Hollandiában nyert El-meccset a Ferencváros, a Paks kikapott a Panathinaikosztól
A Győr keddi, 6-2-es luxemburgi győzelme után a másik három magyar kupacsapat is pályára lépett a nemzetközi kupákban.
A Ferencváros a holland Twente ellen idegenben kezdett az Európa-ligában, és az első helyzet a hazaiak előtt alakult ki, amikor Dibusz Dénes a második percben kicsit bizonytalanul ért a labdához. Az első negyedóra végén Zachariassen perdített egy labdát Lenny Joseph elé, aki kihasználta a védője késlekedését, és ballal a kapuba lőtt. Adelgaard a 38. percben egy szép támadás végén egyenlített, ekkor kijátszották a magyar védelmet.
A fordulás után közel állt a Fradi a második gólhoz, de akkor Joseph mellé bólintott. Aztán a hollandok átvették a játék irányítását, és Dibusz Dénes hatalmas bravúrjaira volt szükség, hogy ne szülessen meg a második holland gól, mert a Twente közelről és távolról is próbálkozott.
A 80. percben Joseph újabb helyzetét már értékesítette, a játékba lendületet hozó O’Dowda adott be balról, és a haiti csatárnak nem volt nehéz dolga, tíz méterről a bal alsóba továbbított. A hajrában már nem volt sok esemény, a visszavágót a jövő héten Budapesten rendezik.
A Debrecen az örmény Pjunik Jerevánt fogadta az Európa Konferencia-ligában (EKL), és a magyar csapat az első félidőben kapufáig jutott, a második viszont már gólig. Egy labdaszerzés után Cibla Flórián 21 méterről csavarta a bal felső sarokba a labdát. A vendégek nem játszottak alárendelt szerepet, de mivel a legnagyobb helyzeteiket is kihagyták, így a Loki 1-0-ra nyert, és ezzel az előnnyel utazhat Jerevánba.
A Paks kapta a legnehezebb ellenfelet, a görög Panathinaikosz egy öngóllal szerzett vezetést az első félidő hajrájában, a másodikban már 2-0-ra vezetett, majd Böde Dániel szépített, és ezzel beállította a végeredményt is. Ezt a találkozót szintén az Konferencia-ligában rendezték.