A 42 éves Kinizsi Százas volt az első magyar teljesítménytúra?

„A teljesítménytúrázás a természetjárás egy speciális ágazata”

– ezt a meghatározást olvashatjuk a Wikipedián. Csakugyan, a teljesítménytúrázás a természetjárás egy olyan formája, mely egyszerre természetben eltöltött kikapcsolódás és sporttevékenység, egyszerre szól állóképességről és szép kilátásokról, erőfeszítésről és gyönyörködésről. Szólhat edzésről, erdei tájékozódásról, honismeretről vagy épp a természet közelségéről – a szép, hogy szinte minden túrázónak kicsit másról.

A teljesítménytúrák lényege, hogy a résztvevőknek előre megadott, jellemzően hegyvidéki pontokat kell gyalogszerrel felkeresni, szinte minden esetben adott sorrendben és kötött útvonalon – tehát olyan, mint egy pontosan meghatározott erdei túra. Amitől a túra „teljesítmény”: a pontok érintését igazolni kell, klasszikus esetben az ott lévő pontőrök által adott pecséttel, illetve, hogy mindezt adott szintidőn belül kell megtenni. (Ez sok mindentől függ, de legtöbb túra esetén 3-4 km/h körüli tempóra van meghatározva a szintidő. Sokszor a hosszabb távok szintideje a szigorúbb, ami elsőre meglepő lehet, de egyszerűen arról van szó, hogy azokon a túrákon inkább már csak a gyakorlott teljesítménytúrázók fognak indulni; a rövidebb távokon a kevésbé sietős szintidő a kezdő túrázóknak is szól, hogy bátrabban ki merjék magukat próbálni.)

A teljesítménytúrák távja a pár kilométertől a 100 kilométer feletti értékekig terjed, az összesített szintemelkedés a nullától a több ezer méterig. Az útvonal követését általában térképvázlat, menetutasítás (az útvonal szöveges leírása) és itiner (az ellenőrzőpontokat és egyéb jellegzetes, az útvonalon fekvő és a terepen is könnyen azonosítható pontokat azok távolságaival, szintkülönbségeivel, köztük követendő turistajelzéseivel felsoroló táblázat) segíti. Mindezek az úgynevezett menetlevélben találhatóak, melyben a pecséteket is gyűjteni kell, és gyakran egyéb hasznos vagy érdekes információkat is tartalmaz (magassági metszet, tömegközlekedési menetrend, vízvételi lehetőségek, ismeretterjesztő írások például a túra névadója vagy útvonala kapcsán, anekdoták régi rendezésekből…).

A teljesítménytúra nem tájfutás vagy tájékozódási sport, mivel legtöbb esetben jelzett turistaúton kell haladni, de azért nincs is felfestve neonszínű festékkel az útvonal rajttól a célig, úgyhogy ennyiben a navigáció a feladat részét képezi. A teljesítménytúra nem is verseny, pontosabban csak abban az értelemben az, hogy a résztvevők a szintidővel (és így saját magukkal) versenyeznek, de egymással nem: a legtöbb teljesítménytúrán nincs kihirdetett sorrend, fel sem jegyzik, hogy ki mennyi idő alatt ért be, csak azt, hogy sikerült-e szintidőn belül a teljesítés.

A nevezési díjért cserében általában többé-kevésbé szerény ellátás, például tea vagy zsíroskenyér bizonyos ellenőrzőpontokon, melegétel a célban, csomagszállítás vagy tisztálkodási lehetőség jár, illetve (nagyon fontos!) sikeres teljesítés esetén díjazás, ami a magyar teljesítménytúrák esetében hagyományosan kitűző.

Hazánkban manapság rendkívül aktív a teljesítménytúrázó élet: 2022-ben összesen 859 teljesítménytúrát rendeztek – azaz több mint 15 jutott átlagosan az év minden egyes hétvégéjére! A legváltozatosabb hosszúságú, szintemelkedésű, karakterű túrákon lehet indulni; hazánk minden tájegységében rendeznek teljesítménytúrákat.
A megrendezett teljesítménytúrákról jól kezelhető honlapon lehet tájékozódni, mely kereshető formában megadja a túrák minden fontos paramétereit, így könnyen kinézhet bárki magának megfelelőt.

A Kinizsi Százas

A Kinizsi Százas (K100) vitathatatlanul a magyar teljesítménytúrázás legemblematikusabb, 1981 óta – a járvány kivételével – minden évben megrendezett túrája. Legutóbb pár nappal ezelőtt rendezték meg.

