2022. április 7. – 19:31
Oscar Isaacet már azelőtt barátjának kiáltotta ki az internet, hogy a szélesebb nagyközönség megismerte volna az új Star Wars-trilógiából. A közösségi médiás felületeken – elsősorban a Tumblren – létező „internetes pasi” sajátos, meghatározott kritériumokkal felruházott titulus, nem kaphatja meg akárki. Nem elég például, hogy jóképű férfi az illető, végtelen mennyiségben mémesíthetőnek is kell lennie. Fontos, hogy ne legyen balhés, problematikus figura, tűnjön jó fejnek. A kiegyensúlyozott, szerető párkapcsolat pont hogy előny. Olyan sztárok ők, akikről lelkifurdalás nélkül lehet ábrándozni, és elég szokatlanok ahhoz, hogy elérhetőbbnek tűnjenek Tom Cruise-nál vagy Brad Pittnél. Gondoljunk csak Benedict Cumberbatchre, Timothée Chalamet-re. Vagy Oscar Isaacre.
A most 43 éves színészt 2016-ban már a Rolling Stone magazin címlapsztorijának hasábjain is internetes pasinak kiáltották ki – a címlapon a kutyájával pózolt –, és azóta is fesztelenül szállítja a muníciót a titulus megőrzéséhez. Kezdődött minden egy táncos filmrészlettel az Ex Machina című sci-fi kamaradrámából; folytatódott a mémfotóval, amin evőpálcikával falatozik egy zacskó csípős Cheetosból; tavaly pedig új lángra kapott a velencei filmfesztiválon, ahol a Jelenetek egy házasságból című tévésorozat premierjének vörös szőnyeges felvonulásán olyan sistergő szexuális kémiát prezentált jelenetpartnerével, Jessica Chastainnel, hogy ők ketten pár perc alatt hozták vissza a Hollywoodból kiveszett erotikát.
Isaac legutóbb új Marvel-sorozata, a hazánkban forgatott, a Disney+-on debütáló Holdlovag sajtókörútján erősítette meg ezt a szerepét. (A Holdlovag vagy Moon Knight című sorozatról itt olvasható a kritikánk.) A Variety újságírója megkérdezte, mit gondol arról a floridai melegellenes – azóta elfogadott – törvénytervezetről, ami az óvodákban és alsó tagozatban betiltja a szexuális orientációról és nemi identitásról való felvilágosítást, beszélgetést, és amit „ne mondd, hogy meleg” névre kereszteltek el a törvényt ellenző LMBTQ-aktivisták. (A Disney az egyik legnagyobb munkáltató Floridában a Disney World vidámpark révén, a céget a törvénytervezettel kapcsolatos reakciói miatt külső és belső kritikák is érték.) Isaac erre rögtönzött dalocskát énekelt el a „meleg” szóval, majd leszögezte, hogy eszetlennek tartja a törvényt, és reméli, a Disney minden rendelkezésére álló eszközzel fellép ellene. Online népszerűsége tehát töretlen – és emellett még generációja egyik legizgalmasabb színésze is.
A latino skatulyától a cannes-i kultfilmig
Óscar Isaac Hernández Estrada 1979-ben született Guatemalavárosban, guatemalai anya és kubai apa gyermekeként. Öt hónapos korában a család átköltözött az Egyesült Államokba, ahol édesapja orvosnak tanult, végül Miamiban telepedtek le. Szigorú keresztény nevelésben részesült, ami már gyerekkorában lázadóvá tette: az iskolában annyit bohóckodott, hogy el kellett barikádozni az asztalát, hogy ne zavarja a többi diákot. A kreativitása is hamar megmutatkozott, bábelőadásokat tartott, zenélni kezdett, és otthon már filmeket is rendezett. Szülei válása után kamaszkorában fokozódott a lázadása, ki is csapták a suliból, miután egy haverjával telegraffitizték az iskolaépületet csúnya szavakkal, és a tornatermet poroltóval fújták be. Végül rátalált a punkra, és a zenébe tudta beépíteni a dühét – kilencvenes évekbeli Ska zenekarairól fennmaradtak fotók és videófelvételek.
A színészetbe szinte véletlenül csöppent bele. Miután majdnem csatlakozott a tengerészgyalogsághoz, és egy ideig hullaszállítóként dolgozott egy kórházban, bekerült a helyi színházak körforgásába. Szerepet kapott egy off-Broadway-előadásban, amelyben a fiatal Fidel Castrót alakította, és egy nap, hirtelen ötlettől vezérelve, jelentkezett a rangos Juilliard zenész- és színészképző egyetemre. Filmes pályája kezdetén úgy döntött, elhagyja az Hernándezt, és felveszi a középső nevét.
