Majka is elkapta a koronavírust

2020. november 6. – 16:25

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

„Sajnos el kell hogy mondjam, hogy én is elkaptam ezt a rohadék fos vírust” – jelentette be péntek délután Facebook-videóban Majoros Péter, „Majka”. Az ismert rapper szerint hétfőn kaphatta el a vírust, amikor barátaival padbol-ozni volt, erről egy fotót is megosztott közösségi oldalán. Azt mondja, a társaságból többen is rosszul lettek azóta, egyiküknek pozitív lett a tesztje.

Arról beszél a videóban, hogy egyelőre nem tudja, hogy örüljön-e, hogy most kapta el a vírust, és hamar túllesz rajta, vagy még csak most jön a neheze. „Most szarul vagyok, itthon fekszem, de átlagos influenzás tünetek vannak.Nyilván ez nem kellemes, de abszolút kibírható” – mondta, hozzátéve, 38 fokos láza van, és reméli, nem is lesz több tünete.

„Mindig féltem tőle, rettegtem tőle, hogy ha koronás leszek, hogy fogom majd viselni. Egyelőre most vakarom a fejem” – mondta, és azt ígérte, hogy YouTube-csatonáján minden nap 20-30 percben beszámol majd arról, hogy néz ki a betegség lefolyása, hogyan gyógyul fel. Az első ilyen videót péntek este teszi közzé.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!