Az új Való Világ egy végtelen céges buli, tele idegesítő munkatársakkal

2020. november 18. – 18:44

frissítve

Az új Való Világ egy végtelen céges buli, tele idegesítő munkatársakkal
Gina, a Való Világ 10. egyik versenyzője – Kép: RTL Klub

Másolás

Vágólapra másolva

Ha a realityműsorok tényleg tükröt tartanak egy társadalomnak, akkor a Való Világ jublieumi, tizedik évada tökéletesen megmutatja, hogy a társadalmunk nagyon szeretne a kétezres évek elején élni, amikor egy valag embert összezárni még egy új szórakoztatási műfaj volt, nem pedig az állam által elrendelt járványügyi intézkedés. Hogy szüksége van-e a világnak még most is egy újabb Való Világra, az akkora kérdés, hogy a második adásban Puskás Peti egy újságcikkre hivatkozva meg is próbálja megválaszolni, és elbukik benne. A műsorvezető nem tudja elmondani, hogy mi szükség is van pontosan arra a műsorra, amit vezet. Ez nem Puskás Peti hibája egyébként.

Persze önmagában az egy tök jó kérdés, hogy mi szükség van ilyen, egyértelműen két évtizeddel lemaradt realityműsorokra egyáltalán. Van annak oka, hogy mondjuk egy Álarcos énekes hatalmasat tud tarolni, mégpedig azért, mert egy bazári mulatság, gondolkodni sem kell rajta, maximum akkor, amikor egy bukott, tömeges zaklatással vádolt színházigazgató bukkan fel az egyik sisak alatt, de akkor sem muszáj. A Sztárban sztár dettó, nézzük az esztrádműsort, mérsékelten ismert emberek mérsékeltnél jobban ismert slágereket énekelnek, néha becsúszik egy kis intézményesített blackface, de ebből senki nem csinál igazán problémát. A realityműsorokat áramvonalasították, a Netflixen nézzük őket, ahol megvan az összes rész, tudjuk, hogy vége lesz, nem lesz 50 részes, nem kell végeláthatatlan felkonferálásokat megnézni, nincsenek reklámok, nincsen élő kiszavazás, egyszerűen csak 8-10 epizód, amit feltehetőleg egy nap alatt végigmajszolunk.

Egy ilyen klasszikus reality olyan, mint egy ovális Oakley-napszemüveg, a vödörsapka vagy a Buffalo-cipőbulldózerek: itt van megint, de már csak 30 felett lehet emlékezni arra, hogy milyen volt először látni.

A Való Világ ráadásul mindig is egy furcsa formátum volt, kapásból jogi okokból úgy kell hívni, hogy „Való Világ powered by Big Brother”, ami nagyjából pozicionálja is: egy Big Brotherrel szembehelyezkedő, elég hányaveti szabályokkal felálló reality, aminek a lényege az volt, hogy igazi türhő embereket gereblyézzenek össze, és aztán otthagyják őket egy stúdióban hetekig. A türhőség itt nem negatívum, senki sem akar egy csomó könyvtárost nézni a tévében, ahogy illedelmesen kerülgetik egymást sakkozás közben. Azt szeretném leszögezni, hogy a könyvtáros sem negatív, csak éppen semmi keresnivalójuk nincs a Való Világban. A Való Világban olyan arcok kellenek, akik vállalkozók, de sunyulnak, hogy pontosan miből is élnek, akiknek megkérdőjelezhető esztétikájú tetoválásaik vannak, akik szeretnek ortó módon berúgni, és akiket még a szeretteik is úgy írnak le, hogy szarkeverők.

