Darth Vader harmadik nővére egy világhírű basszusgitáros

2022. május 29. – 22:16

Darth Vader harmadik nővére egy világhírű basszusgitáros
Fotó: Disney+

Másolás

Vágólapra másolva

Közepesen erős duplarésszel indított a legújabb Csillagok háborúja-sorozat, amely a nagy Jedimester, Obi-Wan Kenobi eddig képernyőn nem látott, önkéntes elvonulásban töltött éveinek egy részét mutatja majd be – a végén várhatóan egy óriási párbajjal közte és Darth Vader között. Addig viszont el kell jutni, bár ez nem lesz hosszú utazás: a hatrészesre tervezett sorozatból két epizód már le is ment, szóval ha lesz is nagy összecsapás Vaderrel, azt viszonylag hamar megkapjuk.

A várakozás ideje alatt viszont nézzük az első két rész rejtett vagy épp nem is annyira rejtett utalásait, kikacsintásait a messzi-messzi galaxisba. Aki esetleg még nem látta az első két Obi-Wan részt, az ne tartson velünk Ewan McGregoron túlra.

Fotó: Disney+
Fotó: Disney+

A Sithek SS-osztagja

Azt már az előzetesekből is lehetett tudni, hogy az Obi-Wanban találkozunk a Sith-lovagok piszkos ügyeit intéző inkvizítorokkal, akiket az első két részben már komolyabb munkában is láthattunk. Az inkvizítorokról azt érdemes tudni, hogy nem teljes értékű Sithek, mint a sorozat idején Palpatine és Darth Vader, Sithből ugyanis egyszerre csak kettő van, egy mester és egy tanítvány.

Ezzel szemben a Jedikre vadászó inkvizítorok erőérzékeny ügynökök, akiket a Sithek szellemében képeznek ki, egyfajta szerződéses alegységként – legfőbb feladatuk a 66-os parancs után életben maradt Jedik felkutatása és megölése volt. Párat közülük a Jedi rendből csábítottak el, másokat gyerekkoruktól inkvizítornak neveltek – közös bennük viszont, hogy bár Vaderrel, Vadernek dolgoznak, egyben veszélyt is jelentenek a hatalmára, hiszen őket is átjárja az erő, és ha esetleg valamelyikük túl nagyra nőne, letaszíthatná őt a tanítvány pozíciójából.

Az inkvizítorok és Jedik üldöző-üldöztetett szerepe egyértelmű holokausztpárhuzam: fekete ruhás, gonosz katonák kutatják fel egy ősi vallás üldözött tagjait, akik ellen ráadásul még népirtást is elkövettek. Nem véletlen mutatott rá Sajó kolléga az első két rész kritikájában, hogy az első rész egyik jelenete pontosan olyan, mint a Becstelen Brigantyk legeleje.

A Főinkvizítor középen, jobbra az Ötödik Fivér, balra a Harmadik Nővér – Fotó: Disney+
A Főinkvizítor középen, jobbra az Ötödik Fivér, balra a Harmadik Nővér – Fotó: Disney+

Az inkvizítorokat a Főinkvizítor vezeti, ő egyébként annyira közel állt a Jedikhez, hogy egyenesen a Jedi-templom egyik őrzője volt, mielőtt átállt volna a sötét oldal szolgálatába. A második részben úgy látjuk, Reva, vagyis a Harmadik Nővér megöli a Főinkvizítort – érdekes lesz figyelni, mi lesz ennek a végkifejlete, mert az Obi-Wan után nagyjából 5 évvel játszódó Star Wars: Lázadók animációs sorozatban ugyanúgy egy pau'an fajhoz tartozó inkvizítor a vezető, mint az Obi-Wanban. Ez vagy óriási véletlen, hogy öt éven belül kétszer is egy, a Csillagok háborújában viszonylag ritkán látott faj képviselője ér a Sith-csatlósok csúcsára, vagy Reva támadása nem volt végzetes – egy komolyabb sérülés arra is magyarázat lehet, hogy a Lázadókban miért sokkal keskenyebb a Főinkvizítor pau'an arca.

A Harmadik Nővér társfőszereplő lehet

Az eddigi Csillagok háborúja-történetekben szinte kivétel nélkül csak Ötödik Fivér, Hetedik Nővér, Nyolcadik Fivér (stb.) megnevezéssel említették egymást az inkvizítorok (és mások őket), újdonság, hogy Reva esetében a „civil” nevét is tudjuk.

