A BL-döntők történetének legváratlanabb eredménye: amikor a Milan kiütötte a Barcelona álomcsapatát
Május 30-án a sorozat történetében először rendezheti meg Budapest a Bajnokok Ligája döntőjét, a Puskás Arénában ünnepelhet Európa legjobb futballcsapata. A fináléig mindennap visszatekintünk a döntők egy-egy nagy pillanatára, egyéniségére, érdekességére. BL-sztorik, kilencedik rész.
Különleges év volt az 1994-es a Milan-drukkereknek. Fabio Capello csapata 34 bajnoki meccsen mindössze 36 gólt lőtt, és így is magabiztosan nyerte meg a bajnoki címet. Kilenc olyan meccs volt a szezonban, amikor 1-0-ra győztek. A három ponttal mögöttük végző Juventust is ilyen arányban verték meg idegenben.
Hogy lehettek bajnokok ilyen kevés góllal? Úgy, hogy csak 15 gólt kaptak az egész idényben, 22 meccsen tehetetlen volt velük szemben az ellenfél, és érintetlen maradt a csapat hálója. Sebastiano Rossi kapus 929 játékpercen át nem kapott gólt, december 19-től március 20-ig. Csak kétszer fordult elő abban a szezonban, hogy kettőt vagy több gólt kaptak egy meccsen, az Udinese (2-2) és a Sampdoria (2-3) ért el ezt a bravúrt. Szóval mondhatjuk, hogy a csapat művészi szintre emelte a védekezést.
A Milannak nem volt klasszikus középcsatára, ez is indokolta a 4-4-2-es felállást. Capello ilyen elvek mentén építette a csapatát: „Nem kell mindenáron gól a csatártól, de fontos, hogy részt vegyen az akciókban, és teret teremtsen a társainak. Daniele Massaro ilyen volt, jó szélső. Ha vannak támadó középpályások, akik feltalálják magukat a kapu előtt, vagy a hátvédek be tudnak illeszkedni a támadásokba, akkor kompenzálhatjuk a csatár hiányát. Sok olyan játékosunk volt, akik jól cseleztek, beilleszkedtek és befejezték a támadásokat. Dinamikus kerettel könnyebb betölteni a csatársorban keletkező űrt.”
A Bajnokok Ligájában is precízen és fegyelmezetten védekeztek. Eleinte gólt sem kaptak, a svájci Aarau (kétszer 1-0) és a dán Koppenhága ellen (1-0, 6-0). A csoportkörben ezután az Anderlecht (kétszer 0-0) és a Porto (3-0, 0-0) ismerte meg, milyen az, amikor Franco Baresi és Fabio Costacurta áll a védelem tengelyében. Egyedül a német bajnok Werder Bremen tudott nekik gólt rúgni.
Az akkori kiírásban az elődöntő egy meccses volt, itt a Monaco megízlelhette, hogy az is félelmetes, ha a Milan támadásban lendül: 3-0-ra nyertek. A másik ágon a Barcelona ugyanilyen arányban verte a Portót, így az évad két legjobb csapata találkozott az athéni döntőben.
A Barcelona támadójátéka Hriszto Sztoicskovra és Romarióra épült, és persze a mögöttük lévő középpályásokra. A másik oldalon Franco Baresi és Alessandro Costacurta eltiltás miatt hiányzott a védelem tengelyéből. Ide Paolo Maldini húzódott be a bal oldalról, és Filippo Galli került mellé. Soha ilyen felállásban nem játszottak előtte.
Meg tudja állítani a tartalékos védelem a bombaerős csatársort? Ezt a kérdést tette fel minden újság a döntő előtt. Két stílus állt szemben egymással: a totális futball, és a totális védelem, az olasz catenaccio. Ez a 90 perc aztán megmutatta, hogy a klisék arra is jók, hogy fel lehessen rúgni azokat – ebben a döntőben a futball újraértelmezését láthattuk.
A két évvel korábban győztes edző, Johann Cruyff a Barcelona élén elkövette azt a hibát, hogy lebecsülte a Milant, úgy nyilatkozott róluk, hogy „semmi különöset nem csinálnak, de jól védekeznek.” A támadás egyébként is felülmúlja a védekezést – hangoztatta. Cruyff teljesebbnek, tapasztaltabbnak, versenyképesebbnek látta csapatát, mint a 92-es győztes finálé előtt, ahol egy másik olasz csapatot, a Sampdoriát múlták felül.
„Jobbak vagytok, nyerni fogtok” – ez volt az utolsó utasítása. Ezek után a Milan valósággal szétzúzta a Barcelonát, olyan letámadást mutattak be, ami teljesen szokatlan volt, és a két szélsőjük, Massaro és Dejan Savičević sebességével nem tudott mit kezdeni a Barcelona védelme. Minden idők legváratlanabb eredményét hozta ez a döntő.
Már a félidőben 2-0-ra vezetett a Milan. Savičević egy labdaszerzés után az ötös sarkán nem találta el jól a labdát, de az épp jó volt Massarónak; aztán ugyanő vágta be Roberto Donadoni visszagurítását. A szünet után Savičević elvette Miguel Ángel Nadaltól a labdát, és a 16-os sarkáról beemelte, emblematikus találat volt (ekkoriban kapta meg az Il Genio becenevet). A végeredményt a francia Marcel Desailly állította be, aki egy évvel korábban a Marseille-jel épp a Milan ellen nyert a döntőben. És még a klub tulajdonosa, Silvio Berlusconi is megnyerte az olasz választásokat ezekben a napokban, hogy teljes legyen a milánói siker.
A sorozat korábbi részeit itt tudja megnézni.
