Már le is állt a Jóban Rosszban forgatása

2021. július 28. – 15:19

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Frissítés: A cikk frissült a TV2 Telexnek küldött közleményével.

Alig egy hónappal azután, hogy a TV2 bejelentette, nem lesz több része a Jóban Rosszban című saját gyártású sorozatának, a forgatás a napokban le is állt, nem készül több epizód a szappanoperából – írja a Media1. A napokban Nagy Adri énekesnő is írt erről: az Instagramján négy napja számolt be arról, hogy „Tegnap volt a Jóban rosszban utolsó forgatási napja. 16 év után lezárult egy korszak, aminek 4 évig szerves része voltam” – fogalmazott.

Azt nem tudni, hogy hány rész készült el a bejelentés óta, ezek meddig fognak menni a SuperTV2 műsorán, és hogy mikor lesz az utolsó rész. A TV2 a következő választ juttatta el a Telexnek:

„A TV2 Csoport történetének fontos része volt a Jóban Rosszban az elmúlt 16 évben, ám programstratégiai okokból véget ér a sorozat. Annyit elmondhatunk, hogy ebben az évben még biztosan láthatják a nézők, az utolsó rész sugárzásáról pedig a megfelelő időben tájékoztatást adunk majd. Nem gondoljuk, hogy egy hónap hirtelen leállásnak számítana, mivel a sorozat gyártása jóval előrébb tartott, mint az adásba kerülés, így elég volt a sorozat befejezéséhez az egy hónap.”

A Jóban Rosszban tizenhat éve indult, 2016-ig a TV2 műsorán ment, akkor viszont átkerült a SuperTV2-re. A Csillaghegyi klinikán játszódó sorozathoz még egy online kibeszélő műsort is indítottak idén márciusban.

Pavel Stanchev, a TV2 Csoport vezérigazgatója azt nyilatkozta júniusban, a sorozat programstratégiai okokból ér véget. Azt szeretnék, hogy a TV2 Csoport csatornáira még több saját gyártású műsort tudjanak bevinni, ehhez viszont szükség volt a Jóban Rosszban megszüntetésére.

2021 a megszűnő magyar szappanoperák éve, idén 23 év után véget ért a Barátok közt is. Az RTL Klub saját gyártású sorozatának utolsó részéről itt írtunk.

Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!