Gyanús lehet, hogy az amúgy nagyon feszesen összevágott és rendkívül hasznos visszatekintés után az Obi-Wan sorozat épp a Jedik lemészárlását jelentő 66-os parancs idején kezdődik, Coruscanton, a Birodalom központjában. Azon belül is a Jedi-templomban vagyunk, a kamera képe pedig elsőként egy fekete Jedi-tanítványt mutat. Joggal gondolhatnánk, hogy ő a fiatal Reva – ha egy Jedi, kiváltképp épp Obi-Wan sem érkezett a megmentésére, akkor az emiatt érzett félelem, csalódottság és düh szemrebbenés nélkül lökhette át őt a sötét oldalra. Ez indokolná a Jedik és Obi-Wan iránti végtelen gyűlöletét és megvetését.

A második részben ugyanakkor a Főinkvizítor azt mondja, Reva a csatornából került hozzájuk, ami látszólag ellentmondhat ennek, bár ugye az inkvizítorok tekinthetnek a Jedikre is ennyire lealacsonyító módon, úgyhogy egyelőre semmit sem zárhatunk ki Reva háttértörténetéből.

Nyilván ő legalább olyan fontos alak lesz ebben a sorozatban, mint Obi-Wan, talán kicsit túlzásba is viszik majd, főleg, hogy mindenki, aki nézi a sorozatot, egy dolgot vár igazán: Obi-Wan és Vader újabb párbaját. Ez amúgy történeti problémát is okozhat, hiszen a klasszikus trilógia szerint az egykori mester-padawan kombó nem találkozott évtizedeken át. De hát ez legyen az írók gondja, a Csillagok háborújában a nem kellő előretervezés egy vérfertőző ikercsókot is hozott már, szóval ez a kis hiba smafu ahhoz képest.

Reva és a Főinkvizítor mellett találkozunk még a Csillagok háborújában eddig semmilyen említést nem érdemlő Negyedik Nővérrel – gyanús, hogy okkal nem tudunk róla semmit, és hamar el is búcsúzunk tőle –, illetve az Ötödik Fivérrel, aki a már említett Star Wars: Lázadókban viszonylag sokat szerepelt a Nyolcadik Fivér és a Hetedik Nővér társaságágban. Ott egyébként még fenyegetőbb volt a kinézete – az élőszereplős sorozatban nehéz kivenni a maszk alatt, de az a Sung Kang játssza, aki a Halálos iramban franchise Hanjaként a legismertebb.

Az Ötödik Fivér és a Harmadik Nővér, azaz Reva – Fotó: Disney+
Az Ötödik Fivér és a Harmadik Nővér, azaz Reva – Fotó: Disney+

Az a bizonyos bolygó

A fiatal Leia hercegnő a sorozat idején azon a bizonyos Alderaan bolygón nevelkedik, amely a Csillagok háborúját indító, mára már az Egy új remény néven ismert, a trilógiák sorában 4. részként besorolt filmben felrobban a Halálcsillagnak köszönhetően. Eddig nem hogy nem sok, de lényegében semennyi időt nem töltöttünk a bolygó felszínén, így mindenképp érdekes kitérő látni, hogy mennyire futurisztikus utópiának hat a Galaktikus Köztársaság egyik kulturális központja testközelből. Leiát nem vér szerinti rokonai társaságában találjuk – a korábbi filmekből már ismert Bail Organa és felesége neveli. Felbukkan viszont két másik ismert alak is a bolygón, ebben az időszakban ugyanis a galaxis két kedvenc droidja, C-3PO és R2D2 is az Organa család tulajdonában volt.

Alderaan, illetve 3-CPO – Fotó: Disney+ Alderaan, illetve 3-CPO – Fotó: Disney+
Alderaan, illetve 3-CPO – Fotó: Disney+

A Szárnyas fejvadász-bolygó

Ez az a hely, ahova Obi-Wan Kenobi utazik, hogy megmentse elrablóitól a fiatal Leia hercegnőt. A bolygó neve Daiyu, a Hongkongot, illetve inkább a Szárnyas fejvadász képi világát idéző dizájn viszont bármilyen meglepő, a Csillagok háborúján belülről ihletődött. 2010-ben ugyanis terveztek egy élőszereplős sorozatot, amely Star Wars: Underworld néven futott volna, és a birodalmi központ Coruscant életét mutatta volna be. Végül csak a tesztfelvételig jutottak, ami talán nem is baj, ha ebből az irányból kezdték volna a Skywalker-saga bővítését, az szinte biztos korai bukás lett volna, és ez évtizedekre visszavethette volna a többi SW-tervet.

A kolduskatona többszintes tragédiája

Daiyura érkezve Obi-Wan belefut egy kolduló klónkatonába, akit természetesen az a Temuera Morrison alakít, aki a klónok alapját adó Jango Fettet, illetve az azóta már külön sorozatot kapó fejvadászt, Boba Fettet is játszotta/játssza.

