Egy pillanat, és már elillant a legszebb pillanat
Ötven éve ezekben a napokban rendezték meg az 1976-os olimpiát. Magyarország 22 érmet szerzett, nagy győzelmek születtek Montrealban, sok emlékezetes versenyen szerepeltek a magyar sportolók. A Magyar Olimpiai Bizottság pedig, ahogy 2002 óta mindig, emlékezőtúrát szervezett a helyszínre az érmeseknek. Velük töltöttünk el néhány napot Kanadában. Hatodik rész.
Tuncsik József fantasztikus évet zárt 1976-ban. Májusban első magyar dzsúdósként megnyerte az Európa-bajnokságot a 63 kilósok közt Kijevben, majd az olimpián a harmadik helyen zárt. Ő a sportág első magyar olimpiai érmese, de egy kicsi csalódottság mindig van benne, amikor ez a bronz szóba kerül.
A téglási Tuncsik tudatosan tanulmányozta az olimpia előtti években a többi magyar sportág edzésmódszereit, hogy a hasznos dolgokat integrálja a saját felkészülésébe, hogy sikeresebb legyen. Nem volt ugyanis sok referencia előtte, a dzsúdóválogatott kapitánya, Kovács Ákos és négy válogatott versenyző 1966 novemberében repülőgép-balesetben meghalt. A bolgár légitársaság Prágába tartó gépe Pozsony mellett lezuhant, így a legjobbak nem tudták továbbadni a tudásukat.
„Önszorgalomból elmentem a súlyemelőkhöz. Veres Győző fogadott, ő mutatta meg, hogy erősítsem az alkaromat, mert azokra a berántásoknál szükségem lehet. Elmentem a vízilabdásokhoz is, hogy megnézzem a lábhasználatot. Megszadiztam őket, ők meg behajítottak a vízbe, majdnem megfulladtam, mert alig tudtam úszni. Elmentem a vívókhoz, ott a reflexeket figyeltem, gondoltam is magamban, na, Tuncsik Jóska, van még hová fejlődjél. A kajakosokhoz is betévedtem, ott láttam, hogy húzódzkodnak, én nem bírtam annyit. Ezek a látogatások megerősítettek, elszántabbá tettek, és ennek az elszántságnak pontosan ötven éve lett meg az átütő eredménye” – mondta.
Tuncsik már 23 évesen, az 1972-es müncheni olimpiára is mehetett volna, de akkor combnyaktörés miatt ki kellett hagynia az eseményt. Négy évvel később, Montrealban az első két forduló győzelme után, a harmadik körben jött az egyik titkos favorit, az előző olimpia ezüstérmese, Bakhvain Buyadaa. A mongol hírhedt versenyző volt, mert pozitív doppingteszt miatt vették el az érmét 1972-ben, óriási bizonyítási vágy munkált benne.
Tuncsik megfordította a meccset, de utána nagyon keveset pihenhetett, arra sem maradt idő, hogy a kezét megmasszírozzák, amikor már szólították a tatamira a következő ellenfél, a kubai Héctor Rodríguez ellen. Tökéletesen ismerte őt, mert a szocialista ország akkor sok versenyzőt küldött Magyarországra edzőtáborozni, fejlődni, és a magyarok is gyakorta jártak Kubába. Rodríguez az első dzsúdóruháját épp Tuncsiktól kapta.
„Mivel kimerült voltam, az első három percben csak a túlélésre álltam be. Egy belső combhoroggal elhajított, utána próbáltam egyenlíteni, de már nem sikerült. Tudod, tényleg igaz, hogy egy pillanat, és már elillant a legszebb pillanat. A saját bőrömön érezhettem meg. Tudtam örülni a sikerének, meg nem is, mert azt sejtettem, hogy egy olimpiai döntőre még egyszer nem lesz esélyem. Ha viszont már meg kellett nyernie valakinek, akkor legyen Héctor az, akivel tényleg jó viszonyban voltunk. Ha néha egy kicsit nagynak látszunk, akkor az azért van, mert óriások mellett állunk. Héctor az országa első dzsúdós bajnoka volt, azóta sincs másik a férfiaknál. Később is tartottuk a kapcsolatot, amikor a válogatott mellett dolgozott. Álmaimban nem jön elő, nem kísért ez a meccs, álmaimban inkább azt látom, hogy egészséges vagyok, nem fáj semmim, nem úgy, mint most, amikor már mindennel van egy kis baj.”
Tuncsik a vigaszágon a lengyel Marian Standowiczot legyőzve lett bronzérmes és állhatott fel a dobogó harmadik fokára. 1978-ban nyert még egy Európa-bajnoki bronzot, az 1980-as olimpiára már nem jutott ki.
A versenyzés után az edzősködés felé fordult, fontos szerepet játszott abban, hogy Pakson komoly dzsúdóélet alakulhatott ki, mert bevitték a sportágat az iskolába. Az atomerőmű sok munkásával együtt sok gyerek is lett, az ő energiájukat a dzsúdóval kötötték le a sportiskolában, iskolai tananyaggá vált a dzsúdó a városban.
Tíz éven keresztül rakta le az alapokat, 1992 tavaszán jött el. Hangyási László érkezett a helyére, aki Kovács Antallal néhány hónappal később történelmet írt, olimpiai bajnoki aranyérmet nyertek Barcelonában, egy évvel később pedig Kovács világbajnok lett. „A gyümölcs beérett, ők szüreteltek, de azt hiszem, Anti hálával gondol rám a mai napig, és ez a legfontosabb.”
Paks után a budapesti agglomerációban is alapított szakosztályokat, Törökbálinton pedig egy állatmenhelyt is, amit egy egykori német versenytársa anyagilag is támogatott. „A szívem szakadt meg a kóbor kutyákat, az alultáplált lovakat látva, ezért igyekeztem itt is segíteni” – mondta a most 76 éves Tuncsik.
