A magyar jégkorong-válogatott rangidős játékosa, a csíkszeredai születésű, de három éves kora óta Székesfehérváron nevelkedő Sofron István közelről élte át a magyar hoki nagy pillanatait. A szombaton kezdődő A csoportos világbajnokságon 38 évesen is a csapat stabil pontja, gólokkal készül. A felkészülés alatt beszélgettünk vele.
A magyar hokiválogatott történelmi bravúrt ért el egy éve, amikor Kazahsztán legyőzésével bentmaradt a világ tizenhat legjobb csapata közt. Szombaton az A csoportos zürichi világbajnokságon Finnország lesz az első ellenfél, vasárnap Ausztria jön, kedden pedig Nagy-Britannia. Az első három meccs kulcsfontosságú az áhított cél, az újbóli bentmaradás kiharcolásáért. Utána Németország, a rendező Svájc, az olimpiai bajnok Egyesült Államok, végül Lettország lesz az ellenfél, ellenük nincs reális esélye a csapatnak. Tizenegy nap alatt hét meccset lejátszani embert próbáló feladat, de még mindig jobb a jelenlegi sorsolás a tavalyinál, amikor egy nappal kevesebbet pihenhettek a játékosok.
„Van miért törleszteni a briteknek, hiszen annak idején Budapesten ők nyertek, és mi ezért nem tudtunk feljutni. De a két csapat nagyon egyforma, minimális különbségek vannak köztünk, nagyon kemény meccs lesz. Egy biztos, úgy nem jöhetünk le a jégről, hogy ne adtunk volna bele mindent, hogy a szívünket és a lelkünket ne tettük volna ki a jégre. Taktikailag, fizikailag készen állunk, a formaidőzítéssel sem lehet baj, szóval várjuk a feladatokat, hiszen mindenkinek az az álma, hogy a legjobbak között mutathassa meg magát” – mondta a Telexnek Sofron a vb előtt.
A játékos egy éve nem kísérhette el a társait a meccsekre, mert gerincsérve miatt gyógykezelésre kényszerült. Azóta rendbe jött, sok áldozatot hozott az egészségéért. Adódott a kérdés: hol és hogyan nézte a kazahok elleni 4-2-es sikert?
„Ha bárki arra gondolna, hogy tomboltam, amikor beütötték a srácok az első, a második vagy akár a negyedik gólt, ki kell ábrándítsam. Ilyenkor jobban izgulok, mintha a jégen lennék. Ráadásul akkor csak a meccset nyertük meg, de a bentmaradást még nem harcoltuk ki. Voltam én már olyan helyzetben, amikor megvertük a belaruszokat a 2016-os vb-n, de az utolsó fordulóban olyan eredmény alakult ki a belarusz-francia meccsen, ami nem kedvezett nekünk, és a bravúr ellenére kiestünk. Persze nagyon szurkoltam a srácoknak, mert ugyan akkor még nem tudtam, hogy leszek-e még olyan állapotban, hogy vállalni tudom a játékot, nagyon reméltem, hogy az A-csoportban maradnak.”
Sofron az idei szezont a Ferencvárosban játszotta végig, a Fehérvárral vívtak ki-ki meccset az osztrák gyökerű Erste Ligában, hogy melyik csapat játszhat tovább a playoffban. Mivel a Fradi maradt alul, nem volt elégedett a szezonjával, de március vége óta már kizárólag a válogatott jó szereplése lebeg a szeme előtt. Egy másik meccsről is megkérdeztünk tőle, hol nézte: a 2008-as feljutást érő sikert az ukránok ellen, amit a sportágban csak szapporói csodaként emlegetnek.
