2011 óta 159 milliárd forint áramlott a felcsúti fociba

Közzétették a felcsúti Puskás FC fociklub mögött álló cég 2025-ös évről szóló pénzügyi beszámolóit, a dokumentumokat a 444 dolgozta fel részletesen. A Felcsút a számok szerint a harmadik leggazdagabb magyar focicsapat, tavaly 7,1 milliárd forint volt a kft. bevétele, ennél többet a hazai mezőnyből csak a Fradi és a Diósgyőr tud felmutatni. A beszámoló nem részletezi, hogy ez pontosan milyen forrásokból jött össze, így nem tudni, mennyi volt a jegyeledás, a szponzori támogatások és a reklámpénzek aránya a bevételben.

A kiadásokat már egy kicsit jobban részletezik, így kiderül, hogy 4,4 milliárd forint volt a dolgozókkal és játékosokkal kapcsolatos kiadás. A fociklub mögött álló kft-nek 90 alkalmazottja volt tavaly, így ebből kiszámolható, hogy az átlagos havi bruttó bér 3,7 millió forint volt. Ebben benne vannak a játékosok, és a cég minden egyéb dolgozója is.

A 444 cikke 2011-ig visszamenőleg kiszámolta, mennyi volt a Puskás FC mögött álló cég és az utánpótlással foglalkozó alapítvány bevétele, és arra jutottak, hogy 15 év alatt 159 milliárd forint áramlott a felcsúti fociba.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!