Ez is kemény munka és sok áldozat, mint minden profi sport

2022. június 06. – 18:05

frissítve

Ez is kemény munka és sok áldozat, mint minden profi sport
Illusztráció: Telex

Másolás

Vágólapra másolva

Május elején derült ki, hogy nyáron megint lesz magyar játékos a League of Legends európai topligájában, az LEC-ben, az igazi veteránnak számító Kiss „Vizicsacsi” Tamást az Astralis csapata igazolta le. Az egyik legismertebb magyar e-sportoló 2019-ben egy sikeres világbajnoki szereplés után vonult vissza, tavaly azonban visszatért, idén pedig a francia ligában bizonyította, hogy 28 évesen is van még helye a legjobbak között. A bajnokság nyári alapszakaszának kezdete előtt beszélgettünk.

Nagyjából fél év telt el azóta, hogy 2019 után ismét magyar játékosnak lehetett szurkolni a legnépszerűbb online videójáték, a League of Legends világbajnokságán, ám ahogy arról akkor írtunk is, nem egy fiatal tehetség jutott ki a tornára, hanem a két évvel korábban a Splyce csapatával meglepő sikert elérő, majd a motiváció hiánya miatt váratlanul visszavonuló veterán, Kiss „Vizicsacsi” Tamás. A magyar terminológiában felső ösvényen játszó(angolul top laner, hunglishül topos) játékos pár hónappal korábban jelentette be a visszatérését, a vb-n így utolsó pillanatos csereként lehetett ott a vízumproblémákkal sújtott ausztrál Peace csapatával.

A főtáblás szereplés ezúttal nem jött össze, de azt azért megmutatta, hogy bőven megállja a helyét ezen a szinten, még úgy is, hogy hosszú kihagyás után szállt be egy csapatba. Ennek fényében nem is volt túl meglepő, hogy Vizicsacsi jelezte, szívesen visszatérne az európai topligába, decemberben azonban végül az európai regionális ligák egyik legerősebbikébe, a francia LFL-be igazolt el a Gamers Origin csapatához. A Gamers Origin a tavaszi alapszakaszt a középmezőnyben zárta, a rájátszásból pedig az első körben kiesett, így lemaradt az ERL legjobb csapatai részvételével rendezett EU Masters nevű tornáról is.

Vizicsacsinak viszont így sem kellett bánkódnia, május elején ugyanis az Astralis bejelentette a leigazolását, így pedig nemcsak visszatért az európai topligába, hanem újra együtt játszhat Andrei „Xerxe” Dragomirral és Kasper „Kobbe” Kobberuppal, akiknek oldalán három éve, még a Splyce csapatában egyszer már kijutott a vb-re. Ennek apropóján kérdeztük most a játékost az elmúlt két és fél évről, az LEC-ről, az e-sport fejlődéséről, az Astralis idei esélyeiről, és arról is, hogy miért nem termelt ki a magyar szcéna hozzá hasonló játékosokat.

Durván két és fél évvel azután, hogy visszavonultál, idén nyáron megint az európai topligában, az LEC-ben kezded a következő szezont. Hogy élted meg ezt a két és fél évet?

Úgy érződik, hogy másfél éve volt, de valóban két és fél év eltelt már azóta. Azért vonultam vissza, mert az az év, amit a Splyce-nál eltöltöttünk, túl sok volt számomra. Egy idő után nem figyeltem annyira oda a mentális részére a dolgoknak, ami oda vezetett, hogy a vb során már kiégésközeli állapotban voltam. Az volt az érzésem, hogy már nem szeretnék a játékkal foglalkozni, és emiatt tartottam ezt a jóval nagyobb szünetet, egészen addig, amíg vissza nem nyertem a játék iránti szenvedélyemet.

Milyen érzés visszatérni az LEC-be?