„Ocskay Gabi kávézójában, Fehérváron voltam a történelmi feljutás idején, ott néztük a meccset Gabi édesapjával, csapattársakkal. Nem volt távoli, hogy benne legyek a keretben, az utolsó szűkítésnél maradtam ki. Sokkal jobban bántott, hogy egy évvel később, a 2009-es zürichi vb-re nem mehettem, ezért is vagyok boldog, hogy most ott lehetek a városban. Mérges és csalódott voltam akkor, mert a formám, a tudásom, a szezonban elért mutatóim alapján ott lett volna a helyem, de volt egy olyan érzésem, hogy Pat Cortina akkor inkább hálautat adott, életutat díjazott. Nem éreztem igazságos döntésnek, de mint minden mellőzés, az is dacot váltott ki belőlem. Megsértődésből még senki nem jutott előbbre, csakazértisből, és az azt követő elégtételből annál inkább. Apám tanítását, hogy feladni a legkönnyebb, ezért azt ne válasszam, ezt mindig magamban hordoztam. Értékes gondolat, amitől én is értékesebb lettem.”
Nem először, de akkor utoljára fordult elő vele, hogy nem értékelték a képességeit. Junior korában, noha már sok gólt ütött, sok pontot szerzett, nem vitték ki egy vb-re, mert 17-18 évesen alacsonynak, vékonynak, erőtlennek tartották. Későn érő típus volt, 17 évesen saját bevallása szerint úgy nézett ki a már borotválkozó kortársai között, mint egy első áldozó kisfiú. Utána megnyúlt, megerősödött, a párharcokban szikrázóan kemény lett.
Sofron sportoló családba született Csíkszeredában. Anyja, Bakó Edit sokszoros bajnok, ott lehetett volna Calgaryban a téli olimpián 1988-ban, mert sífutásban kvótát szerzett, de lemondta a részvételét, mert várandós lett, és épp az olimpia idején szülte meg Istvánt. Edit 23 évesen abbahagyta, de teljesnek gondolta a sportkarrierjét, fiára úgy tekintett, mint egy olimpiai éremre. Apja, Sofron Árpád korának egyik legtehetségesebb hokisa volt Romániában, akit be is válogattak az ottani válogatottba. Őriznek egy újságcikket, amiben azt találgatják, hogy az akkor egyéves István vajon melyik sportágat fogja választani. Mivel három évesen már volt korcsolya a lábán, azzal el is dőlt a kérdés.
A szülők 1991-ben tudtak legálisan átjönni Magyarországra – az apuka szökéssel próbálkozott előtte –, rögtön Székesfehérvárra vezetett az útjuk. Sofron Árpád a magyar válogatottban már nem játszhatott, mert a románoknál lehetőséget kapott, de a testvére, Attila igen, így előfordult az a furcsa helyzet, hogy a Sofron-testvérek két különböző nemzet színeiben egymással kerültek szembe a jégen.
„A válogatott nekem mindig különleges, mert igazából nemcsak egy országot képviselek, hanem a szűkebb hazámat, Székelyföldet is. Más gondolkodásúak, önfejűbbek vagyunk, megeshet, hogy máshogy ejtjük a szavakat, de a címerünk közös az anyaországiakkal. Ha magyar címerrel a szívem felett futok ki a jégre, két közösségért is játszom, ez az alapidentitásom, ami extra motivációt ad. Lelki szemeim előtt ott vannak a székely gyerekek is, és a magyarok is. Sokszor mondják a Magyarországon született emberek, hogy amikor Erdélybe mennek, akkor érzik meg, mi az igazi a hazaszeretet. Erdélyben egy időben, amikor megkérdezték, hogy mit játszott a válogatott, akkor nem a focira, hanem egyértelműen a hokira asszociált mindenki. Az volt a két közösség közti legszorosabb, eltéphetetlen kapocs. A magyar hoki a székely emberek szívében ma is különleges helyen van, sokan kísérnek majd el Svájcba is bennünket.”
