Senki nem építi úgy a brandjét, mint Darth Vader SS-osztagja

2022. június 3. – 05:01

Másolás

Vágólapra másolva

Egy hete, duplarésszel indult a legújabb Csillagok háborúja-sorozat, az Obi-Wan Kenobi, ami a száműzetésben élő, papíron a Tatooine-on a fiatal, 9-10 éves Luke Skywalkerre távolból vigyázó egykori Jedi kalandjait mutatja be. A nyitó duplarészről itt írtunk kritikát. A harmadik résszel péntekről szerdára került a sorozat vetítési időpontja, a heti epizóddal pedig már féltávhoz is érkeztünk, úgyhogy izzítsuk is a fénykardunkat. A továbbiakban erősen spoileresen folytatjuk, úgyhogy aki nem naprakész a sorozatból, az ne tartson velünk, aki pedig még felzárkózóban van, az itt találja az első két rész fontosabb, vagy épp érdekesebb utalásait, kikacsintásait.

Fotó: Disney+
Fotó: Disney+

Mustafar

Az új epizódban felbukkan az a bizonyos lávabolygó, amelyen megtörtént Anakin Skywalker és Obi-Wan Kenobi párharca – amiből ismert módon Anakin nem annyira jól jött ki. A Darth Vaderré szenesedett Anakin itt rendezte be a maga kis bázisát – a palotáját láthattuk már a 2016-os Zsivány Egyesben is, ám maga az ötlet korábbi, Ralph McQuarrie egészen hátborzongató látványterveire vezethető vissza. Ezek még A Birodalom visszavág idején skiccelődtek fel, szóval kellett pár évtizedet várni, mire megvalósultak.

Darth Vader palotájának teteje két, meglehetősen keskeny csúcsban ér véget – ugyanez a dizájn figyelhető meg az inkvizítorok hajóján, de még az inkvizítorok főhadiszállásának üléstermében látható, a Főinkvizítornak fenntartott széken is. Ezt nevezzük brandtudatosság level végtelennek, de hogy ne csak a dili legyen: a két csúcs természetesen azt jelképezi, hogy egyszerre mindig csak két Sith van, egy mester és egy tanítvány – ezzel pedig a mindennapok részeként jól helyre is vannak téve az inkvizítorok, akiket a mindennapjaik során is állandóan arra emlékeztetnek, nem tagjai ennek a kettőnek.

Fotó: Disney+ Fotó: Disney+
Fotó: Disney+
Fotó: Disney+

Libabőr

A harmadik részben visszatért a Sötét Nagyúr, Darth Vader, ráadásul egyből össze is csapott egykori, 10 év bujdosás alatt eléggé elgyengült mesterével, Obi-Wannal. Vader visszatérésének hatása tökéletes, nem véletlenül: a hangját ugyanúgy James Earl Jones szolgáltatja, mint az 1970-es évek végén is.

Persze kellett egy kis trükk, hogy az egyenlő arányban ikonikus és dermesztő hang ne legyen furcsa, lévén Jones ma már 91 éves. A hangja úgy lett olyan, mint 40 éve, hogy a Disney bevetette az úgynevezett Respeecher hangeffektet, amit egyébként már Luke Skywalker és Mark Hamill esetében is használtak A Mandalóri és a Boba Fett könyve forgatásakor. Jones mostani természetes hangját korábbi hangfelvételekkel vegyítették, hogy aztán ezt egy kicsit megkeverve lényegében pontosan olyan hangképet kapjunk, mint több évtizeddel ezelőtt.

Jones 91 évesen természetesen csak a hangját adta Darth Vader karakteréhez, a ruha alatt – ha minden igaz – egy bizonyos Dmitrious Bistrevsky nevű színész vonulgat ide-oda a nagy fekete palástjával. Hayden Christensen, ahogy többnyire a Mandalórit játszó Pedro Pascal sem fecsérli az idejét arra, hogy egy sisakban tengődjön. Christensen ennek ellenére benne van a részben, egy látomás formájában bukkan fel. Obi-Wan látni véli a jediköpenybe bújt Anakint, aki persze nincs ott, hiszen már nem ebben a formában létezik. Lehet, hogy Christensen így kap majd több szerepet a sorozatban? Mert hát minek, ki előtt venné le a sisakot és egyéb dolgait Darth Vader különben?

Egyébként Jones a klasszikus trilógia idején is csak a hangját adta Darth Vaderhez. Az egészalakos jeleneteknél a 2020-ban, 85 éves korában meghalt korábbi testépítő és súlyemelő David Prowse volt a jelmezben, a történelmi sisaklevételnél pedig Sebastian Shaw arca került elő a sisak alól.

Kölcsönégetés visszajár

Obi-Wan és egykori tanítványának második összecsapása, ami egyben Obi-Wan és Darth Vader első összecsapása is, hasonló kifutással ér véget, mint az előző, csak most nem Anakin, hanem Obi-Wan pörkölődik meg, igaz, végül megmentik.

