Ötödik idővel döntős a férfi 4x400-as futóváltó, harcban lehetnek az érmekért

Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!

A magyar férfi 4x400 méteres váltó 3:01.24 perces országos csúccsal bejutott pénteken a vasárnapi döntőbe a birminghami atlétikai Európa-bajnokságon – jelentette az MTI.

Az eredeti terv az volt, hogy az egyébként éremesélyesnek nevezhető csapat az előfutamban a legerősebb összeállításában fut majd, végül változott a felállás. A 400 méteren hétfőn, kedden és szerdán is kiválóan szerepelő, Eb-hetedik Enyingi Patrik pihent.

Az egyéniben negyedik Molnár Attila, valamint a magyar bajnoki arany- és ezüstérmes Plisz Balázs, Kovács Árpád kettős mellett Csahóczi Csanád szerepelt a váltóban, ami az első előfutamban kapott helyet, amelyből az első három helyezett jutott egyenesen döntőbe.

A kezdő Kovács volt, aki az ob-n 45.49 másodpercre javította egyéni csúcsát. Óvatosan kezdett és a célegyenesben igyekezett hajrázni, ám csak az ötödik-hatodik helyen váltotta Pliszt, aki igyekezett felfutni a riválisokra, de ő is a hatodik pozícióban adta át a botot Csahóczynak. A harmadik kör helyezésben szintén nem hozott változást, Csahóczy viszont nem szakadt le az ellenfelekről, Molnár pedig 120 méter után előzött, majd a célegyenesben még a svájciak utolsó emberét is lehajrázta. A németek befejező emberét viszont már nem tudta, így a negyedik helyen hozta be a váltót.

A csapat a tavalyi 3:01.46 perces országos rekord megdöntésének örülhetett, arra viszont várnia kellett, hogy ez az eredmény elég lesz-e a fináléhoz. A továbbjutáshoz az kellett, hogy a második futam első három helyezettje mögött csak maximum egy ország érjen el jobb időt a magyarénál. A második futamban ugyan nem szakadt szét a mezőny, szinte minden váltó az utolsó méterekig versenyben volt a továbbjutásért, de a győztes hollandok csupán 3:00.98 perccel értek be és a harmadik britek a magyaréval megegyező időt futottak. Molnárék összesítésben az ötödik idővel kerültek a fináléba.

Molnár keserűen nyilatkozott a negyedik helyéről, és azt mondta, ő az első vesztes, ne szépítsük, mert az előtte lévők 300 grammal gazdagodtak. Szeretné viszont kárpótolni magát a váltóban egy éremmel. A férfi 4x400 méter döntője az Eb utolsó száma lesz vasárnap 22:50-től.

Kedvenceink
Partnereinktől
Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!
Kövess minket Facebookon is!