„Miamiból érkező latino srácként a legtöbb, amit remélhetsz, hogy spanyol reklámokban szerepelhetsz, vagy eljátszhatod a Hármas Számú Bandatagot egy filmben”
– mesélte a beskatulyázástól való aggodalmairól.
Szerencséje volt: megjelenése alkalmassá teszi arra, hogy szinte bármilyen etnikumú karaktert eljátsszon, latinótól örményen és egyiptomin át fehér bőrű brit uralkodókig (a 2010-es Robin Hoodban) és Szent Józsefig (A születés). Miután ép bőrrel megúszta Madonna csúfosan megbukott rendezését, a W.E. – Országomat egy nőért című filmet, először a Cannes-ban zajos sikerrel debütált Drive – Gázt!-ban vétette észre magát. Karaktere eredetileg csak átlagos kerékkötő lett volna Ryan Gosling és Carey Mulligan szerelmének alakulásában (Mulligan figurájának börtönből szabadult pasijaként), ám Isaac meggyőzte Nicolas Winding Refn rendezőt, hogy bontsák ki és árnyalják jobban a karakterét, aki így karizmatikus, hol fenyegető, hol már-már rokonszenves ellenlábasként kuszálja össze a neo-noir szereplőhálót.
Egy csipetnyi újhullám Hollywoodban
A nagy áttörést a Coen testvérek 2015-ös zenés filmje, a Llewyn Davis világa hozta el számára, egyúttal kijelölve azt a szereptípust, amiben igazán lubickolhat. A hatvanas évekbeli, Greenwich Village-i folkszíntéren játszódó, végtelenül lehangoló drámában egy sikertelen énekes-gitárost alakít, akit a végső kétségbeesés peremén és végül szó szerint Bob Dylan árnyékában hagynak helyben, miközben a zenéjén keresztül kiönti a lelkét. Llewyn Davis tüskés, sokszor nehezen kedvelhető figura, aki mindenkit elmar maga mellől, goromba pokróc, aki nem tud kompromisszumokat kötni, ám egyúttal mély érzésű, tragikus antihős is. Isaac nemcsak átlényegült színészi teljesítményével lopta be magát a kritikusok szívébe, a zenei képességeit is kamatoztathatta: valóban gyönyörűen énekli el a film folk betétdalait.
A következő pár évben lendületesen ívelt felfelé a karrierje, sorra csaptak le rá az egyedi hangvételű rendezők. 2014-ben ismét főszerepet játszhatott el, ezúttal J. C. Chandor rendhagyó antigengszterfilmje, az Egy durva év bűn határán táncoló, bevándorló vállalkozójának bukástörténetén keresztül rajzolta fel az amerikai álom és az önmegvalósítás kritikáját. (Itt játszotta először a feleségét Jessica Chastain, akivel még a Juilliardon ismerkedtek meg.) Egy évvel később, a pályája talán legerősebb évében, mesterhármast húzott be. Az Ex Machinában átváltozott mesterséges intelligenciával kísérletező, narcisztikus, alfahím techmilliárdossá, aki kvázi szexrabszolgának használja android teremtményeit. A Drót alkotója, David Simon, hatrészes, valós történeten alapuló minisorozatában, a Mutassatok egy hőst!-ben pedig egy eleinte kényszerből, idővel meggyőződésből a szegregáció ellen harcoló politikust alakít.
A mesterhármas utolsó felvonásában aztán beülhetett egy X-szárnyú pilótafülkéjébe; de egyelőre maradjunk még az imént említett szerepeknél. Egyrészt pár év alatt Isaac egészen különböző arcait mutathatta meg: a jólfésült, elegáns fűtőolaj-szállító az Egy durva évből cseppet sem emlékeztet a kopasz, szakállas, kigyúrt techgurura, ahogy a magába roskadt, gyűrött arcú és kopott kabátú folktrubadúrra sem. Másrészt szerepválasztásaiban a hetvenes évek amerikai új Hollywoodjának örökségét látszik továbbvinni: csupa naturalista jellemábrázolással kibontott karaktertanulmány, csupa nehezen megítélhető, összetett személyiségű, hús-vér figura, felnőtt témákat feszegető, közepes költségvetésű drámákban.
Nem véletlenül és nem is érdemtelenül hasonlítják sokan a fiatal Al Pacinóhoz (vagy a Grantland cikkében: „a fiatal Al Pacino külsejével bíró fiatal Dustin Hoffmanhoz”): mind intenzitásában, mind rétegzett, belülről építkező, egyszersmind kifejező, sebezhető szerepformálásaiban megidézi a színészlegendát. Isaac maga sem titkolja, hogy rajong Pacinóért, a Kánikulai délutánt nevezte meg kedvenc és legtöbbször látott filmjének, és „egy gyerekszínész tiszta ártatlanságával” jellemzi Pacino alakítását.
