Szigorú kontroll mellett, a sportszövetségek bevonásával lehet mostantól vb-t rendezni
Megváltoznak a nemzetközi sportesemények szervezésére vonatkozó szabályok, több feladatot kapnak a szakági szövetségek, megszűnik a Nemzeti Rendezvényszervező Ügynökség (NRÜ) és Nemzeti Kommunikációs Hivatal (NKOH) kiemelt szerepe az új kormányrendelet szerint.
Az MTI híre szerint a nemzetközi sportesemények költségvetési támogatásáról 500 millió forint alatt a sportpolitikáért felelős miniszter, 500 millió forint felett pedig a kormány dönt.
A jövőben a sportági szövetségek feladata lesz a nemzetközi sport- és sportdiplomáciai események előkészítése, megpályáztatása, megszervezése és lebonyolítása. A kormányrendelet célja, hogy követhetőbb és ellenőrizhető legyen a közpénz útja és felhasználása, egyértelmű felelősségi viszonyokat teremtsen, hogy érdekeltté tegyen egy-egy szövetséget.
Egyúttal csökkenti a sportesemények megrendezésében és támogatásában résztvevő szereplők számát, és pontosan meghatározza az eljárást, különválasztva a két év múlva és a két éven belül sorra kerülő rendezvényeket.
„A sportesemények rendezésével eddig foglalkozó NRÜ ezentúl csak operatív és lebonyolítási feladatokat lát el, ha a sportági szövetségek vagy a miniszter felkéri erre az ügynökséget. Az NRÜ korábbi döntés-előkészítési, irányítási, beszerzési, támogatásnyújtási és jóváhagyási jogkörei nehezítették a közpénzek felhasználásának átláthatóságát, ezért ezek a tevékenységei megszűnnek” – olvasható a kormányrendeletben.
A Nemzeti Kommunikációs Hivatal (NKOH) is részt vehet a sportesemények szervezésében, de ezentúl széles szakmai, engedélyezési, tanácsadási, rendezvényszervezési, támogatásnyújtási és szponzorációs jogkörei nem lesznek. A hivatal a jövőben többnyire a kommunikációs és fejlesztési igények nyilvántartásával és a központosított beszerzési eljárások lefolytatásával foglalkozik majd.
Az NKOH irányítása és felügyelete a korábbi Miniszterelnökséget vezető minisztertől a belügyminiszterhez kerül, aki eleve a sportot felügyeli.
A változások az idei sporteseményeket nem érintik, de a 2026 utáni rendezvények szervezése és lebonyolítása már a sportért felelős miniszter és a sportági szövetségek feladata lesz. Az új szabályozás 2027-ben négy nemzetközi sporteseményt érint: a júniusi vizes világbajnokságot, az augusztusi kajak-kenu világbajnokságot, a decemberi női kézilabda-világbajnokságot és az öttusa-világbajnokságot.
A nagyobb költségvetési támogatást élvező sportesemények szervezőinek részletes költségvetési tervet kell készíteniük előzetesen, ettől eltérni csak indoklással lehet. Eddig elsősorban felülről nyitott költségvetés volt, és ahogy Kálnoki-Kiss Attila sportállamtitkár említette, jelentős volt az esélye a túlárazásnak.
Az is kiderült, hogy szintén változik a Nemzeti Sportfejlesztési és Módszertani Intézet (NSMI) feladatköre, a továbbiakban elsősorban a sportcélú költségvetési támogatások lebonyolításával foglalkozik.