Amikor visszatértem ahhoz, hogy ismét játékosként játsszak, az volt a tervem, hogy megint az LEC-ben folytassam. Ég és föld a különbség az LEC és az alatta lévő ligák között, rögtön úgy éreztem, hogy egy nagyon összeszedett, motivált, erős csapatba kerültem, ahol én is sokkal jobban érzem magam. Ez a játékomon is meglátszik, jóval erősebben játszom én is, úgyhogy reméljük, hogy jó szezon elé nézünk.

Egyáltalán hogy néz ki ez a folyamat, hogy kell elképzelni egy ilyen átigazolást?

Ez úgy folyt, hogy a szezon elején az LFL-be igazoltam egy egyéves szerződéssel, és ott alapból olyan megállapodás született, hogy egy kicsit alacsonyabb volt a kivásárlási ár, hogy ha esetleg jól játszom, vagy felkeltem egy LEC-csapat érdeklődését, akkor ki tudjanak vásárolni. A játékosok nem nyithatnak a csapatok felé, ez mindig a csapatok részéről érkezik, ebben az esetben az Astralis volt, ami megkereste a csapatomat, elkezdek tárgyalni, megegyeztek egy kivásárlási árban, és így leszerződtem a csapathoz.

Kiss „Vizicsacsi” Tamás korábban versenyszerűen sakkozott, visszavonulása után pedig csatlakozott is egy német egyesülethez. Itt éppen előző csapata, a francia Gamers Origin mezében gondolkozik a következő lépésen – Fotó: Gamers Origin
Kiss „Vizicsacsi” Tamás korábban versenyszerűen sakkozott, visszavonulása után pedig csatlakozott is egy német egyesülethez. Itt éppen előző csapata, a francia Gamers Origin mezében gondolkozik a következő lépésen – Fotó: Gamers Origin

Korábban beszéltél arról, hogy már akkor magasabb szintre akartál eljutni, amikor elkezdted a League of Legendset, mert korábbi játékokban is értél el komolyabb eredményeket. Már ekkor felmerült benned a profi karrier is?

Akkor még nem fordult meg a fejemben, mert az egész még nem volt azon a szinten, mint mostanában. Az, hogy profi játékos, nem is volt benne senkiben, ez akkor kezdett el kialakulni, amikor elkezdtem játszani. Utána természetesen arra próbáltam minél jobban rámenni, hogy profi legyek, akkoriban tényleg nem fordult meg a fejemben, hogy ez nem fog összejönni. Azt gondoltam, hogy bármit el tudok érni, ha csak tovább játszok és fejlődök, szerintem ez nagyon sokat hozzátett ahhoz, hogy végül elértem a profi szintre.

Ez alatt a nyolc év alatt rengeteget változott, komolyodott az e-sport-szcéna, illetve kifejezetten a profi League of Legends is. Milyen volt belülről látni ezt a fejlődést?

Én végig a legmagasabb európai ligában játszottam, így az, hogy az alacsonyabb ligák hogyan fejlődtek, valamilyen szinten elkerülte a figyelmemet. Próbáltam követni, meg láttam, hogy tényleg van fejlődés, de ez szerintem egészen addig nem tudatosult bennem, amíg be nem kerültem az LFL-be. Onnantól viszont személyesen is megtapasztalhattam, hogy itt is elég profi körülmények lehetnek. Még van hova fejlődni, de jóval profibb, mint volt pár éve. Most már annyi különböző liga van Európán belül, annyi profi játékos, hogy ez tényleg megélhetéssé, munkává vált sokak számára.

Egyértelműen volt egy szemléletváltás is az e-sportokkal kapcsolatban, az Ázsia-játékokon például éppen idén debütált volna hivatalosan is a sportág. Mennyivel veszi komolyabban 2022-ben az e-sportot az átlagember, mint tíz éve?

Szerintem nem sokkal. Oké, kicsit talán komolyabban veszik, de tapasztalatból mondom, hogy ha egy átlagembernek azt mondom, hogy e-sportolok, akkor általában nem nagyon tudja feldolgozni, hogy ez most pontosan micsoda. Ehhez több idő kell, meg utánanézés, kicsit bonyolultabb elképzelni, hogy hogyan zajlik az egész, úgyhogy ez általában kicsit hosszabb időt vesz igénybe.

