Megtisztelte Alesit, hogy kanyart neveztek el róla, de ő leginkább a traumatikus kórházi élményeire emlékszik Magyarországról
Hatalmas megtiszteltetésnek tartja Jean Alesi, hogy a Hungaroringen kanyart neveztek el róla, de az 1995-ös balesete kapcsán leginkább a kellemetlen kórházi élményét emelte ki – írja az MTI.
A 62 éves ex-versenyző a 41. magyar F1-es futam pénteki napján adott interjút a hazai sajtó képviselőinek azután, hogy részt vett az ünnepségen, amit a róla elnevezett 11-es kanyarban tartottak a mogyoródi versenypályán. Harmincegy évvel ezelőtt Alesi ebben a fordítóban szenvedett balesetet, miután elveszítette uralmát a Ferrari fölött.
Visszaemlékezett, hogy a határon ment és túlságosan rácsúszott a rázókőre majd a fűre, az autó megcsúszott, és elvesztette az irányítást.
„Ami viszont ennél is jobban megmaradt, az a kórházi élményem az ott dolgozó nővérrel. A magyar nők mindig is híresek voltak a szépségükről és bájosságukról, de egészen más élményben volt részem. Soha nem szerettem az injekcióstűket, és amikor a hölgy a kórházban meg akart szúrni, azonnal tiltakozni kezdtem. Ő viszont minden kedvességet félredobva lefeszítette mindkét karomat és erélyesen rám szólt, hogy maradjak veszteg”
– mesélte Alesi.
A pályafutása során 201 Forma-1-es futamon indult francia pilóta a Hungaroringról beszélve elmondta, az ő vezetési stílusának sosem feküdt a pálya, amin szerinte az 1980-as évek végén, valamint az 1990-es évek nagy részében használt autókkal viszonylag finoman kellett közlekedni.
„Én talán túl agresszív voltam ehhez, de emlékszem arra is, hogy ez a pálya mindig sokat kivett a versenyzőkből, a legtöbben a leintés után szinte nem voltak maguknál, annyira elfáradtak. Nem sikerült rendszeresen jó eredményt elérnem itt, és talán ezért is volt nagyon pozitív érzés, illetve nagy élmény, amikor 1996-ban dobogóra állhattam. Akkor úgy éreztem, végre, ennyi próbálkozás után csak sikerült”
– nyilatkozta. Alesi szerint a megújult létesítmény lenyűgöző, miközben a pálya megtartotta a klasszikus nyomvonalat, vagy legalábbis annak túlnyomó részét.
„Az elején a 11-es kanyar után még ott volt az a lassító, ami versenyzőként igazán idegesítő volt. Nem sokkal azelőtt jöttünk ki egy másik lassítóból, ami még most is megvan, aztán néhány kanyar és egy újabb sikán következett. Szerintem a mostani nyomvonal azért jobb, mert éppen azokat az apró módosításokat hajtották végre, amikre nagy szükség volt ahhoz, hogy még jobban vezethető legyen a pálya.”
Verstappen pitbull, Mansell pedig egy állat volt
A francia versenyző elárulta, Ferrari-szurkolónak tartja magát, de el kell ismernie, hogy jelenleg a legjobb autója a Mercedest vezető Andrea Kimi Antonellinek van, a 19 éves olasz pilótára pedig Alesi is az idei vb fő esélyeseként tekint. Azt ugyanakkor nem tartja jónak, ha már négy-öt versennyel a szezon vége előtt eldől a vb-cím sorsa. Kérdésre válaszolva elárulta, szívesen megmérette volna magát a négyszeres vb-győztes Max Verstappen ellen, akit „pitbull”-ként jellemzett.
Saját pályafutása idejéből számos riválist emelt ki, akiket a legjobbaknak tart, így a háromszoros világbajnok Ayrton Sennát, aki ellen öröm volt versenyezni, vagy a hozzá hasonlóan brazil Nelson Piquet-t, honfitársát, a négy vb-címig jutott Alain Prostot, valamint 1992 világbajnokát, a brit Nigel Mansellt.
„Mansell egy állat volt. Gyakorlatilag abban a pillanatban, ahogy a közelébe kerültél, mindenre fel kellett készülnöd, mert sosem tudhattad, hogy mit fog tenni, milyen váratlan húzással próbálkozik. És persze ott volt Michael Schumacher is, bár ő már abban az időben érkezett az F1-be, amikor jobban vezethetővé váltak az autók.”
Alesi beszélt az akkori és a mostani F1 közötti különbségekről is, hangsúlyozva, hogy a jelenlegi versenyzők folyamatos rádiókapcsolatban állnak a boxutcában dolgozókkal, míg az ő idejében kizárólag akkor használták a csapatrádiót, amikor attól tartottak, hogy valami probléma lehet az üzemanyaggal vagy a motorral.