Viv és Amanda – Kép: RTL Klub
Viv és Amanda – Kép: RTL Klub

Az ilyen figurákat viszont 2020-ban influenszereknek vagy közösségi médiában népszerű személyiségeknek szoktuk leírni, ami nagyjából be is lövi, hogy miért olyan kérdéses a Való Világ létezése ebben az évtizedben is. Mert mostanában azért az emberek legtöbbjének ott a lehetőség a kezében, hogy élőben nézze, ahogy Majka bejelentkezik a kórházból, ahogy Schobert Norbi magyarázza, hogy mi a baj a kövérekkel, vagy hogy egy nemzetközi példát mondjak, Billie Eilish behelyez a szájába egy ukulelét. És ők csak az igazán híres emberek, az egykori Vine, az Instagram, a TikTok lényege az, hogy lehetsz bármekkora nímand, meg lehet azért oldani, hogy milliók nézzenek. Nyilván ezért indult a Való Világnak is TikTok-csatornája, hátha milliók fogják nézni. Erősen kételkedek benne.

Nem azért, mert azt akarom, hogy bukjon meg, hanem mert ez egy olyan végeláthatatlan műsorfolyam, amibe annyi energiát kell belefektetni, hogy kétlem, bármikor megtérülne. Ehhez a cikkhez az első három óráját néztem meg, és úgy éreztem, mintha egy végtelen céges buliba kerültem volna egy olyan munkahelyen, amit előző héten alapítottak: bizsergetően kellemetlen feszengés, ordítozás, nevetséges megőrülés, amikor megszólal egy sláger, ingyen pia. A versenyzők pedig úgy viselkednek, mint akik a céges buli után elindulnak a városban, hogy beülnek valahova afterezni. Ha valaki már próbált péntek este csak úgy elindulni 10+ háromnegyedrészeg emberrel a városban, az pontosan tudja, hogy mekkora gyomorgörcs ez. Mint látható, a Való Világ első három óráját főleg azzal töltöttem, hogy hasonlatokat próbáltam kitalálni rá.

Azért is, mert a Való Világ egy amorf kövület a mai realityműsorokhoz képest.

Ott van a netflixes Too Hot To Handle, amiben egy csomó szép embert pakoltak egy trópusi szigetre, azzal a kikötéssel, hogy nem szexelhetnek egymással, különben ugrott a pénzdíj. Ezt nagyjából az első pár percből le lehet vágni, nem kell hosszasan ecsetelni, azonnal értjük, hogy mire megy ki a játék, kik a versenyzők, sőt, ott már az első epizód felére nagyjából fel is állnak a különböző erőviszonyok. Ehhez képest a Való Világ 10 olyan, mint egy modern színdarab vagy valami emberi körülményekre szabott pavlovi kísérlet, amiben emberek elkezdenek sikoltozni, ha kinyílik egy ajtó.

Kattintson ide a legfrissebb hírekért!

A szabályokat nem tudjuk, hiszen nemigen vannak, feladatokból pedig ebben a bevezető etapban egy volt, amikor egy Moh névre keresztelt exjéghokis srác még részegen próbált egy csomó eggs benedictet elkészíteni és avokádót pucolni. Ezt a feladatot egyébként a nézők szavazták meg egy app segítségével. Ahhoz képest, hogy Moh nem tudja, hogyan kell felvágni egy avokádót, és először látott eggs benedict receptet, ha jól értelmeztem a műsort, akkor sikerült neki a feladat. Nem tudom, hogy mi lett volna, ha elbukik, feltételezem, hogy ugyanez. Még szerencse, hogy hollandi mártást nem kellett neki csinálnia alapból.

Moh – Kép: RTL Klub
Moh – Kép: RTL Klub

És akkor el is érkeztünk megint az Oakley-napszemüveghez meg a Buffalo-cipőhöz, mert egész pontosan kinek szól az, hogy egy hupákolásra nagyon vágyó jéghokisnak eggs benedictet kell készítenie? Egyáltalán, ki tudja Magyarországon fejből, hogy mi az az eggs benedict, és mondjuk azt sem tudja, hogy mi az a brunch vagy mi az az avokádós pirítós, a három évvel ezelőtti amerikai dzsentrifikáció nagyvárosi szimbóluma? Az exhokis sem tudja, de a 19 éves asztaloslány sem igazán, pedig őt több tízezren követik TikTokon, és még hasonlít is Borat lányára a film második részében. És valószínűleg az a versenyző sem tudta, aki az első este annyira makonyarészegre itta magát, hogy édesanyjához kiabált a jakuzzi széléről bikinifelső nélkül, aztán belecsobbant a vízbe. Rettenetesen szeretnék én is most egy jakuzziba csobbanni.