Ez hogy néz ki, ha elmész ügyet intézni, és mondod, hogy mi a munkád, akkor furcsán néznek rád?

Mondom nekik, és csodálkoznak, hogy azzal tudsz pénzt keresni, az a megélhetésed, hogy játszol, ezt furcsállják ilyenkor. És akkor mindenki mondja, hogy ó, igen, persze, ez álommunka, játék és megélhetés egyben. Nyilván nem gondol bele az ember abba, hogy itt elég kemény munka zajlik, és elég sok áldozatot is igényel, mint minden profi sport.

Ha valaki azt mondja, hogy e-sportoló akar lenni, mennyivel van könnyebb dolga, ha egyáltalán könnyebb ma?

Szerintem nehezebb, mint korábban volt. Igen, jobban kiépült maga az e-sport-rendszer, de én egy ismerősömön keresztül is tapasztalom, hogy neki mennyire nehéz bekerülni. Jó játékosnak tartom, de a csapatok mára nagyon összeálltak, és nem feltétlenül a legfontosabb szempontokat veszik figyelembe. Kicsit amatőr a felfogása az LEC-n aluli, új tehetségeket kereső csapatoknak, nyitottabbnak kéne lenniük több aspektusára a játéknak.

Nemcsak arra, hogy mechanikailag valaki tökéletesen játszik, hanem mondjuk arra is, hogy mentálisan ott van mindig a játékban, jó a kommunikációja, tudja irányítani a csapatot. Nagyon sok ilyen kvalitás van, amit a mechanikán túl lehet nyújtani, és ezt érdemes lenne figyelembe venni. A csapatok pont a rendszer kiforrottsága miatt próbálják a legnagyobb tehetségeket felkutatni, és a többieknek szerintem jóval nehezebb dolga van. Miközben lehet, hogy ugyanakkora tehetségek, mint a legnagyobb tehetségnek titulált játékos.

Akkor itt is megfigyelhető az, hogy azokra fókuszálnak a fiataloknál, akik az adott korban a legnagyobb tehetségnek tűnnek, és elhanyagolják a játékosfejlesztést?

Igen, én ezt így vettem észre, hogy próbálnak három-négy ilyen játékost felszedni, ezeket nagyon felfuttatják, közösségi oldalakon is folyamatosan arról írnak, hogy mekkora tehetségek. És akkor közben van rengeteg másik játékos, aki elveszik a süllyesztőben.

Miközben egyeztettünk, írtad is, hogy már megkezdődött a gyakorlás a csapattal, így elég tömött a napi beosztásod. Többször beszéltél már erről, de kihagyhatatlan kérdés – hogy néz ki egy napod profi League of Legends-játékosként?

Az Astralisnál egy kicsit máshogy zajlanak a dolgok, mint amihez egy másik csapaton belül hozzászokhat az ember, nekünk van reggeli gyakorlási blokkunk is. Tegyük fel, hogy felkelek kilenckor, zuhanyzás, reggeli, aztán megyek az irodába, ami egy 15-20 perces séta – és ott már kezdődik is a gyakorlás. Egy solo queue meccs (a magyar terminológiában ez az egyéni/páros várólista, az a rangsorolt játékmód, ahol legfeljebb ketten, a három legmagasabb rangon pedig csak egyedül lehet meccset keresni, azonos szintű játékosok ellen – a szerk.) is belefér még, és 11-kor kezdődik a gyakorló blokk, ami három meccsből áll.

Ezután van egy 15-20 perces ebédszünet, aztán 14 órától kezdődik a második blokkunk, ami 19-20 óráig szokott tartani. Egy átlagos csapatnál csak ez szokott lenni, de mi most hozzáadtuk a reggeli blokkot is, mert tudjuk, hogy ez a legjobb gyakorlási mód – ha valaki egyéniben játszik, az nem feltétlenül segít sokat a fejlődésében. A második blokk után nekem szokott lenni egy az egy elleni gyakorlásom is, ami általában szintén egy-másfél órás, tehát én este 21.30-22 óra körül szoktam végezni. Ezután visszamegyek a szállásra, talán még egy egyéni meccset lenyomok, és végül másfél órás pihenés jön, mielőtt alszom.

