Matthew McConaughey elindulhat Texas kormányzói posztjáért

2021. március 12. – 18:38

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Eddig csak találgatások voltak, nemrég azonban Matthew McConnaughey arról beszélt, hogy „élete következő fejezetében vezető szerepbe akar kerülni”, írja a Politico.

McConaughey pénteken megerősítette, hogy komolyan fontolgatja, hogy 2022-ben elindul Texas kormányzói posztjáért, de azt is elismerte, hogy még nem döntötte el, hasznos tudna-e lenni politikusként. A színész a texasi Uvalde-ban született és az austini Texasi Egyetemre járt, korábban már kacérkodott azzal a gondolattal, hogy kormányzó legyen.

A jelenlegi kormányzó, Greg Abbott korábban bejelentette, hogy ő is újraindul majd a választásokon, a kormányzót azonban az utóbbi időkben sokat kritizálták többek között azért, mert rosszul kezelte a texasi nagy hóvihart, vagy azért, mert a járvány ellenére eltörölte Texasban a maszkhasználatot. McConnaughey jelenleg a texasi vihar károsultjain segít.

A demokrata Beto O'Rourke, aki korábban indult a 2020-as demokrata párti elnökjelöltségért folyó előválasztáson, szintén jelezte, hogy gondolkozni fog azon, elindul-e a pozícióért.

Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!