Sofronról a jelenlegi kapitány, Majoross Gergely azt nyilatkozta, hogy kevés játékosban van meg az az energiaszint, ami benne, és ezt igyekszik is átadni a társainak. Imponáló az a tűz, ami belőle árad, a védjegyének számít. Az apja buzdította kicsi kora óta erre a hozzáállásra, odaadásra, mert ha azt látják, hogy felszántja a jeget, azt a nézők imádni fogják. De ez az agresszivitás csak a pályán jellemző rá.
Még 2024-re vezethető vissza egy öltözői beszéde, ami később szokássá vált. A társai közül sokan igényelik a szavait. Akkor egy hitehagyott, letargikus csapatot sikerült felráznia ezzel, emiatt maradt meg a szimbólum.
„Ha egy játékos felvállalja az érzelmeit, a félelmeit, az nem gyengeség. Nekem is vannak kételyeim, másoknak is, hiszen emberek vagyunk. Ezeken egymást erősítve tudunk túllépni. Készülök pár gondolattal, hogy ne hebegjek-habogjak a társak előtt, de egyébként inkább spontán jönnek a mondatok. Azt mindig el szoktam mondani, hogy nem átlagemberek vagyunk, sokan cserélnének velünk, különleges lehetőséget kaptunk a sorstól. Képviselhetünk egy országot! Az országban élő összes hokis ránk figyel.
A családunk, a barátaink néznek minket, egész gyerekkorunkban arra vágytunk, hogy ide kerüljünk, éljük meg, használjuk ki ezt a pillanatot. Megbecsülnek minket, a szövetség lesi a kívánságainkat, nem úgy van mint régen, hogy ha kaptam egy botot, akkor azzal aludtam. Több százezren akarnak velünk együtt örülni egy gólnak, de akkor is tapsolnak, ha megnyerünk egy párharcot. Rosszul lehet játszani, vannak napok, amikor nem sikerülnek a dolgok.
De úgy nem lehet játszani, hogy a lelkünket ne hagyjuk ott a jégen. Üvölteni nem szoktam, de a végén előfordul, hogy felemelem a hangomat, nyomatékosítok. Egyszer a szlovákok ellen azt mondtam, lehet, hogy jobbak, de ugyanolyan emberek mint mi, és most ha kimegyünk, aki szembejön, azt megborítom. Túl jól sikerült, de láttam a többieken, hogy ezzel hitelesebb lettem előttük. Hári Jancsi persze máshogy hangolódik, máshogy hozza elő magából az adrenalint, nem a beszédemből merít energiát. Szongoth Dománnál 20 évvel idősebb vagyok, nem biztos, hogy a korkülönbség miatt ugyanúgy gondolkodunk, de amíg igénylik a többiek, addig szólok pár szót.”
Sofron négy hónapig játszott Amerikában, utána a felesége, Ayree Claudia műsorvezető várandós lett, és megijedtek attól, hogy az amerikai terhesgondozás eltér az európai felfogástól. Ugyan jól érezték magukat kint, és azt érezte, hogy vannak nála gyengébb képességű játékosok is a harmadik számú ligában, visszatértek Európába. Az osztrák Villach kapott az alkalom és gyorsan leigazolta. A lánya már a kontinensen született meg.
Egyedül amiatt van benne tüske, hogy Fehérvárra nem térhetett vissza, noha ezer szállal kötődik a városhoz, és nem igazán érti az okát, miért nem veszik számításba az átigazolásoknál. A vb-n mutatott játékával akár még ez is változhat.
„Úgy érzem, van még bennem egy-két jó szezon. Jövőre Németországban lesz a vb, és ha már azokon nem tudtunk A csoportosak lenni, amikor a szlovákok vagy a csehek rendezték, akkor lepjük meg a szurkolóinkat egy német kalanddal. A barátaim, akikkel együtt indultam, akikkel valóra váltottuk az álmainkat, már visszavonultak, de én még itt vagyok, és addig maradok, amíg a csapat javát tudom szolgálni. Hogy kegyelemből betegyenek a csapatba, arra már nincs szükségem. Amíg a családom, a feleségem, a lányom büszke rám, addig itt a helyem.”