A Kinizsi Százas egy legenda. A feltételek nagyon egyszerűek: 100 kilométer, 24 óra. (És 3100 méter összesített szintemelkedés.) A jelenlegi útvonalvezetés Békásmegyerről indul, felmászik előbb a Nagy-Kevélyre, majd a Hosszú-hegy érintésével a Pilis-tetőre, utána leereszkedik Dorogra, a Nagy-Gete megmászása után elmegy Mogyorósbányára, onnan Pusztamarót nemzeti emlékhely érintésével megkerüli a Gerecse tömbjét, délnek halad a koldusszállási vadászházig majd egy újabb hurkot téve visszafordul északra, és a Szent Péter templom romjának érintésével Tatán ér célba.

A Kinizsi Százas az egyik legkeményebb magyar teljesítménytúra. Nemcsak a fizikai állóképességről van szó, de a Kinizsi – legalábbis hozzám hasonló hétköznapi halandók számára… – elképesztő mentális felkészültséget is igényel, a második felében, amikor már minden lépés fáj (ahogy mondani szokták, ha valakinek 70 km után nem fáj semmije, akkor beleesett egy szakadékba), mert vízhólyagok vannak a talpán, amikor már nagyon sajog az ember combja, fáj a térde, amikor pont beesteledik és koromsötétben, a fejlámpa fényénél kell botorkálni, akkor óhatatlanul jönnek olyan pontok, ahol nagyon nehéz lesz továbbhaladni.

Aki nem élte át, annak elmondani is nehéz, hogy milyen erővel tudja ilyenkor az embert hatalmába keríteni az a gondolat, hogy ezt nem fogja tudni végigcsinálni. Talán erre a legnehezebb felkészülni. De mégis: a K100 nem teljesíthetetlen feladat. Sokak számára valószínűleg önmaguk legyőzéséről is szól a teljesítés.

Az első magyar teljesítménytúra

Történeti érdekességekre fogékony ember számára adja magát a kérdés: mi volt az első magyar teljesítménytúra? A történetszálaink itt kapcsolódnak össze, ha ugyanis az ember rákeres erre interneten, elég egyöntetű válaszokat kap: „A Kinizsi Százas az első magyar teljesítménytúra”, „Az első magyar teljesítménytúra az 1981-től megrendezésre kerülő Kinizsi 100”, „A Kinizsi Százas az első magyar teljesítménytúra”, de még a Turista Magazin is így fogalmaz 2018. márciusi cikkében: „Kinizsi 100 – A nagybetűs SZÁZAS, amely a legrégebbi – 1981-től minden évben megrendezett – hazai teljesítménytúra”.

De tényleg ilyen egyszerű és egyértelmű a helyzet?

Nemrégiben olvastam Csetneki Sándor A Kinizsi Százas útikalauza című könyvét. Ennek egyik fejezete épp ezt a kérdést járja körül: melyik volt az első magyar teljesítménytúra? Az egész könyvet is merem ajánlani az érdeklődőeknek, de ez a rész a szerző blogján is pont elolvasható. Nagyon röviden összefoglalva: az első Kinizsi Százas, tehát 1981 előtt is rendeztek már mai értelemben vett teljesítménytúrát (egy konkrét példát hoz az írás: a 30 km-es Ságvári Endre emléktúrát), ám azt mondja, hogy azt épp a relatíve rövid távja, és az ebből fakadó sok teljesítő miatt nem nevezték teljesítménytúrának.

A kor szóhasználatában ezt fenntartották a jóval hosszabb, keményebb erőpróbát jelentő túrákra; ez olyannyira így volt, hogy még magának a Kinizsi Százasnak sem „teljesítménytúra” volt az alapvető megnevezése. Mindazonáltal az sem igaz, hogy ne használták volna ezt a kifejezést a túra kapcsán, vagy ne teljesítménytúraként rendezték volna – ilyen szempontból igazából kettős a helyzet: bár a „teljesítménytúra”, mint kifejezés, már a legelső, 1981-es füzetében is szerepelt, de a füzet címlapján, akkor is, azóta is, mind a mai napig szigorúan az a felirat: „Kinizsi Százas – Hosszútávú túra”. Bizonyságul íme a legelső kiírás eleje:

A Kinizsi Százas egyike füzete is ad támpontot a kérdésben (a füzetben – ez a szokás a mai napig fennáll – gyakran szerepelnek rövidebb írások, közlemények). Kovalik Andrásnak, aki az egész Kinizsi Százas egyik megálmodója és első rendezőinek egyike, az 1985-ös füzetben megjelent egy írása „Teljesítménytúrákról – sportolóknak” címmel. Ebben áttekinti a teljesítménytúrázás történetét; teljes terjedelmében idézném a magyar előzményekre vonatkozó részt:

Mindent egybevetve elmondható, hogy a teljesítménytúra szó használata csak ’82-’83 után kezdett széleskörűvé válni, az meg végképp későbbi fejlemény, hogy távtól, nehézségtől függetlenül kezdték el alkalmazni a kifejezést a természetjárás e speciális ágazatára.

Tegyük hozzá, hogy a Csetneki és Kovalik által is említett Ságvári Endre emléktúra csakugyan sokkal régebbi (az általam fellelt legkorábbi említés a Természetjárás magazin – ez a Turista Magazin elődje – 1958. júniusi száma; egy 1960-as szám már mint „hagyományos” túra említi), valamint, hogy hasonló túrákból tényleg rengeteg volt, jóval korábban is, így látszik, hogy a kérdés pontosításra szorul. Úgyhogy legyünk precízebbek: melyik volt az első magyar teljesítménytúra… amit teljesítménytúrának is hívtak?

Az egyszerű internetes keresések, illetve Csetneki könyve alapján úgy tűnhet, hogy erre már tényleg a Kinizsi Százas a válasz. Az Arcanum folyóirat-adatbázisát használva azonban meglepő felfedezéseket tehetünk! Először is, a „teljesítménytúra” szó első említése a magyar sajtóban – vagy legalábbis annak az Arcanumban beszkennelt részében, ez azonban szinte minden lényegesebb lapot lefed – 1956-os.

Ez még nem releváns számunkra, egy úttörő-beszámolóban szerepel a „tervezett kétnapos kirándulást közös megegyezés alapján egynapos teljesítménytúrával tettük meg” kitétel. Nem teljesen világos, hogy miért pont ezt a szót választotta a szerző, minden bizonnyal véletlenül, egyszerűen illusztrálni akarta, hogy nagyobb erőfeszítést tettek, hogy egy nap alatt végezzenek. Akárhogy is, nem a számunkra érdekes értelemről van szó.

A dolog 1965-ben válik izgalmasabbá a kérdésünk szempontjából, ekkor tudósít a Népszabadság a „Duna-kanyar teljesítménytúráról” (szeptember 29.). Itt már nincs szó semmilyen félreértésről, sőt, ez a túra aztán visszatérő tárgya lesz a következő években a napilapok sportrovatának. Íme a legelső említés (egy 1969-es cikk úgy hivatkozik rá, mint ami „már ötödször került kiírásra”, tehát csakugyan ez volt az első):

Azaz: megállapíthatjuk, hogy az első magyar teljesítménytúra egy evezős teljesítménytúra volt!

…úgyhogy még mindig nincs válasz az igazi kérdésünkre! 1966-ban a Népsport egy cikkében használja a szót („Alkalmi gyönyörködés helyett módszeresen ismerhetik meg a turisták hazánk természeti szépségeit. A túravezetők felkészültebbek, még a túrákon is kiselőadásokban ismertetik a látnivalókat. A szakosztályi élet színesebb, gazdagabb és a túralehetőségek határa szinte mérhetetlenül kibővült. Új formák, új teljesítménytúrák váltak népszerűvé. A motoros, autós, víz alatti és vitorlás túrázás, a kempingezés újabb tízezreket kapcsolt a természetjáráshoz, s a túrateljesítmények mérése is új színt hozott a mozgalomba.”) jelezve, hogy a kifejezés már létezett, talán a mai értelemben, de konkrét túrára történő hivatkozást nem találunk.

1972-ben az Ifjúmunkás egy cikke még konkrétabb utalást tartalmaz („A másik alig néhány lapos füzet tartalmának még jobban örvendtem. Mert a Havasigyopár mozgalom lényegében az oly régóta hiányolt teljesítménytúrázás bevezetését és annak feltételeit tartalmazza. Jelvényszerző teljesítménytúrákat és országjárást, mégpedig két fokozattal.”); további konkrétumot azonban az itt említett túráról sem tudtam fellelni. Így érünk el 1974-ig, amikor is a Kisalföld lap november 28-i számában a következő hírt találjuk:

E hír már minden kritériumunknak megfelel: gyalogos teljesítménytúra, a mai értelemben vett teljesítménytúra, és úgy is hívják! 1974-ben, 7 évvel az első Kinizsi Százas előtt. Semmilyen adatot nem tudtam felfedezni a magyar turista szakirodalomban e túra elsőségére, úgyhogy – mivel könnyen lehet, hogy valójában ez az első – igyekeztem jobban utánajárni a kérdésnek.