A Való Világ narratívájának lényege az intrika, a szövetségek, a manőverezés, a taktika, ami nagyrészt abból áll, hogy a versenyzők kettesével elmennek sutyorogni, és kifejtik, hogy kiről gondolják azt, hogy nem teljesen őszinte, majd a következő jelenetben az egyikőjük hívja el azt az embert sutyorogni, és így tovább.

Az első három részben nem volt mi alapján megítélni az embereket egymás között, úgyhogy maradtak a beszédstílusok (Merci, az asztaloslány tökéletesen el tudta sajátítani az álrekedt bébihangot), hogy mennyire rúgtak be, illetve hogy általában milyen hangulatot áraszt a másik. Ilyenek miatt általában talponállókban szoktak egymásnak menni az emberek, miután kirúgják maguk alól a bárszéket, nem pedig egy realityben, ahol 36 millió forintért megy az, hogy önkéntes, bekamerázott, kereskedelmi tévés karanténban vannak. Nincsen egyelőre sem a műsornak, sem a versenyzőknek súlyuk. Egy meg nem nevezett reality-szakértő barátommal cseteltem a Való Világról, és azt mondta, hogy az eleje mindegyik évadnak pokoli volt, meg kell várni azt a pillanatot, amikor a versenyzők elfelejtik, hogy veszik őket a kamerák. Hosszú az út még odáig.

Főleg azért, mert az első jelek alapján annyira nem sikerült bombán a szereplőválogatás.

Itt is van karót nyelt pöcsfej, cicababa, manőverező titkárnő, családi vállalkozó, műkörmös, olasz származású, jelenleg munkanélküli CNC-marógép kezelő, de valahogy a műsor nem tudott rögtön az elején lehetőséget adni a súrlódásra. Az első három rész egy nagy konfliktust eredményez: Merci kapott reggelit, de nem olyat, amit direkt neki csináltak, és ezért hisztizik.

Gábor és Merci – Kép: RTL Klub
Gábor és Merci – Kép: RTL Klub

Nincs közöttük egyértelműen krézi jelentkező, akit messziről kerülni kell, nincsen akkora spíler intrikus, hogy mindenki a kegyében járjon, és főleg nincs egyelőre egy akkora személyiség, akire rá lehet építeni a műsort. A szerepét mindenki kimeríti: a pöcsfej karakterét Gábor úgy alakítja, mintha egy HÖK-ös utánozná Alekosz manírjait, aki a dohányzóban egyedül megszeppent arccal a barátnőjének üzen, hogy nem kell félnie, nincsenek olyan jó csajok, hogy megcsalja őt velük, miközben a nő szerepéről is viselkedéséről beszél, és folyamatosan azzal jön, hogy a „hölgyek”. A Való Világ 10 nézői megszavazták két műsor után a villa legőszintébb játékosának. Hát, annak is lehet nevezni.

És tessék, már én is jó sok ezer karakter után eljutottam oda, hogy miért is készült a Való Világ, és miért érdemes nézni. Amerikában nemrég felütötte a fejét az a kifejezés, hogy „ambient TV”, azaz az a fajta tévénézés, ami belesimul a háttérbe. Főleg a Netflix és a többi streamingszolgáltató miatt jött ez elő, de valójában minden magyar nagymama pontosan így használja a tévéadást: megy a háttérben, miközben mást csinál, és valójában egyáltalán nem figyel. A Való Világ ennek a tévézésnek a totális ellentéte, mert nem lehet egyszerű belenyugvással hallgatni, ahogy ezek az emberek óbégatnak egymással. A sutyorgást még csak-csak, amikor csend van a villában, akkor ez a tökéletes telefonon scrollozgatós műsor.

