2020. december 16. – 23:50
2020 elején elég hülye helyzetben volt a Warner stúdió. Ott volt a tarsolyában Christopher Nolan (Eredet, A sötét lovag) legújabb filmje, a Tenet, amit a Nolan-filmektől megszokott titokzatosság, és a több hónapnyi áldozatos PR-munka már úgy állított be, hogy ez lesz a nyár legnagyobb dobása. Egy eredeti, Marvel-, DC-univerzumokon kívüli, saját kútfőből készített thriller vagy sci-fi, vagy mindkettő, és feltehetőleg valami időkavarással, bár a részleteket csak apró morzsákból lehetett csak összerakni. Ez volt az a film, aminek a kiszivárgott előzetese legalább akkora érdeklődésre számíthatott, mint bármelyik A ligás szuperhősfilmé, és ez volt az, amiről a PR-gépezet nem győzte hangsúlyozni, hogy igen, Nolan kissé bogaras rendező, az új filmjéhez például tropára vágott egy repülőgépet, mert miért ne. A Tenetet látni kell, mert nekivezetnek egy igazi repülőt egy igazi épületnek, és azért is, mert senki nem tudja, hogy erre mi szükség van, hiszen senki sem tudja azt sem, hogy miről szól. A nyár kötelező filmjének tűnt.
Csak éppen a mozik kezdtek bezárni. A Tenet jelentős része IMAX-formátumban készült, ami azt jelentette, hogy a látványhoz jelentősen hozzájárult az, hogy tényleg egy óriási vásznon nézzük meg. Már az előzeteseken lehetett látni, hogy tele lesz grandiózus akciójelenetekkel, amik megkövetelik a brutális basszusokat. Ezek voltak azok a dolgok, amik elérhetetlenek lettek a világ különböző pontjain, a filmhez méltóan különböző időbeli eltolásokkal. Kínában már újranyíltak a mozik, Európában bezárták őket, az Egyesült Államokban meg teljes lutri volt, hogy éppen államról államra mi történik.
Úgyhogy a Warner úgy döntött, hogy szakítanak a tradicionális forgalmazási modellel. Miközben a legnagyobb filmeket (az új James Bond, Mulan) sorban halasztották, és tolták el későbbi időpontokra, vagy bizonyos esetekben a digitális piacokra, addig a stúdió kitartott, és kötötte az ebet a karóhoz. A Tenetet vagy moziban lehet látni, vagy sehogy. A 2020 első felének teljes filmipari káoszát jól megmutatta, hogy Nolan filmje lett a lakmuszpapír, amitől mindenki azt várta, hogy meg fogja mutatni, hogy mikor lesz megint biztonságos moziba járni. Mindenki joggal várta el, hogy egy Nolan-film, főleg egy mai, modern, többféle közönség számára ismerős sztárokkal teli akciófilm kasszát robbant majd. A Tenet lett a zászló, amit ha a Warner leszúr, akkor onnantól indulhat a szabadrablás.
A Warner viszont nem egy zászlót szúrt le, hanem rengeteg olyan picit, mint amiket a konferenciákon osztogatott miniszendvicsekre szoktak rakni.
A Tenet premierdátumát ugyanis először eltolták, majd törölték, majd levették a premierek közül, majd végül megszületett a salamoni ítélet: a Tenet nem úgy fog mozikba kerülni, mint a hollywoodi blockbusterek, azaz egyszerre a világ minden pontján, hanem csúsztatva, az adott országok korlátozásaihoz igazodva. A Warner 2020 végén még radikálisabb döntésre szánta el magát, de akkor, júliusban még ez tűnt egészen forradalminak.
A forradalmi húzás pedig az volt benne, hogy a Warner képes volt feladni az amerikai piac egészét, ahonnan a bevétel nagy részét remélhették. Szokatlan volt az is, hogy egy ekkora hollywoodi filmet a közönség ennyivel előbb láthatja Európában, mint az Egyesült Államokban. A még forradalmibb pedig az volt, hogy a Warner úgy gondolta, van elég közönség egy koronavírus-sújtotta világban arra, hogy tömegesen moziba vonuljanak, és értelmezhető bevételt termeljenek.
