Valóságshow lesz a Squid Game-ből

2022. június 15. – 11:28

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Squid Game: A kihívás néven valóságshow-t indít a Netflix, felbuzdulva a Squid Game (magyarul: Nyerd meg az életed!) dél-koreai sorozat sikerén, írja az MTI.

Míg a sorozatban a vesztesek meghalnak, a tervezett show-ban a legrosszabb, ami a résztvevőkkel történhet, az az, hogy üres kézzel mennek haza. A sorozathoz hasonlóan 456 játékossal induló verseny fődíja 4,56 millió dollár (több mint 1,7 milliárd forint) lesz, ami a Netflix szerint rekordösszeg a műfajban.

A tízrészes valóságshow-ban az eredeti sorozat által inspirált játékok mellett újak is lesznek. A műsort Nagy-Britanniában forgatják majd várhatóan 2023-ban, és jelenleg csak angolul beszélők jelentkezését várják, a versenyzők azonban a világ bármely tájáról érkezhetnek, így akár Magyarországról is.

A Squid Game-ben anyagi problémákkal küzdő emberek gyerekjátékokat játszanak a 45,6 milliárd vonos fődíjért, a tét viszont kicsit több, mint a nyeremény: a kiesők az életüket is elvesztik. A sorozat már bemutatása első hónapjában rekordnézettséget ért el. Az első évadról szóló kritikánkat itt, a sorozat által feszegetett valós társadalmi problémákról szóló cikkünket pedig itt olvashatja.

A streamingóriás néhány napja jelentette be, hogy készül a második évad.

Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!