Aztán valamelyikőjük mond valami akkora ordas nagy hülyeséget, hogy az embernek kiabálni kell a tévével, mert már nem lehet ezt bírni. Ez nem ambient TV, ez a metalcore TV, amiben nem a nyugit adja a műsor, hanem a üvöltve ordítás lehetőségét.

És ezt nem szabad lebecsülni! Az utálattal tévézésnek is van bőven múltja a világon, de még kis hazánkban is, különben nem Győzike vezetné a tévében a Való Világot kibeszélő Belevaló Világot. Az utálat nagyon nagy erő, kár, hogy eddig még nem sikerült rakétába becsatornázni, mert elvihetne percek alatt exobolygókhoz. A Való Világ pedig ezt az igényt kiszolgálja: éreztem, ahogy a harmadik rész végére már olyan erős viszolygás fog el, amikor egy-két karakter kinyitja a száját, hogy szabályosan izgatott lettem, amikor valaki ellenük szövetkezett, vagy legalább kritizálni kezdte őket.

Merci – Kép: RTL Klub
Merci – Kép: RTL Klub

Pedig tényleg, nem stratégiai agytrösztökről van szó vagy machináló gengszterekről, de még nem is az önjelölt érzelmi manipulátorokról, hanem arról, hogy emberek úgy viselkednek, akik pontosan tudják, hogyan kell egy valóságshowban viselkedni, de mivel sosem tudtak ebben gyakorolni, még nem megy nekik tökéletesen. Tökéletlen másolatai egy teljesen mesterséges viselkedésnek, valahogy pont úgy, ahogy a már említett céges buliban, ahol valaki egyszerre szeretne laza lenni, közben meg pontosan tisztában van azzal, hogy bármi hülyeséget csinál, azt addig az orra alá fogják dörgölni, amíg nyugdíjba nem megy. És ez néha már megközelíti azt, ami miatt érdemes lehet nézni, bár őszintén szólva simán lehet, hogy várnék vele még 1-2 hetet. Nem hiszem, hogy addigra átláthatatlan lenne a kapcsolati rendszer és a sértődési mátrix.

Igen, a Való Világ szemét.

Nem tartalmas szórakozás. Még csak nem is mindig jó műsor: a vizuális esetlenség sokat ad a valóságérzethez, de néha sokkal jobb lenne látni valakit, mint csak a hangját hallani, ahogy háttal áll. Az élő bejelentkezés ráadásul néha el tud vágni olyan pillanatokat, amiket lehetne még tovább nézni, az egyik jelenetnél egy mondat közepén kellett visszakapcsolni a stúdióba. Az pedig egy csodálatos pillanat volt, hogy míg az első részben végignézhettünk egy timelapse-felvételt arról, hogyan is épült fel a villa, addig Puskás Petinek egy csurig spurizott Tillaként egy olyan asztalról kellett vezetnie a műsort, ami minden nagyobb mozdulatánál majdnem szétesett.

Nem kell minden tévéműsornak a Mezzóba mártott Arténak lennie, néha elég azon röfögni otthon mackónadrágban, hogy valaki azt mondja, hogy buggyasztott tojás, és közben lenézni őket magasról, hogy mi nem vagyunk ilyenek. Mi nem csak ülünk bezárva a lakásban, szerencsétlenkedünk a konyhában, vitatkozunk hülyeségeken, rettegünk attól, ha kinyílik az ajtó, vagy ha valaki bejelentkezik FaceTime-on és közben utasításokat ad arról, hogy miket kéne csinálni. Nem, nem, mi nem vagyunk ilyenek.

A Való Világ 10. évada a RTL 2 műsorán látható minden este. A részeket vissza lehet nézni egy ingyenes regisztráció után az RTL Most oldalán.

Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!