2021. április 12. – 05:10
Az HBO egyáltalán nincs könnyű helyzetben, ha a legújabb sorozatáról van szó. A The Neverst még 2018-ban, a #metoo hullám után nem sokkal jelentették be, és akkor egészen kézenfekvőnek tűnt a koncepció. A geekek kedvenceként és erős női főszereplőket író feministaként elhíresült Joss Whedon hosszú idő után hagyta a DC és a Marvel játékait, és kitalált egy teljesen új történetet női hősökkel a viktoriánus Angliában. Whedon ekkora még ünnepelt rendező volt, köszönhetően az olyan kultikussá váló munkáinak, mint a Buffy, a Firefly vagy a Dr. Horrible, hogy aztán forgasson két Bosszúállók-filmet, és beugorjon megjavítani (vagy nem) Az Igazság Ligáját.
Csakhogy az elmúlt időszakban egyre-másra álltak ki a sajtó elé olyan színésznők és színészek, akik szerint Whedon nem egy büszke feminista férfi, hanem egy elviselhetetlen, a színészeivel megalázó módon bánó, bosszúálló alak, akinek a forgatásain rendre mérgező a hangulat. Bár maga Whedon sosem reagált érdemben a vádakra, de kétségtelenül betett a karrierjének, hogy a hollywoodi státuszát meghatározó Buffy, a vámpírvadász női szereplőinek a nagy része egymás után szólalt fel ellene, majd Az Igazság Ligájáról is kiderült, hogy sokkal több gond volt annál, hogy nem Zack Snyder jóval sötétebb vízióját valósította meg. Épp a napokban derült ki, hogy a film női főszereplőjét, Gal Gadot-t azzal fenyegette meg a forgatáson, hogy tönkreteszi a karrierjét.
Valószínűleg nem véletlen, hogy az HBO sem tolta orrba-szájba a The Nevers promócióját, pláne, hogy nem sokkal a forgatások után Whedon távozott is a produkcióból. Saját bevallása szerint nem bírta a pandémia miatt kialakult munkakörnyezetet, de ekkor már javában zajlott az ellene felszólaló nők története a sajtóban. Valószínűleg az sem véletlen, hogy az évtizedek óta keresettnek számító Whedonnak minden bizonnyal ez volt az utolsó nagyobb munkája, mert az elmúlt hónapok balhéi óta semmilyen új projekthez nem kötötték még a nevét.
X-Men a viktoriánus Londonban
Annak ellenére, hogy Whedon távozott a produkcióból, a sajtó számára elérhetővé tett négy epizódon baromira érezni a rá jellemző stílust és a védjegyeit. Whedon nagyon értett ahhoz, hogyan lehet egészen hétköznapivá tenni olyan témákat, mint a démonvadászat, az űrcowboykodás vagy különféle szuperhősök. Ahogy a Buffy, a Dollhouse vagy a Firefly, a The Nevers alaphelyzete is kifejezetten érdekes. Az 1890-es évek végén történik egy furcsa természeti jelenség, amelynek köszönhetően sokan – főleg nők – különleges képességekre tesznek szert Angliában. Nem véletlen, hogy eleinte óriási izgalommal fogadta mindenki a hírt, hogy Whedon nemcsak visszatér a szuperhősökhöz, hanem átülteti őket egy olyan korba, amelyben inkább Sherlock Holmes szokott nyomozni Hasfelmetsző Jack után. Ráadásul végig nők lesznek a fókuszban, és ha valamihez Whedon nagyon ért, az az erős női főhősök írása Sarah Michelle Gellartól Eliza Dushkun át Gina Torresig.
Csakhogy hiába tűnik eredeti ötletnek ötvözni a viktoriánus drámát scifivel, fantasyval, steampunkkal, ha a nézőnek minden idegszálával arra kell koncentrálnia, hogy felfogja, ki kicsoda, mit akar, és mi miért történik. Ez ugyebár egyáltalán nem baj, ha jól és komplexen van megírva egy történet, de a Neversnél ez egyáltalán nem sikerült. Baromi sok szálat próbálnak már az első pillanattól kezdve mozgatni, és annyiféle érdekcsoport tör a különleges képességekkel rendelkező nőkre, hogy négy rész után csak azt tudom bizonyossággal állítani, hogy
a gonoszok mindenképpen a gazdag, középkorú fehér férfiak.
Ebben a világban különösen nehéz azoknak, akik valamilyen képességre is szert tettek, őket a környezetük a társadalmi raglétra legalsó foka alá kényszerítette, és az egyetlen mentsvárat egy árvaház jelenti. Ebben az árvaházban gyűjtik össze a különleges nőket, ahol óvják és tanítják őket, és persze csöndben amolyan hősökre hasonlító csapattá érnek. Ha ismerős a helyzet, nem véletlen, az X-Mennek szinte pontosan ugyanez az alaphelyzete, ahol egy különleges iskolába tereli össze a gyerekeket egy idősebb jóakaró, akinek nyilván szintén van valamilyen képessége. A hasonlat annyira ül, hogy az árvaház „igazgatója” ugyanúgy kerekesszékben ül, mint az X-Men vezetője, Xavier professzor. Ráadásul még azt sem lehet mondani, hogy maga Whedon ne lett volna képben az áthallással, hiszen ő maga is írt X-Men-képregényeket korábban.