A párhuzamnál érdekesebb, hogy a másodszor fellobbanó lángok láttán úgy hőköl hátra Darth Vader, mint egy hétköznapi Drakula, akinek fokhagymát libbentenek az arcába. Traumatikus élmény ide, súlyos összeégés oda, joggal gondolhatná az ember, hogy ha valaki a lávában hemperegve örökre megnyomorodik, és direkt azon a bolygón építi fel a főhadiszállását, ahol ez történt, hogy még véletlenül se feledkezhessen meg erről a vereségről, az tűzálló ruhát terveztet magának. Nos, ez a jelek szerint nem így van, szóval a jövőben elég egy kisebb grillpartit tartani, ha a Jedik szeretnék távoltartani maguktól Darth Vadert.

Fotó: Disney+
Fotó: Disney+

A Barátok közt-szál

A vakondember – akit egyébként a Dokik sorozatból ismert Zach Braff játszik – mögötti kocsikázás érzelmes beszélgetést hoz Obi-Wan is Leia között, ebben Obi-Wan furcsa mód említést tesz arról is, hogy van egy fivére. Na, ez teljesen új információ a Star Wars-kánonban, még ha azon kívül nem is. 1995-ben kiadtak ugyanis egy Csillagok háborúja-kártyajátékot, amiben az az Owen Lars, akit mi Owen bácsiként, Luke Skywalker mostohaapjaként ismerünk, Obi-Wan testvéreként volt feltüntetve. Ugyanerre van egyébként utalás A Jedi visszatér regényváltozatában is, A klónok támadása című filmben viszont világosan az szerepel, hogy Owen Lars Anakin Skywalker féltestvére.

Érdekes húzás most bedobni egy másik Kenobit, nagyjából úgy, ahogy a szappanoperákban húzzák elő a köpeny ujjából a 15 év alatt véletlenül sem megemlített rokonokat, és hát ok nélkül nyilván nem írnak bele ilyet egy sokak által felügyelt, prémium sorozatba, szóval pár évig figyelhetjük, mikor és hol csapják le ezt a most feldobott labdát.

Egy kisebb halom Jedi

A Mapuzo bolygón a 19. század Amerikájában létező, a rabszolgák északra menekítésére szolgáló „földalatti vasútvonal” mintájára létesült Ösvény elég sok Jedi említését előhozza. Obi-Wan kimondja annak a Quinlan Vosnak a nevét, akit az előzmény-trilógiában mutattak be, de komolyabb szerepet aztán A klónok háborúja animációs sorozatban kapott.

Vos egy időre átkacsintott az Erő sötét oldalára is, amikor Asajj Ventress elkötelezettje volt, de később visszatért a Jedik közé, és pletykaszinten előkerült, hogy túlélte a Jedik kiirtására szolgáló 66-os parancsot. Most már nem csak pletyka, tudjuk, hogy él minden idők egyik legmenőbb, indokolatlanul kevés szerepet kapó Jedije.

Quinlan Vos, aki képes az Erő segítségével emberekről, eseményekről vagy helyekről pusztán érintés, jelenlét útján információhoz jutni, több korai képregényben is felbukkant, A klónok háborújában viszont közvetlenül Obi-Wan mellett láthatjuk.

Kettejük kapcsolata a Star Wars kibővített univerzuma szerint is meghatározó, ami érthető – Quinlan Vos egy ideig az Erő sötét oldalára állt át, majd visszatért, így lehet, hogy a sorozat későbbi szakaszában felbukkanva felsejlik a remény Obi-Wan számára, hogy ez Anakin esetében is lehetséges lenne.

Quinlan Vos mellett a falba karcolva előkerül még két másik Jedi, Carran Horn és Valin Halcyon neve is, akik a nem kánonnak tekintett Legendás történetekből ezzel bekerültek a hivatalos Csillagok háborúja-karakterek közé.

Fotó: Disney+
Fotó: Disney+

Szintén a falba vésve látjuk a Jedik jelképét is, amit persze egyből kiszúr az inkvizítor Reva, akinek az arcára jobban nem is ülhetne ki a gyűlölet a karcolatot látva. Hogy mennyire okos dolog egy titkos, Jedik kimenekítésére használt alagút falán elböffenteni, hogy igen, itt menekülnek a Jedik, az jó kérdés, de még jobb, hogy miért hangsúlyozzák ennyire Reva megvetését a Jedik felé. Az előző magyarázóban felvetettük, hogy valószínűleg Jedi növendék, azaz padawan lehetett, aki óriási tragédiaként élte meg, hogy a Jedik nem mentették meg a 66-os parancs idején, de annyira látványosan sulykolják ezt a gyűlöletet, hogy valami nagyobb csavar mindenképp várható a következő három részben.

Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!