Érdekes próbálkozás volt, de nem lett teljesen sikeres: a Tenet a cikk írásának pillanatáig összesen 361 millió dollár bevételt termelt, ami a grandiózus végeredményt látva csodálkozom, ha elég volt magának a forgatásnak a költségeire. A Boxofficemojo.com-on publikált adatok szerint a bevételének mindössze 16 százalékát, azaz majdnem 58 millió dollárt tudott az Egyesült Államokban megkeresni, a maradék mind a nemzetközi piacról jött össze. Összehasonlításképpen Nolan előző filmje, a Dunkirk összesen 525 millió dollárt kaszált, és nagyjából 36 százaléka volt ennek az amerikai bevétel. Az Egyesült Államokban volt olyan hétvége, amikor az összesített, országos adatok szerint a Tenetet kevesebben nézték, mint az újra bemutatott, 1993-as Hókusz-pókusz című boszorkányos családi filmet.
Magyarországon augusztus 26-án mutatták be, jelenleg az év második legtöbbet nézett filmje a Bad Boys 3. után a 188 330 nézőjével, és ha a korlátozásokat nézzük, ez így is fog maradni. A Bad Boys harmadik részét még januárban mutatták be, és 344 ezren látták. A 2020-as mozis nézettségi lista harmadik helyén az Úriemberek című Guy Ritchie-film van, 187 ezer nézővel. Azt is a korlátozások előtt mutatták be.
A Warner a 2020-ra tervezett filmjeinek jelentős részét az Egyesült Államokban inkább az interneten terjesztette, vagy csak maroknyi amerikai moziban mutatták be őket, a digitális premierekkel egy időben. Így járt a Bill és Ted 3., a Superintelligence című Melissa McCarthy-s komédia, és A boszorkányok is, bár az utóbbi nálunk is futott rövid ideig moziban. A Tenet-kísérlet félsiker volt, a Warner pedig úgy döntött 2020 decemberében, hogy átírja a jövő év filmforgalmazási trendjeit már most, és a 2021-re tervezett filmjeit az anyacégének egy másik leányvállalatánál, az HBO Max streamingszolgáltatónál fogja megjelentetni, egy napon a mozipremierrel.
Gyakorlatilag a szolgáltatás előfizetői eldönthetik majd, hogy otthon, kvázi ingyen megnézhetik majd a Mátrix negyedik részét, vagy az új Dűnét, vagy inkább elbumliznak egy moziba és kifizetik a jegyárat, és potenciálisan a popcornt. Habár az kétséges, hogy a mozi emiatt meg fog-e halni, az biztos, hogy egy olyan amerikai háztartás, ami rá volt kényszerítve a streaminges tartalomfogyasztásra 2020-ban, 2021-ben könnyedén el fogja azt engedni.
Christopher Nolan kiborult. A mindig a mozis élmény mellett kardoskodó rendező ugyan megúszta azt, hogy az ő filmje is hasonló sorsra jusson, de azért volt pár keresetlen szava a Warnerhez: az HBO Maxot a „legrosszabb streamingoldal”-nek nevezte, majd egy hosszabb interjúban kifejtette azt is, hogy nem attól fél, hogy a mozizási vágy megszűnik, hiszen 2019-ben iszonyatos mennyiségű pénzt költöttek az emberek mozijegyekre, hanem hogy ezzel teljes zűrzavarba taszítják a filmipar dolgozóit. Ahogy ő fogalmazott, nem róla van szó, vagy mondjuk Ben Affleckről, hanem konkrétan a melósokról, a szakszervezeti tagokról, a pár mondatot mondó színészekről, azokról, akiknek ez egy konkrét megélhetés.
Az amerikai filmgyártásban a szakszervezetek ugyanis kiharcoltak egy olyan rendszert, amivel akkor is kap egy világosító vagy egy kameraasszisztens pénzt egy film után, ha az mondjuk a gyártása után lemegy a tévében. Nem teljes fizetést persze, hanem egy bizonyos százalékpontnyi részesedést, ami viszont így a mozibemutató elmaradásával ezek a bevált struktúrák teljesen szétzilálódtak, és Nolan szerint semmi próbálkozás nem volt arra, hogy a radikálisan új forgalmazásra átgondolják ezt az új rendszert. A Warner viszont egy huszárvágással – és feltehetőleg azért, hogy az HBO Max előfizetési számait megdobják – meghozott egy olyan lépést, ami a szórakoztatóipar működését veszélyeztetheti.
És hogy mi köze van az egésznek a Tenethez? Semmi az ég egy adta világon. A kérdés persze él, hogy mi lett volna, ha a Wonder Woman második részét mutatják be így, mint a Tenetet. Vajon sokkal több pénzt hozott volna az új James Bond? Vagy a Mulan-remake?