Korábban elmondtad, hogy a visszavonulásod oka a folyamatos játék miatti kiégés volt. Mennyit és hogyan változott az ehhez való hozzáállás az elmúlt nyolc év alatt?

Igen, erre sokkal jobban odafigyelnek a csapatok, de szerintem az én esetemben inkább a csapaton belüli problémák voltak a fontosabbak. Amikor a csapaton belül nem működnek a dolgok, a kilátástalanság az, ami hosszú távon hozzájárul ahhoz, hogy valaki kiég. Próbálod ezeket a dolgokat feloldani, kezelni, de nem jönnek be, amiket gondoltál, és továbbra is azt tapasztalod, hogy rossz a csapategység, az edzők folyamatosan kritizálnak mindenkit, közöttük sincs meg az összhang, teljes szétesés van a csapaton belül. Ha ez hosszú távon megmarad, az nagyon problémás tud lenni, erre nagyon oda kell figyelni.

Most itt az Astralisnál nagyon jó a légkör, mindenki élvezi a játékot egymással, és ez szerintem az alapja annak, hogy hosszú távon is folytatni tudja valaki a játékot. Említettem, hogy nagyon tömöttek a napok, de ha élvezed, amit csinálsz, akkor ez nem probléma. Ott kezdődik a probléma, amikor valaki már úgy éli meg ezt, hogy

hát jó, most akkor menjünk munkába, lenyomjuk ezt a tíz órát, és utána nem csinálok már semmi mást, ami ehhez kapcsolódik, mert ezt a játékot már utálom, nem is akarok vele semmit, csak hát ez a pénzkeresetem, meg mást nem nagyon tudok csinálni.

Amikor ebbe a szituációba kerül egy játékos – és tudom, hogy ez nagyon sokaknál előfordul –, az vezet ahhoz, hogy elvesztik a motivációjukat, kiégnek és kénytelenek abbahagyni. Amikor valaki 25-26 évesen visszavonul, az pont az ilyen kilátástalan helyzetek miatt van, amik több csapatban is előfordulnak. Általában minden csapatnál jól indulnak a dolgok, de aztán ez összeomlik a szezon során valamikor, és erre vagy nem figyelnek oda, vagy rosszul kezelik. Előbb-utóbb valami elindul, és akkor a játékosok kiégnek, visszavonulnak.

Ez mennyire gyakori a topligákban, benne lehet ez még a továbbra is gyerekcipőben járó e-sportban?

Igen, ez mindenképpen gyerekcipőben jár, főleg az alacsonyabb ligákban, ott sokkal kevesebb figyelmet szentelnek ennek. Ott tényleg az van, hogy nagy a nyomás, meg kell mutatnod magad, be kell kerülni a nagyobb ligába, szóval erre nem nagyon szoktak figyelni. De az LEC-n belül egyre több figyelmet szentelnek ennek, van sportpszichológus, vannak edzők, akik erre külön figyelnek.

A G2 játékosai ünneplik a csapat tavaszi győzelmét – Fotó: Michal Konkol / Riot Games
A G2 játékosai ünneplik a csapat tavaszi győzelmét – Fotó: Michal Konkol / Riot Games

Például a G2-nál, ami a tavasszal az európai bajnok volt, ott folyamatosan, heti szinten beszélnek a játékosokkal, megkérdezik, hogy érzik magukat, van-e valami problémájuk. Ha valami konfliktus van a csapaton belül vagy a játékosoknál, azt rögtön megpróbálják a gyökerénél kezelni.

A visszavonulásod után némi meglepetésre az Orange Panther Gaminggel tértél vissza tavaly a Magyar E-sport Kupán. Nyilván nem nagy minta, de ez alapján mit gondolsz a magyar League of Legends-szcénáról?

