Majka a Facebookon magyarázta el, miért mondta le fehérgyarmati koncertjét

2022. augusztus 15. – 10:51

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Rettentően sajnáljuk, de ma este nem tudunk Fehérgyarmaton találkozni. Szerettünk volna egy szuper koncertet adni nektek, de sajnos a helyszíni technika és a szerződésben foglalt feltételek semmiben nem felelnek meg annak, amire nekünk és nektek szükségetek van. Nagyon sajnáljuk. Reméljük, minél hamarabb találkozunk a fehérgyarmati közönséggel. Béke

– írta ki az Instagramra egy videó kíséretében Majka vasárnap. A rapper a stábtagjaival együtt egy autóban ülve mondta el rajongóinak, hogy nem lépnek fel a Fehérgyarmati Vigasságokon, ahova vasárnap este 10-re hirdették meg a koncertjüket.

Majka a videóban a szervezők nevében is elnézést kért a közönségtől, majd miután a rajongók kiakadtak, a Facebook-oldalán részletes posztban írta meg, miért hagyták ki a koncertet. Ebben Majka a technikai feltételek hiányát részletezi, és azt írta, hogy „olyan jellegű probléma, mint Fehérgyarmaton még sehol sem volt”.

Nyíregyházáról próbáltunk az utolsó pillanatban is hozatni olyan technikát, amivel meg tudtuk volna oldani ezt az estét. Nem jött össze. Ez nem arról szól, hogy Beluga vodkát kértünk a backstagebe, és csak Finlandia volt bekészítve. Nem arról szól, hogy barna M&M cukorkákat akartunk a WC köré, vagy pálmalevéllel legyező lányokat.. ( bár utóbbi megfontolandó)

Mi csak azt szerettük volna, amire szerződtünk. Nem hinném, hogy a produkció tiszteletlensége lenne a közönség felé, ha nem vállalja ilyenkor a koncertet

– reagált a rapper az elégedetlenkedő kommentekre.

Kerestük a Fehérgyarmati Vigasságok rendezvényszervezőjét, hogy megtudjuk, mi történt pontosan, és valóban nem teljesültek-e azok a technikai feltételek, amikről Majka ír, de egyelőre nem tudtuk elérni. Amint ez sikerül, frissítjük cikkünket.

A Fehérgyarmati Vigasságok Facebook-oldalán is kiírták, hogy elmarad a Majka-koncert, ahogy azt is, hogy innentől a rendezvény ingyenes. Néhány órával később azt is posztolták, hogy Curtis, Majka korábbi zenésztársa viszont fellépett az eseményen.

Majka és Curtis útjai júliusban váltak külön ismét, amikor Majka Villányban váratlanul Curtis nélkül lépett színpadra.

Majka már beszélt arról, hogy nagy stábbal dolgozik, pár éve azt nyilatkozta, hogy egy 18 fős stábbal, három teherautóval és két személykocsival járja az országot.

Majka egyébként jelenleg Magyarország legértékesebb celebje a Forbes listája szerint, tehát az a híresség, aki az ismertségét valós üzleti sikerré, értékké tudta alakítani. Majka 2021-ben még négy hellyel hátrébb volt, mostanra viszont selfmade énmárkájával a csúcsra tört, Swing-turnéjára hamar elfogytak a jegyek, és nincs olyan a magyar celebek közül, aki ennyire része lenne a közbeszédnek még akkor is, ha a reprezentatív kutatás alapján nagyon megosztó személyiség.

Tavaly augusztusban ByeAlex mondta le hasonlóan technikai indokok miatt a bánki koncertjét, akkor hosszú Facebook-posztban magyarázta el, hogy mit jelent nagy stábbal, drága technikával koncertezni.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!