De megannyi 2020-as kulturális vízválasztó mellett még így is megdöbbentő, hogy az év legjobban várt, legnagyobb sikerre ácsingózó, leglátványosabb, és most így visszatekintve, gyakorlatilag egyetlen blockbustere is csak egy lábjegyzet egy nagyobb léptékű filmipari történetben.
Ami csak azért kár, mert a Tenet az szó szerint könyörög azért, hogy diskurzus legyen róla, hogy emberek hónapokig agyaljanak rajta, hogy minél szélesebb közönség lássa, és minél szélesebb tapasztalataikat ütköztessék róla, hogy minél több részletet, (létező vagy nemlétező) összefüggést, utalást rakjanak össze belőle azok, akik százszor megnézték moziban. Könyörög ezért, de nem biztos, hogy megérdemli.
Christopher Nolan legújabb filmje ugyanis egy olyan ember munkája, aki a tervezőasztalon készít filmeket, aki nem cselekményt ír, hanem folyamatábrát, aki nem dialógust ír, hanem kézikönyvet, és aki nem akciójelenetet rendez, hanem látványosságot.
Mintha ez a film csak papíron létezne, hiába filmesítették meg költségeket nem kímélő, nagyszabású gesztusokkal, ez a film olyan, mintha csak akkor lehetne teljesen érteni, ha előtte órákig készülnénk fel egy hosszú PowerPoint-prezentációból. Egyszerre filmszerű és filmszerűtlen. Mindent megtesz, hogy elmagyarázzon alapvető részleteket újra és újra, de szinte semmi információt nem képest érthetően megfogalmazni. Nem tudom semmi máshoz sem fogni.
Az értés a Tenet lényege, a film elején még azt vágja egy tudós a főhős, bocsánat, ez a neve tényleg, szóval a Főhős (John David Washington) fejéhez, hogy nem kell értenie azt, hogyan működnek a cselekmény gerincét jelentő inverz tárgyak, egyszerűen éreznie kell. Két órával később, a film fináléjában, már azért torkollják le, mert csak lineárisan képes gondolkodni. A kettő között a Főhősnek és a nézőnek (az csak kisbetű) meg kellett volna tanulnia alkalmazkodni, mert ha már odáig nem ment, akkor az utolsó húsz perc teljesen értelmezhetetlen lesz. Bár van egy gyanúm, hogy ha mindenki ért mindent, akkor is az.
A Tenet legnagyobb csele, hogy nem egy nehezen követhető filmnek álcázza magát. A főszereplője egy titkosügynök, aki egy balul sikerült akció és egy öngyilkos kapszula után nem a túlvilágon ébred, hanem egy hajó fedélzetén, ahol egy jelszót kap: tenet. A szó nem szó szerint, de ajtókat nyit ki, az egyik ilyen ajtó egy kutatólaborba vezeti, ahol megismerkedik a világ egyik legnagyobb titkával. Miszerint egyre több olyan tárgy tűnik fel a jelenünkben, ami a jövőből érkezett, és visszafele mozog az időben. Pisztolygolyók, amiket nem kilőnek, hanem elkapnak, például.
Valami készülődhet, ehhez a valamihez pedig köze lehet egy orosz mágnáshoz, Alekszej Satorhoz (Kenneth Branagh), akihez viszont a sakkban tartott feleségén (Elizabeth Debicki) keresztül vezet az út, amihez viszont el kell lopni egy Goya-hamisítványt, amihez viszont kell egy cimbora (Robert Pattinson) segítsége, és hiába láttam kétszer is a Tenetet, többször is végig kellett gondolnom, hogy ez-e valójában az ok-okozat. Az egész olyan, mintha túl gyorsan lapoznának előttünk egy képeskönyvet, vagy ha azon a már emlegetett PowerPointon valaki rátenyerelt volna a space-re.
Nolan nem árul zsákbamacskát az első pillanatoktól kezdve, a filmet egy terrortámadás nyitja, vagyis annak a megakadályozása, vagyis a jó isten tudja, hogy pontosan micsoda, mert többszöri nézésre sem sikerült teljesen megérteni. Megismerjük a Főhőst, de ami még érdekesebb, végignézhetünk egy minden kétséget kizáróan nagyszabású jelenetet, ahogy emberek százait kábítják el gázokkal, miközben maszkos fegyveresek lófrálnak közöttük. Az egésznek van egy izgága, sodró tempója, a zene dübörög, a kommandósok vágtatnak a folyosókon, a végén felrobban valami, de az apróságokból első megtekintésre semmit sem értünk, az erőviszonyokból végképp, az egész csak mozgás, zaj, zörej, és erőszak. Ez a Tenet.