Van egy-két csapat, akik túlságosan kiemelkednek a többihez képest, ezek próbálják meg a legjobb játékosokat magukhoz vonzani, és ez sikerül is nekik. Úgy érzem, ha a magyar szcénába valaki újoncként bekerül, akkor eleinte nehéz érvényesülni, meg kell próbálnia bekerülni az erősebb csapatokba. De én alapvetően külföldi csapatot javasolnék annak, aki LEC-szintre akar eljutni, mert az angol kommunikáció nagyon fontos. Mielőtt bekerültem az LEC-be, azt is gyorsan észrevettem, hogy a csapattapasztalat rengeteget számít, az egyéni játéknál fontosabb, hogy csapaton belül hogyan játszol.

Annak idején minden alkalmat megragadtam, hogy csapattal gyakorolhassak. Ha felkértek, hogy beugróként menjek valahova, azt mindig elfogadtam, mert úgy tekintettem rá, hogy ezzel is lehet fejleszteni ezt a készséget. Ez nagyon fontos manapság is, mert ha egyszer sikerül bekerülni egy csapatba, ahol jó benyomást tudsz kelteni, az valószínűleg el fog terjedni, és más csapatok is hallani fogják egy idő után, hogy te jó csapattárs vagy, jó a kommunikációd. Ilyenkor ezt referenciaként továbbadják ezek az edzők vagy más játékosok is.

Az utóbbi négy évben elindult egy komolyabb építkezés a magyar e-sportban, V4 Fesztiválokat rendeztek, több szezon óta megy a magyar liga, az MNEB, de ránézésre ez sem hozott áttörést. Mit csinálnak rosszul a magyar tehetségek, csapatok, hol lehet a rendszer hibája?

Nekem annyira nincs belelátásom, hogy pontosan mi történik a magyar szcénában, de kívülállóként azt látom, hogy sok magyar játékos megelégszik azzal, hogy benne van a magyar bajnokságban, és nem próbál feljebb törni, sokakból hiányzik a tűz. Ha valaki tényleg a legmagasabb szintekre akar eljutni, ahhoz óriási akarás kell, és az egót is le kell gyűrni nagyon sokszor. Például ha egy meccs rosszul indul, a frusztráció könnyen eljut ezekhez a játékosokhoz, megelégszenek azzal, hogy ez egy ilyen meccs, majd a következő jobb lesz. Ez nem így működik, minden meccsből ki kell hozni a legtöbbet, de a magyaroknál ritka az ilyen mentalitás.

Ami talán hiányozhat, az a struktúra és a profizmus a vezetőségek részéről. Sok játékosnak nem volt még lehetősége, hogy ebben a profi közegben éljen, nem nagyon voltak még így egyedül, ezért ha bekerülnek egy ilyen légkörbe, akkor példát kell mutatni nekik, és be kell őket integrálni. Ez az LFL-ben sem volt mindig jelen, ami egy nagyobb liga a magyarnál, úgyhogy feltételezem, hogy más helyeken sem feltétlenül van meg ez a profizmus és struktúra, ami beépítené a játékosokat, és ezt az érzést adná nekik, hogy harcolni, küzdeni kell, többet kell elérniük, vagy hogy el tudnak érni többet.

Ezt a pozitivitást, fejlődést nagyon fontos valahogy átadni a játékosoknak.

Maga a liga az jó. Jó, hogy van egy ilyen lehetőség, ahova be lehet kerülni és profi vagy félprofi játékosként játszani. Ha jól tudom, van sok játékos, aki ezt mellékállásban csinálja, és közben dolgozik mellette, így nehezebb is érvényesülni a játékban. Aki magasabb szinten játszik, ott az egész nap rámegy erre a gyakorlásra, ha valaki ezt nem csinálja, akkor nehezebb neki bekerülni ebbe a közegbe.

A magyar Wild Multigaming egy időben szerepelt a balkáni ligában. Az ilyen regionális európai ligákban való részvétel, és a legjobb csapatokkal megrendezett torna, az EU Masters kitűzése nem lenne jobb megközelítés?

