Egyszerre kerül a mozikba és netre az új Mátrix, 2021-ben pedig Magyarországon is lesz HBO Max

2020. december 3. – 20:59

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Ilyen még nem volt: a Warner, Amerika egyik legnagyobb filmstúdiója 2021-ben minden újdonságát felteszi az HBO Maxra, méghozzá abban az időben, amikor a mozik elkezdik játszani a filmeket, írja a Variety.com.

Olyan filmekről van szó, mint a Mátrix 4, a Dűne vagy a Démonok között 3.

A Warner azért kényszerült erre a lépésre, mert a koronavírus-járvány miatt a mozik jövőre is kiszámíthatatlanul működnek majd. Hogy mi lesz 2022-től, azt még nem tudni, ez a lépés mindenesetre forradalmi.

Az Egyesült Államok legnagyobb mozis piacai, New York és Los Angeles március óta zárva vannak. A Vaiety.com korábbi adatai szerint az amerikai moziknak nagyjából az 50 százaléka van jelenleg nyitva. Magyarországon szintén zárva vannak a mozik december 11-ig.

Az már korábban kiderült, hogy a Wonder Woman 1984 december 25-én nemcsak a mozikan, hanem az HBO Maxon is elérhető lesz egy hónapon keresztül.

A Wonder Woman 1984-et 2020 egyik legnagyobb produkciójaként tartják számon, a jegyeladásokból remélt bevételt több mint egymilliárd dollárra becsülték. A 200 millió dolláros (60 milliárd forintos) költségű akciófilmet eredetileg nyáron mutatták volna be, a koronavírus-járvány miatt azonban újra és újra elhalasztották a premiert.

Ráadásul az HBO sajtóközleménye szerint 2021 második felében Magyarországon is elérhető lesz az HBO Max. Most egyelőre az HBO Go elérhető itthon, de a Warner az elmúlt időszakban nagyon ráfordult a streamingre, és minden erőforrását az HBO Maxre, és az azon megjelenő tartalmakra fókuszálja. Várhatóan ez azt jelenti, hogy az itthon HBO Go néven elérhető szolgáltatás helyét átveszi majd az HBO Max.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!