„Szeretem, ha egy film nézése közben azt érzem, olyasmit látok, amit nem lenne szabad látnom”
– fogalmazza meg.
A hollywoodi sztárok közül nem sokan képviselik ma ezt a fajta színjátszást, és még kevesebb lehetőség nyílik a hetvenes évek újhullámos érájába illő filmekben vagy sorozatokban játszani, Isaac mégis megtalálja azokat az írókat, rendezőket, akik megidézik ezt a korszakot.
Útkeresés a blockbusterek és szerzői produkciók között
A Star Wars természetesen Isaac életében is hatalmas vízválasztó: a J. J. Abrams által útjára indított új trilógia három főszereplőjének egyikét csípte meg magának, ráadásul a szentháromságból a vagány, lázadó, öntörvényű Poe Dameron leginkább Han Solo csibészes csempészével állítható párhuzamba, szóval szép kis feladat. A színész ismét saját képére formálhatta a vadászpilóta karakterét, mint ahogy a Drive-beli szerepével tette:
az eredeti tervek szerint a főszereplőként felvezetett Dameron Az ébredő Erő elején meghalt volna.
Isaac kifejezte ellenérzéseit a nézői elvárásokra fittyet hányó, sokkolónak szánt csavar kapcsán, a producerek pedig vele értettek egyet. Abrams végül meggondolta magát. Dameron a nyolcadik részben, Az utolsó Jedikben kifejezetten nagy teret és fontos szálat kapott, bár az utolsó részben kissé eltűnt a figurája.
A Star Wars-filmek forgatása – majd promózása – kitöltötte Isaac idejét a 2010-es évek második felében, a franchise-on kívül pedig vagy kisebb szerepeket játszott erős filmekben, vagy fontos karaktert gyengébben muzsikáló alkotásokban. Visszahívta két korábbi rendezője is: Alex Garland az Ex Machina után a hipnotikus-apokaliptikus Expedícióban osztott rá egy mellékszerepet, J. C. Chandor pedig egy morális lejtőre kerülő zsoldos csapat erkölcsileg megingó tagjának szerepét bízta rá a Határok mentén című, kiforratlan, de érdekes macsófilmben.
A Coen testvérek forgatókönyvéből készült Suburbicon papíron jó ötletnek tűnt, de a George Clooney rendezte fekete komédia csalódást keltő fogadtatásban részesült. Az örmény népirtást feldolgozó Az ígéretben hiába játszott Christian Bale is, a film azonnal feledésbe merült, akárcsak Az élet maga című giccses-romantikus dráma. Az X-Men: Apokalipszisben tíz kiló maszkréteggel elcsúfítva, gyakorlatilag minden mimikájától megfosztva gonoszkodott ősi egyiptomi mutáns félistenként. Ennél jobban sült el rövid cameója a Pókember: Irány a Pókverzum! végén, és az Addams Family családfőjének is ő volt a hangja két animációs filmben.
Már épp kezdtünk volna aggódni, hogy Hollywood felőrölte azt az Oscar Isaacet, akihez a berobbanásakor annyi reményt fűztünk, de 2021-ben többszörösen ránk cáfolt. A Dűne illusztris sztárgárdáját gazdagítva beállhatott a ritka szerzői blockbuster közös halmazába, ezzel egy időben, szintén megszakállasodva – és őszülő hajjal még sármosabban – az HBO-n remake-elt Ingmar Bergman-minisorozat, a Jelenetek egy házasságból megcsalt házastársát alakíthatta. A nemi szerepeket megcserélő feldolgozásban eleve könnyű együttérezni a férj karakterével, de Isaac sebzett, csalódott reakciói még inkább az ő oldalára állítanak bennünket.
Még az Oscar-díj szele is meglegyintette, többen reménykedtek legalábbis, hogy a Taxisofőr írója és A hitehagyott rendezője, Paul Schrader új thrillere, a The Card Counter meghozhatja számára az első színészi jelölést. Erre a mérföldkőre még várnia kell, de a démonaival, múltbeli traumáival és bűneivel viaskodó, szerencsejátékos exkatona bőrében végre újra az új hollywoodi, és még azon belül is új oldalát csillogtathatta meg: még sosem volt ilyen minimalista, kiégett és kiüresedett, önmagát végletekig kontrolláló jelenléte, ami mögött fenyegetően felgyülemlett, biblikus léptékű, pusztító erejű düh és bűntudat feszül. Megnyugodhatunk:
Oscar Isaac még jó párszor beváltja a hozzá fűzött reményeket.
Oscar Isaacet legközelebb a Holdlovag című Marvel-sorozatban láthatjuk, a Magyarországon nyáron induló Disney+ streamingszolgáltatón.