A szervező egyesület a mai napig létezik, jelenleg Soproni Postás Természetjáró Szakosztály a hivatalos nevük. A Soproni Postások egyébként a történelem elég sok viharát túlélték: elődjük az 1899-ben alakult Postás Sportegyesület, melyből 1946-ban vált ki a Soproni Postás Sportegyesület. A később megalakult 12 szakosztály egyike lett a természetjáró; ennek egyik alapító vezetője a fenti cikkben is említett Tarnai Oszkár.

Az egyesület nem egyszerűen „létezik” a mai napig, de példaértékű az aktivitásuk, mely továbbviszi a soproni postás természetjárás hagyományait.
Felvettem a kapcsolatot Szántóné Vörzsönits Erzsébettel, a Szakosztály jelenlegi vezetőjével, az ő szíves tájékoztatása révén tudom, hogy a legtöbb, erre az időszakra vonatkozó írásos dokumentum sajnos elveszett az idők (és a költözések, a Posta átalakulásai) folyamán. Rendelkezésre áll azonban Dr. Mesterházy Sándor egykori postaigazgató monográfiája a soproni postaigazgatóságról, ebben a következőket találjuk a sportkör 1974-es esztendőről:

A monográfia tehát megerősíti az eddigieket, mind a távot, mind a teljesítménytúra elnevezés használatát illetően! Fennmaradt még egy, nagyon fontosnak bizonyuló forrás, Hernitz Ferenc címszavakat tartalmazó, de pontosan vezetett feljegyzése, mely összefoglalja a szakosztály 1946 és 1996 közötti történetét. Ebben a következőt találjuk:

A táv és a név pontos egyezése okán szinte biztos, hogy megtaláltuk azt, amiről az újsághír – és a monográfia – is szól. Rögtön látszik azonban, hogy egy újabb dolgot is találtunk: a túrát e szerint már 1971 óta megrendezték! Úgy tűnik az első három évben a sajtó még nem számolt be róla, ami könnyen elképzelhető.

Ha már a kezdetektől teljesítménytúrának hívták (tegyük hozzá, még a szigorú szóhasználat szerint sem alaptalanul – 70 km már egyáltalán nem rövid), akkor még erősebb lehet a gyanú, hogy az első magyar teljesítménytúrára, melyet teljesítménytúrának is neveztek, a Soproni Postások szervezésében, 1971-ben került sor. Nagyon jó lenne, ha kiderülne, hogy valahol mégis fennmaradt erről írásos anyag.

Mindez persze még nem perdöntő bizonyíték az elsőség kérdésében, hiszen nem tudhatjuk, hogy más egyesület nem szervezett-e korábban ilyet úgy, hogy arról a sajtó – vagy legalábbis az Arcanum által lefedett része – nem számolt be, de ez túl valószínűnek sem tűnik, hiszen az elnevezést tudjuk, hogy nagyon ritkán használták az 1980-as évek előtt. Annyi mindenesetre bizonyos, hogy legkésőbb 1974-re, jó eséllyel 1971-re rakható az első magyar teljesítménytúra megrendezése.

A Kinizsi Százas ettől még természetesen alapvető legendája a magyar teljesítménytúrázásnak, mint a máig élő gyalogos túrák között a legrégebbi, legnagyobb hagyományú, és mint ami alapvető szerepet töltött be a teljesítménytúrázás népszerűsítésében és hazai elterjesztésében.

A szerző biostatisztikus, háromszoros Kinizsi Százas teljesítő.

Köszönetnyilvánítás: Köszönöm Szántóné Vörzsönits Erzsébet nagyon kedves segítségét a Soproni Postásokhoz kapcsolódó források felkutatásában, illetve, hogy ezeket rendelkezésemre is bocsátotta. Köszönöm ezen felül Kovalik András és Kovalik Máté segítségét, különösen, hogy felhívták a figyelmemet a Kinizsi Százas korai füzeteiben fellelhető információkra.