Milák edzője: Egy kiégés szélén álló sportoló megtalálta önmagát

Az úszó Európa-bajnokság csütörtöki szenzációját Milák Kristóf okozta, aki előbb remek hajrával megnyerte a 100 pillangó aranyérmét, majd bő egy órával később fergeteges úszással hozta be első helyre a 4x100-as férfi gyorsváltót.
Milák a 2024-es olimpiai győzelme után azt ígérte, hogy a 2025-ös vb-n versenyzik, de kihagyta a szingapúri eseményt. Idén viszont, saját fogalmazása szerint egy felhozó évet kapott az edzőjétől, Szabó Álmostól, aki most a Nemzeti Sportnak nyilatkozott.
Beszélt például arról, hogy a felkészülés apró változtatásait el- és befogadta Milák, emellett nagyon érdeklődő is, és nagyon figyel. Huszonhat éves, sok minden van már mögötte, de még előtte is. Elismerte, hogy nagyon régen vagy talán még sosem láttuk így beszélni és mosolyogni a tanítványát.
„Egy mentálisan és fizikailag is a kiégés szélén álló sportolónak muszáj olyan esélyt adnunk, amellyel megtalálhatja önmagát, és azt gondolom, Kristóf megtalálta magát” – mondta.
Miláknak volt egy elejtett félmondata: mi lenne, ha még edzene is. Szabó erre is reflektált, mert sokan szeretik azt mondani, hogy a versenyző magától úszik. „Ha a fürdőgatyáját feldobja a vízre, nem biztos, hogy az magától tudja száz pillangón a 49.4-et.”
Az edző szinte az utolsó pillanatban győzte meg Milákot arról, hogy mennyire fontos lenne a váltóban való szereplése, ahol eredetileg nem tervezte, hogy elindul. Egy perces beszélgetésük végén mondott igent a váltóra, hogy pontosan mi hangzott el, azt nem fejtette ki.
Jövőre Budapest rendezi a világbajnokságot – 2022-ben világcsúcsot úszott a Duna Arénában –, 2028-ban pedig olimpia jön Los Angelesben. Ha ilyen formában lesz, harmadszor is olimpiai bajnok lehet.