Hét órát töltött fejjel lefelé a sziklák közé szorulva egy kiránduló az ausztráliai Hunter Valley-ben

2024. október 22. – 11:32

Másolás

Vágólapra másolva

Hét órát töltött a sziklák közé szorulva egy nő, miután fejjel lefelé belecsúszott egy háromméteres hasadékba az ausztráliai Új-Dél-Walesben, írja a Guardian. A 23 éves nő a barátaival túrázott a Hunter Valley-ben, amikor fotózás közben leejtette a telefonját, de amikor megpróbálta visszaszerezni, megcsúszott, két nagy szikla közé zuhant, és fejjel lefelé beszorult közéjük. A barátai egy órán át próbálták kiszabadítani, ezután hívták a központi segélyhívót, ahonnan egy speciális mentőcsapatot küldtek a segítségükre.

A speciális mentők több 80 és 500 kiló közötti sziklát kellett elmozdítani ahhoz, hogy biztonságosan hozzáférjenek a nőhöz. Az 500 kilós sziklát például egy speciális csörlővel gördítették el az útból. A fiatal nő így végül kisebb karcolásokkal és zúzódásokkal megúszta a balesetet. Az Új-Dél-Walesi mentőszolgálat (NSW Ambulance) ki is posztolta az esetet a Facebookra:

„Tízéves mentős pályafutásom alatt még soha nem találkoztam ilyen esettel” – mondta az egyik speciális mentős, aki részt vett a mentésben. Az NSW Ambulance azt írta a posztban, hogy a fiatal nő telefonját viszont nem tudták visszaszerezni.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!