Az mindenképpen jó, ha eljut egy magyar csapat az EU Mastersig, az már egy hatalmas siker, mert nehéz bejutni oda, ezt én is tapasztaltam személyesen. Nagyon kiélezett a verseny, ez az egyik legjobb lehetőség arra, hogy megmutassa magát valaki. De szerintem az egy nagy probléma a csapatoknál, hogy itt is mindig a kiemelkedőt keresik, a következő Fakert (Lee „Faker” Sang-hyeok, nagyjából a játék Michael Jordanje és Puskás Öcsije egyszerre – a szerk.) akarják megtalálni ahelyett, hogy más kvalitásokat is néznének. Ezt kívülállóként nehéz látni, de az én esetemben is lehet mondani, hogy

egy játékos annyira jó, mint a csapata, minden teljesítmény, amit le tudsz rakni az asztalra, az csapatfüggő.

Amikor ilyen ranglistákat csinálnak, azok mindig csapaton belül érvényesek csak, például én amikor itt vagyok az Astralisnál, más feladatom, más mentalitásom lesz mint amikor a Gamers Originben vagyok. Nehéz megítélni játékosokat csak így első ránézésre, ez komolyabb utánanézést igényel. Ha mondjuk egy magyar csapat bekerülne az EU Mastersbe, és ott látnák a megfigyelők, hogy egy játékos most jól játszik, akkor meg kéne nézni az alapszakasz meccseiket is, hogy lássák, ott hogy játszott, mik voltak az erősségei, milyen szituációkban érvényesült. Nem azt kell nézni, hogy 10/0-ban volt-e (tíz gyilkosság és nulla halál, kb. mintha egy kosaras 40 pontot dobna egy meccsen, és közben még jól is védekezne – a szerk.), hanem hogy hogyan érte el azt a 10/0-t. A csapat volt-e, aki ehhez hozzásegítette, vagy ő egyénileg megteremtette magának a lehetőségeket. Sokkal részletesebb figyelmet igényel, ha egy játékosnak az igazi kvalitásait szeretnéd felmérni.

Akkor ez is hasonlít a valódi sportokhoz, például egy focista esetében is könnyen előfordulhat, hogy két csapatban teljesen máshogy játszik, teljesen más a feladata.

Igen, ennek így kéne lennie, de a profi sportokkal ellentétben ez az e-sportokban nem történik meg. Ehelyett csak egy felszínes ránézés van arra, hogy ez a játékos 10/0-ban volt, a másik játékos meg 2/3-ban, pedig ez nem jelenti azt, hogy ő rosszabb lenne, hanem a csapatán belül ennyit tudott összetenni. A másik játékost meg mondjuk a csapata átsegítette a játék korábbi fázisain, és olyan hőssel játszott, amivel később jóval erősebb tudott lenni az ellenfelénél, és emiatt 10/0-ban volt. És nyilván ez fogja felkelteni a figyelmét a megfigyelőknek, nem pedig a 2/3, pedig lehet, hogy utóbbi a jobb játékos. Itt nagyon sokat kell még fejlődnie a szcénának, a felderítői rendszer annyira nincs még kiépülve a League of Legendsben.

Mire elkezdődik az LEC nyári alapszakasza, már betöltöd a 29-et, te leszel a legidősebb játékos a ligában. Itt mennyit számít a kor, lehet a mechanikai visszaesést kompenzálni például játéktudással?

Ha valaki odafigyel a kiégéshez vezető kilátástalan helyzetekre, vagy jobban kezeli ezt, akkor szerintem a kor ilyenkor nem akadály. Én nem is tapasztalom, hogy lenne mechanikai visszaesés, most szerintem mechanikailag jobb szinten vagyok, mint korábban voltam, de ez majd elválik. De például Xerxe, akivel együtt játszottam korábban, ő is azt mondja, hogy folyamatosan tanult azóta, és úgy érzi, hogy jobb játékossá vált.