A kolduló klónkatona meglehetősen öreg, ez ugye azért van, mert az összes klónnak felgyorsították az öregedését genetikai úton, hogy ne kelljen évtizedeket várni, mire hadszíntéren bevethetők lesznek – lényegében 10 év alatt 20 évesre öregedtek, csak aztán ez ugye nem állt le, az öregkort is előbb érték el. Azzal, hogy ennyire kiszolgáltatott szerepbe jutott, azt látjuk, hogy a Birodalom mennyire a peremre dobta a klónharcosokat, amikor azokat túl drágának találták. Helyettük jöttek a civilek közül sorozott rohamosztagosok, a profi, genetikailag háborúra tenyésztett katonákról toborzott seregre váltás okozta egyébként az a popkulturában állandóan felbukkanó poént is, hogy a rohamosztagosok legendásan rosszul céloznak. (A klónharcosok szomorú félredobását remekül mutatja be egyébként A Rossz Osztag című animációs sorozat.)

Temuera Morrison, vagyis Jango/Boba Fett itt is felbukkan – Fotó: Disney+
Temuera Morrison, vagyis Jango/Boba Fett itt is felbukkan – Fotó: Disney+

De még ennél is érdekesebb, hogy a klón koldulás közben is az egyenruháját viseli, ebből pedig pontosan tudjuk, hogy az 501-es légió egyenruhájában van. Ez az egység nem más, mint az, amely Anakin Skywalkerrel együtt megrohamozta a Jedi-templomot, hogy ott aztán lemészárolják a Jedi-tanoncokat – ennél szimbolikusabban nehéz bezárni egy kört.

A McGregor klánból él a Csillagok háborúja

Daiyunál maradva, az Obi-Wannak drogot kínáló dílert nem más játssza, mint Esther Rose McGregor – a névből sejthető, hogy az Obi-Want játszó Ewan McGregor lányáról van szó. Itt érdemes hozzátenni, hogy Ewan McGregor nagybátyja az a Dennis Lawson, aki a legendás lázadó pilótát, Wedge Antillest játszotta. Antilles alapította a legjobb vadászpilótákból álló Rogue Squadron egységet, amiről videójáték-sorozat is készült, és papíron a Wonderwoman-filmekkel ismertté vált Patty Jenkins készítene az egységről filmet, de a projekt sorsa jelenleg meglehetősen bizonytalan.

McGregor lánya is kapott egy kisebb szerepet – Fotó: Disney+
McGregor lánya is kapott egy kisebb szerepet – Fotó: Disney+

A basszusgitáros, aki nem a Mos Eisley kocsmazenekarában játszik

Ahogy azt már Sajó kolléga is kiemelte, egy, a mi világunkból ismerős arc is felbukkant az első részekben: a Vect Nokru névre hallgató zsoldost Michael Peter Balzary, ismertebb nevén Flea, a Red Hot Chili Peppers basszusgitárosa alakítja:

Flea – Fotó: Disney+
Flea – Fotó: Disney+

Önmagában elég furának tűnhet Flea felbukkanása, de a basszeros személyében nagyon rutinos cameósról beszélhetünk. Persze önmagában már az RHCP basszusgitárosának is elég menő lenni, de ha hozzátesszük, hogy Flea olyan dolgokban bukkant fel az Obi-Wan előtt, mint a Vissza a jövőbe, A nagy Lebowski, a Félelem és reszketés Las Vegasban, az Agymanók, a Toy Story 4., a Baby Driver és a Fecsegő tipegők – A vadon szaga, akkor nyugodtan mondhatjuk, hogy lassan kimaxolja a coolságot.

Csehov hiányzó fejsebe

Hogy érezzük a sorozat súlyát, az utolsó képkockákban bedobták a Bacta-tartályban ázó Darth Vadert is, miután Obi-Wan értesült a gyanúsan sokat tudó Revától, hogy Anakin nem halt meg, hanem egy és ugyanaz, mint Vader nagyúr. Persze azt lehetett tudni, hogy Hayden Christensen visszatér a Sith-lovag megformálására, ez önmagában tehát se nem meglepetés, se nem nagy dolog. Az viszont igen, hogy bár mindenféle súlyos sérüléseket okozott a testén az Obi-Wannal és a lávával való legutóbbi összecsapása, a feje teteje viszonylag ép, de legalábbis nincs rajta egy hatalmas seb, csak egy kisebb heg.

Márpedig, amikor halála előtt látjuk Vadert A Jedi visszatérben, egy óriási heg van a koponyája tetejének bal felén – ez pedig nem az a részlet, amit a Star Wars háza táján csak úgy elrontanak. Talán majd épp a várható Obi-Wan-párbaj emléke lesz ez a csúnya seb?

Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!