Whedon szomorú hattyúdala
Persze ettől még lehetne szórakoztató a Nevers, de az az igazság, hogy ha valaki már látta Whedon fontosabb sorozatait, akkor már ismeri a karaktereket.
Minden pozitív szereplő egy kicsit furcsa, kicsit nagyszájú, kicsit kelekótya, de mindenképpen nagy a szíve, minden gonosz pedig eltúlzott, már-már paródiaszerű.
Természetesen vannak apróbb nüanszok karakterábrázolásban, de nekem kifejezetten nehezemre esett egy idő után megkülönböztetni a kevésbé központi szereplőket. Egyedül a két főhős (Laura Connelly, Ann Skelly) barátságában érezni némi erőt, illetve akad egy-egy karakteresebb figura még (a Preacherben óriásit alakító Pip Torrens kiemelkedik, de vannak jobb jelenetei Nick Frostnak és Ben Chaplinnek is), de ezek a momentumok csak apró fénypöttyök egy olyan alagút végén, amit nem biztos, hogy végig akarok járni, hanem inkább távoznék, ahol bejöttem, minél hamarabb.
A tragédia egyébként az, hogy az HBO láthatóan nagyon sok pénzt költött a produkcióra, és valószínűleg hasonlóan nagy dobásnak szánták, mint a Westworldöt vagy a Watchment. Minden epizód egyórás, az új részek vasárnaponként jönnek ki, a díszlet és a jelmezek fantasztikusak, és érezhetően az első pillanattól kezdve akkora világot akartak kiépíteni, amire éveken át lehet építeni. Csak úgy baromi nehéz, ha pár krinolinban verekedő viktoriánus asszonyon kívül alig-alig tudunk felidézni emlékezetes momentumot. És nem csak azért, mert szelektív a memóriánk, hanem azért is, mert Whedon érezhetően nem tudta megfelelően párosítani a szuperhős tematikát a történelmi Londonnal.
Valahogy semmi sem klappol igazán
Hiába beszélnek ízes angolsággal a szereplők, egyes párbeszédek túlságosan úgy hangoznak, mint egy mai amerikai film, ráadásul annyira bele szerettek volna erőltetni egy csomó mai polgárjogi és társadalmi témát, hogy azoktól nem 1896-ban, hanem 2016-ban érzem magam. Az sem segít, hogy miközben viktoriánus szuperhősös sorozatként promózták a Neverst, a szereplők képességei néhol egészen banálisak, máshol meg kábé értelmezhetetlenek. Van egy lány, aki ahányszor megszólal, full random idegen nyelveken kezd el beszélni. Van egy másik, aki nagyon magas. Egy harmadik üveggé változtat tárgyakat. És a háttérben szól a csilingelő, csetlő-botló háttérzene, ami Whedon védjegye, de az egyébként is necces húzásokat még érthetetlenebbé teszi.
Abból a kontextusból nézve meg különösen aggályos a sorozat, hogy miközben egy tucat nő döntögeti Whedon feminista szobrát, a rendező csinált egy olyan szájbarágósan kirakatfeminista sorozatot, ami a túltolás miatt néhol már kifejezetten visszás. Közben ezek a kedves, csacsogó, vagány, mindenféle képességekkel rendelkező nők meg rommá verik egymás fejét, vagy ha nem verekednek, akkor éppen csöcsöket mutogatnak mindenhol, mert még egy kirakatfeminista HBO-sorozatban is muszáj az első epizódban fedetlen kebleket mutogatni teljesen indokolatlan helyzetekben. És nem csak az első epizód ilyen, az első négy részben többször is olyan feleslegesen mutogatnak női melleket, mintha csak a 2000-es években lennénk, és kizárólag így lehetne ott tartani a nézőket a képernyők előtt.
Ettől függetlenül fontos leszögezni, hogy ez csak az első négy epizód a hatrészes első évadból, de erősen kétlem, hogy az HBO folytatni akarná egy másodikkal. Az utolsó két részre még történhetnek eget rengető leleplezések, de ahhoz, mondjuk, nem kellett volna elvenni a nézők kedvét a penetráns rossz Amy Mansonnel, akinél rosszabb, ZS kategóriás főgonoszt évek óta nem láttam komolynak szánt produkcióban. De tényleg annyira rossz, hogy Christian Clavier jutott róla eszembe Jöttünk, láttunk, visszamennénk-filmekből. Csak az egy könnyed vígjáték, itt meg egy sorozatgyilkosság elkövetőjéről beszélünk.
Kár érte, mert botránya ellenére Whedon tévés munkássága tényleg meghatározó, és a The Nevers egy ízig-vérig Whedon-sorozat. Csak az kevés, hogy fogunk egy rakás nőt, némi szociopolitikai felhangot, steampunkot, scifit, fantasyt és egy viktoriánus Londont, majd mindezt bevágjuk egy turmixgépbe, hogy úgyis működni fog. A The Nevers lehet, hogy Joss Whedon pályájának utolsó felvonása, de ennél még ő is jobb befejezést érdemel.
A The Nevers első epizódja április 11-től látható Magyarországon az HBO Go felületén.