Kiss „Vizicsacsi” Tamás a 2019-es világbajnokság play-in szakaszában a Splyce csapatával – Fotó: Wojciech Wandzel / Riot Games
Kiss „Vizicsacsi” Tamás a 2019-es világbajnokság play-in szakaszában a Splyce csapatával – Fotó: Wojciech Wandzel / Riot Games

Viszont más játékosok is fejlődnek, és talán nem is annyira kirívó ez, mert maga a játék is folyamatosan fejlődik. Például az inSec (egy annak idején forradalminak, és nagyon nehéznek számító megmozdulás a játék Lee Sin nevű hősével, amit arról a játékosról neveztek el, aki először csinálta meg – a szerk.), ami egy olyan mechanika, ami a második-harmadik szezonban szinte egyáltalán nem volt jelen, mára teljesen integrálódott a játékba, mindenkitől elvárod, hogy meg tudja csinálni.

Mi a terved, ha tényleg visszavonulsz egyszer? Maradsz a játéknál valamilyen formában, vagy inkább valami mást csinálnál ennyi idő után?

Mióta visszatértem, kipróbáltam egy háromhetes posztedzői lehetőséget, és szerintem ha most, vagy pár éven belül visszavonulnék, az lenne a célom, hogy a League of Legendsen belül maradjak edzőként, posztedzőként vagy streamerként. Ezt igazából majd a jövő adja, de most azt tervezem, hogy így fog alakulni.

Az mennyire reális veszély, hogy akik most visszavonulnak, azok még el tudnak helyezkedni így, de lehet, hogy tíz év múlva már nem lesz erre lehetőség?

Szerintem ez pont így fog alakulni, aki később hagyja abba a játékot, annak a korábban visszavonult profikat kell majd kiütni a pozícióból, többet kell mutatnia, mint a jelenlegieknek. De szerintem olyan játékosoknál, akik az LEC-n belül éveket lehúztak, rengeteg tapasztalatuk van, jártak vb-n, döntőkön, ezek a dolgok nagyon sokat fognak számítani később. A nagyon sikeres játékosok el tudnak majd helyezkedni, de aki kevésbé sikeres, annak ez egyre nehezebb lesz. Aki pedig mondjuk nem is az LEC-ből vonul vissza, az nem biztos, hogy lehetőséget fog kapni csapatoknál.

Az Astralisnak az utóbbi években nem ment túl jól, de veled együtt most már három játékos van a csapatnál a 2019-es nagy vb-menetelést bemutató Splyce-ból. Jó ómen lehet ez a nyári alapszakaszhoz és egy esetleges vb-szerepléshez?

Nagyon jó lesz ez a nyári szezonban, az alapján, amit látok, nemcsak az alapszakaszban, hanem a rájátszásban is. Az, hogy Xerxével és Kobbéval korábban együtt játszottam, és szerettünk is együtt játszani, nagyon erős magot képez itt az Astralisnál. Mindkettejükre tudok hagyatkozni, és ha valami nem jön össze, akkor rögtön át is beszéljük, átnézzük, hogy mi volt ez, miért nem jött össze, mi volt a hiba mögött a valódi probléma.

Szerintem most nagyon jó alapok vannak az Astralisnál, és ha így folytatjuk ezt az elkövetkező három hétben, ami még felkészülésnek számít, akkor szerintem brutálisan erősen tudunk majd kezdeni.

Azt, hogy ott lehetünk-e a vb-n, majd az idő mondja meg. A csapatokon belül mindig szoktak problémák adódni, ez nyilván minket sem fog elkerülni, az a kérdés, hogy hogyan fogunk majd erre reagálni. Sok tapaszalt játékosunk van, tapasztalt edzők, és már készülünk arra, hogy ezt rögtön kezeljük, meg odafigyeljünk rá. Szerintem ha ezt tényleg meg tudjuk csinálni, akkor lehet reális esélyünk, mert az európai szcénában azok a csapatok jutnak ki a vb-re, akik összetartanak a végsőkig, akik a legkevésbé esnek össze.