rappert, mert a fellépésért kért 8,1 millió forintot előre kifizették.

Majka „telt házas rendezvények sorát tudhatja maga mögött, de ő is tisztában van vele, hogy egy kiadós pihenés nélkül nem lehet ezt büntetlenül csinálni” – áll a közleményben. A rapper idén utoljára a Yettel Stage 5G Koncerten áll színpadra, az ingyenes rendezvény missziója, hogy néhány befutott zenész adjon kezdő lökést a pályájuk elején álló tehetségeknek.

Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!