Az izlandi és a lett bajnok írta ki a Győrt a nemzetközi kupából

Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!

A magyar bajnok Győri ETO 1–1-es döntetlent játszott hazai pályán a lett FC Rigával csütörtökön a labdarúgó Konferencia-liga harmadik selejtezőkörének visszavágóján, és 2-1-es összesítéssel kiesett – jelentette az MTI. A rigaiak a lengyel Lech Poznan és feröeri KI Klaksvík Európa-liga-selejtezős párharcának vesztesével találkoznak a folytatásban.

A párharc első mérkőzését egy öngóllal a lettek nyerték, vagyis a győriek nem várták lehetetlen helyzetből a visszavágót, amelyre felépült sérüléséből Željko Gavrić, és rögtön be is került a kezdőcsapatba. Hiányzott viszont Csinger Márk és Tóth Rajmund, akik vélhetően még a nyári átigazolási időszakban távoznak a magyar bajnoktól, illetve a nyári világbajnokságon is pályára lépett algériai Nadir Benbuali továbbra is sérült.

Hazai gólszerzési lehetőséggel kezdődött a találkozó, de Gavrić fejese után Baba Musah mentett a gólvonalról, aztán a játékrész felénél az ellenfél is csaknem betalált, Miljan Krpić azonban fejjel útját állta a kapuba tartó labdának. Az ellentámadás végén az ETO tizenegyeshez jutott, mert a lettek kapusa a tizenhatoson belül ellökte Viktor Djukanovićot. A megítélt büntetőt Gavrić végezte el a 28. percben, és jobbal a jobb alsó sarokba lőtt.

Közvetlenül a szünet előtt a Riga majdnem egyenlített, de Samuel Petrás bravúrral védett. Fordulás után is a vendégek irányítottak, húsz perc alatt hét kapura lövésükből Petrás három védéssel őrizte csapata előnyét, négyszer pedig a kapu fölött vagy mellett hagyta el a labda a játékteret.

Beszorult a Győr, játékosai gyakran pánikszerűen csak felszabadítottak, de a Riga máris újra a tizenhatos előterében volt. Rendre rúgták a szögleteket, és majdnem mindegyik lehetőségükből gólt érhettek volna el, a 71. percben pedig Paulo Eduardo a lécre emelte a labdát.

Közben a csereként pályára lépett Schön Szabolcs tíz perc játék után térdsérülés miatt nem tudta folytatni a mérkőzést. A vendégek fölénye ellenére az ETO a 81. percben eldönthette volna a továbbjutást, de Claudiu Bumba öt méterről csúnyán a léc fölé bombázott. Végül a Riga a hajrában egyenlített, és Caio Ferreira találata továbbjutást ért a vendégeknek.

Kedvenceink
Partnereinktől
Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!
Kövess minket Facebookon is!