Vagyis ez lenne, ha Nolan nem dobná be a turmixba az inverz tárgyak mitológiáját, majd (enyhe spoiler) az invertálás gesztusát magát. Vagyis azt, amikor a cselekmény egy adott pontján a szereplők besétálnak egy brutalista forgóajtóba, és úgy jönnek ki, hogy visszafele haladnak az időben. Az effekt szórakoztató, és valahol lenyűgöző is, de a varázsa hamar elmúlik: amikor egy autós üldözésben feltűnik egy inverz üldöző, akkor nem egy őrületes képtelenséget látunk, hanem egy autót, ami tolatva dübörög a másik után.
A film legjobb jelenete is az, amikor még szinte szó sincsen invertálásról: a főszereplőnknek a már adott Goya-képet kellene megszerezni egy szuperbiztonságos reptéri terminálon. A helyzet egy klasszikus meló, amit egyre nagyobb slamasztikákban lavírozva kell végrehajtaniuk, majd amikor azt sejtjük, hogy már majdnem a finisben vannak, a semmiből felbukkannak a visszafele verekedő ellenfelek. Izgalmas, érthető, kézzel fogható, és tényleg van meglepetésereje. Még úgy is, hogy ezzel párhuzamosan Nolan épp egy óriási repülőt vezet neki éppen egy hangárnak, és láthatóan nagyon élvezi.
A Tenet ennek a furcsa kettősségnek a filmje, mert egy elméletileg izgalmas sztorit mond el egy potenciális világvégével, gigászi akciójelenetekkel, és szokatlan történetmeséléssel úgy, hogy valahogy hiányzik belőle minden, amitől egy ilyen film örömteli, csodálatos, vagy legalább önfeledten élvezhető lenne.
Mármint a néző részéről, mert ahogy azt a repülőkatasztrófát is, Nolan egyértelműen élvezi ezt az egészet. Élvezi azt, hogy a görög tengeren katamaránozhatnak a szereplői IMAX-méretben, miközben B-filmes dialógusokat vágnak egymás fejéhez. Élvezi, hogy a film végi akciójelenetben egy időben előre és egy időben hátrafele haladó osztag csap össze egy szintén időben előre és időben hátrafele haladó osztaggal, aminek az eredménye gyakorlatilag az, mintha összeturmixoltak volna egy sivatagi akciófilmet a Zimmer Ferivel. Mozgás, zaj, zörej, és erőszak.
Kérdés az, hogy a néző élvezi-e. Ha engem kérdez bárki, én alig találtam élvezhető pillanatot a Tenetben: a főszereplő Washingtonból mintha kiszipolyozták volna a karizmát, Kenneth Branagh borzasztó orosz akcentusos mágnásként (a dialógusai sem segítenek az ügyön), Debicki pedig a film négyötödében áldozat, akit megmenteni, meggyógyítani, vagy megnyugtatni kell. Hoyte van Hoytema operatőr képei lenyűgözőek, de sokszor sterilek, Washington és Pattinson úgy sétálnak Tallin vagy Oslo utcáin, mintha egy városfelújítási látványtervben kószálnának. Ami valahol érthető, hiszen titkosügynökök egy szupertitkos küldetésen. Nem nézne ki hülyén, ha mondjuk villamosoznának, vagy a reptéri buszon dumázgatnának arról, hogy mit hogyan kell intézni a következő melóra? A válasz, hogy nem, mert kétszer is látjuk őket így.
Nolan mindig is szívesen mókolt az idővel, mintha a kezdetektől fogva nem lett volna megelégedve azzal, hogy a film lineáris műfaj, hiszen leülünk, végignézzük, és vége van. A Mementóban egyszerre haladtunk előre és hátra, az Eredet álomszintjein egyre jobban és jobban lelassult az időérzékelés, a Csillagok közöttben pár perc pár évtizedet jelentett, a Dunkirkben pedig szintén nem egymás után láttuk a második világháború sorsdöntő napjait. A Tenettel viszont most tényleg sikerült addig feszítenie a húrt, hogy az én agyam pattant el.
A Tenet augusztus végén került a magyar mozikba, de akkor még a Telex nem létezett. December 15-től nálunk is megvásárolható DVD-n, blu-ray lemezen, illetve mindenféle digitális felületen.
